A hivatalos adatok szerint 15,9 százalékkal nőtt a nettó átlagkereset egy év alatt.

Áprilisban 507 500 forint volt a bruttó átlagkereset, a kedvezményekkel együtt számolt nettó átlag pedig 349 700 forint – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Ez a bruttónál 15,2, a nettónál 15,9 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest.

Az átlagnál többet mond a medián, vagyis az az érték, amelynél az emberek fele többet, fele kevesebbet keres: ez bruttó 396 800, nettó 275 300 forint volt, 14,3, illetve 15,8 százalékkal több, mint egy éve.

A kereseti statisztikába azok tartoznak bele, akik legalább 5 főt foglalkoztató cégnél, vagy költségvetési intézménynél, illetve a legnagyobb nonprofit szervezeteknél dolgoznak teljes munkaidőre bejelentve, vagyis valószínűleg ha mindenkit beleszámolnánk, ennél alacsonyabb szám jönne ki.

Az idei év első négy hónapjában átlagosan 8,5 százalékos volt az infláció, így a reálkereset 10 százalékkal nőtt.

Ezt éves szinten felfelé húzza, hogy a rendvédelmi dolgozóknak februárban hathavi fizetésüket odaadták egyben – így jött ki az, hogy január és április közötti átlaggal számolva a nettó átlagfizetés 20,1, a nettó mediánérték viszont csak 15,2 százalékkal nőtt, vagyis a döntő többségnek annyira azért nem emelkedett a keresete, mint amit az átlag mutat.

A legmagasabb átlagfizetést a pénzügyi-biztosítási szakma adja, ott 874 700 forint az idei bruttó átlag. A legrosszabbul a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás fizet, ott még a 8 órára bejelentettek átlagkeresete is csak bruttó 311 200 forint volt.

A legkevésbé, 12,3 százalékkal a versenypiaci vállalkozások tudtak a fizetéseiken emelni. Az állam és az állami cégek, illetve a költségvetési szféra egyéb alkalmazottjai 14,7 százalékkal több fizetést kapnak, mint egy évvel korábban.

 

Forrás: HVG