Hétfőn arról jelent meg hír, hogy 8-12 százalékos minimálbér-emelést tartanának jónak a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok. A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint ez semmiképp nem tekinthető egységes szakszervezeti álláspontnak és korai számokkal dobálózni - írja az Infostart.

Nem egységes szakszervezeti álláspontot tükrözi a sajtóban megjelent 8-12 százalékos jövő évi minimálbér emelési javaslat

– közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ). A MASZSZ felelősségteljesen csak őszre, az év nagy részének a konkrét gazdasági mutatói ismeretében fogja kialakítani a reálkeresetek megtartásához szükséges megalapozott követelését – olvasható a konföderáció Portfolio által idézett közleményében.

Mint azt korábban az Infostart is megírta, a minimálbér és a garantált bérminimum összege 8-12 százalék között emelkedne a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok javaslata szerint.

Korai, éppen ezért felelőtlenség is már most 8 százalékos vagy bármilyen egyéb konkrét béremelési javaslatot emlegetni a mostaninál pontosabb, tisztábban látható gazdasági mutatók, egyebek között az infláció alakulásának ismerete nélkül – reagált közleményben a Magyar Szakszervezeti Szövetség a hírre.

A MASZSZ elnöke, Zlati Róbert a most kiadott közlemény szerint kijelentette, ez a mérték nem egységes szakszervezeti álláspontot, de még csak javaslatot sem tükröz, hiszen egyelőre nem is egyeztettek közös követelésről. Az igaz, hogy

a reálkeresetek értékének megőrzésében egyeztetés nélkül is egyetértenek a szakszervezetek, ám a két számjegyű infláció miatt éppen az emlegetett 8 százalék már most sem alkalmas erre

– véli az elnök.

A MASZSZ az előző évekhez hasonlóan ezúttal sem fog meggondolatlanul korán dobálózni a százalékokkal, kivárja a gazdasági mutatók minél bizonyosabb alakulását – szögezte le. Zlati szerint most még a gazdasági elemzésekre és latolgatásokra sem szabad hagyatkozni, hiszen egyelőre azok is végtelenül szerteágazóak, ezért komolytalan lenne ezekre alapozni munkavállalók millióinak a jövő évi bérkövetelését.

Kijelentette, a MASZSZ, ahogy minden évben, idén is ősszel áll elő a megalapozott minimálbér emelési javaslatával. A téma kapcsán az elnök megjegyezte: az európai minimálbér rendszerének bevezetését egyetértésben támogatnák a szakszervezetek, hiszen annak számos olyan kitétele van, ami erősíti a munkavállalói érdekvédelmet.

Forrás: Infostart