Az augusztus 15-én induló program keretében ösztönöznék, hogy a közmunkások a versenyszférára váltsanak.

Havi 45600 forint elhelyezkedési juttatást kaphatnak azok a közfoglalkoztatottak, akik augusztus 15-e után a versenyszférában helyezkednek el – derül ki a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szombati közleményéből. Kutnyánszky Zsolt, a TIM iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára elmondta azt is, hogy a hónap közepétől megint igényelhető a lakhatási és utazási támogatás is, ami a mobilitás élénkítésével szolgálja a foglalkoztatás további növelését.

A megoldás korábban már hatékonynak bizonyult, korábban több mint 19 ezren cserélték a program keretében piaci munkára a közmunkát. A most újrainduló lehetőség keretében mintegy félmilliárd forintból további 2200 fő csatlakozhat hozzájuk. 

A közmunkánál egyébként is magasabb bérezést kínáló versenyszféra ezzel a bónusszal így még vonzóbbá válhat a közfoglalkoztatottak számára.

A támogatás felvételére akkor van lehetőség, ha  a közfoglalkoztatási jogviszony időtartamának lejárta előtt sikerül piaci alapon munkát találniuk az érintetteknek, ami a mielőbbi váltás ösztönzi. Azok, akik mezőgazdasági idénymunkára váltanak, napi 2000 forintos támogatást kaphatnak.

Ugyancsak hétfőtől lakhatási támogatást is kaphatnak azok, akik a lakhelyüktől legalább 60 kilométerre lévő településen találnak munkát. A lakásbérleti díjra fordítható támogatás hat hónapra szól, havi összege legfeljebb 140 ezer forint lehet, és teljes hónapok számolhatók el. Nem maradnak ki a támogatások közül azok sem, akik otthonuktól 10 és 60 kilométer közötti távolságon belül helyezkednek el, ők szintén fél évre utazási támogatást kaphatnak. Ennek mértéke 10 kilométerenként a megállapításkor hatályos minimálbér 5 százalékának megfelelő összeg, jelenleg tehát 10 ezer forint.

A támogatásokkal és igénylésükkel kapcsolatos részletes tájékoztatás és dokumentáció a TIM által erre a célra létrehozott oldalon található.

Forrás: Világgazdaság