150 ezer forintos növekmény látszik a külügyminisztérium államtitkárának fizetésében a vagyonnyilatkozatai alapján: az eddig 1,75 millió forintot kereső Magyar Levente külügyi államtitkár immár 1,9 millió forintot írt be jövedelemként. Egy június közepén elfogadott salátatörvénybe elhelyezett jogszabály-módosítás nyomán Orbán Viktor szabadon dönthet a miniszterek és az államtitkárok illetményének nagyságáról. Több államtitkár jövedelme is megközelíti a kétmillió forintot. A 24.hu cikke.

Június közepétől Orbán Viktor immár szabadon határoz az államtitkárok illetményéről, amelynek plafonját korábban jogszabály korlátozta. Noha nem hozták nyilvánosságra, hogy a miniszterelnök fizetésemelésekről döntött az elmúlt időszakban, néhány államtitkár elárulta vagyonbevallásában, hogy mennyi a havi illetménye. Kutnyánszky Zsolt, a Technológiai és Ipari Minisztérium iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára például havi 1 millió 974 ezer 600 forintról számolt be, ami néhány ezer forint eltéréssel megegyezik azzal, amit a miniszterek többsége kapott az elmúlt pár évben. Magyar Levente külügyi és Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár 1,9 millió forintot írt be.

Magyar vagyonnyilatkozataiból tehát 150 ezer forintos emelés olvasható ki. Korábban a jogszabály szerint 1 millió 750 ezer forint volt az államtitkári illetmény (a képviselői mandátummal is rendelkező államtitkároknak 1,3 millió forint). Az államtitkárok túlnyomó többsége nem írta be a fizetését, ami tulajdonképpen logikus is, mivel államtitkári minőségben leadott vagyonbevallásnál ismert a tisztségük, és eddig az illetmény is a törvényben meghatározott módon járt, egészen a vagyonbevallás leadási határidejét megelőző napokig. Június 18-án lépett hatályba az új szabályozás, amely szerint a kormányfő szabadon, a szöveg alapján korlát nélkül dönt az államtitkárok és miniszterek javadalmazásáról, és legkésőbb június 23-áig kellett leadni a nyilatkozatokat az állami vezetőknek.

Kikértük a Miniszterelnöki Kormányirodától és a Miniszterelnöki Kabinetirodától, hogy melyik miniszternek és államtitkárnak mekkora illetményt állapított meg a kormányfő, milyen szempontok szerint mérlegelt, amikor meghatározta mintegy 70 államtitkárának és 14 miniszterének a fizetését. Kerestünk több államtitkárt is az illetményük miatt, de aki visszahívott, az is azt kérte, hogy a tárca sajtóosztályának írjunk inkább. Kérdeztük közvetlenül Havasi Bertalant, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetőjét is arról, mikor döntött a miniszterelnök a fizetések emeléséről, egységesen növekedtek-e az illetmények, vagy differenciált a kormányfő, illetve azt is: mi indokolta a fizetésemelést?

A miniszterek közül ketten keresnek bruttó 5-5 millió forintot, egyikük Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter (Nagy ezt feltüntette a vagyonbevallásában), a másik pedig Csák János kulturális és innovációs miniszter – mondta Gulyás Gergely a július 7-i Kormányinfón. – A többi miniszter pedig az előző évi átlagbér hatszorosát kapja – mondta Gulyás Gergely. Ha valóban az előző évi bruttó keresetek hatszorosát kapják a miniszterek, akkor a Magyar Leventénél látszó növekménynél is nagyobb mértékű emelésben részesülnek: az eddigi bruttó 1 millió 979 ezer forinton befagyasztott összegről 2 millió 633 ezer forintra nőhet a tárcavezetők illetménye, ami 650 ezer forintos emelést jelenthet. Megkérdeztük a Miniszterelnökséget, hogy Gulyás szavaival összhangban valóban ennyit emelkedett-e a tárcavezető(k) fizetése.

Ha nem történt emelés, akkor Magyar államtitkár jövedelme lényegében megegyezik főnökének, az időközben a Paks 2-t is extra feladatként megkapó Szijjártó Péternek a fizetésével.

Nem tudjuk, végül melyik kérdésünkre felelt a Kormányzati Tájékoztatási Központ, de válaszként ezt a mondatot kaptuk:

A törvény eddig is lehetőséget biztosított a miniszterelnök számára, hogy meghatározza a miniszterek és államtitkárok fizetését. Ezeket az adatokat a törvényben meghatározott módon és időben közzétesszük.

Egyébiránt Gulyás azt mondta, amikor a közszféra fizetésemeléseiről kérdezték:

Ha jobb idők jönnek, véget ér a háború, kedvezőbb energiaárak lesznek, akkor ugyanazt a fizetésemelés-ütemet szeretnénk fenntartani, amit az elmúlt tíz évben tapasztalni lehetett, akkor jöhet majd a közszférában és más szektorokban is béremelés.

Orbán Viktornak is emeltek

A június közepén elfogadott salátatörvény rendezte a miniszterelnök fizetését is. Orbán kormányfői illetményét a házelnöki illetményhez igazították, aminek következtében bruttó 1,5 millió forintról bruttó 3 millió 555 ezer forintra emelkedett a fizetése.

Forrás: 24.hu