Folytatódnak a tanársztrájk ügyében az egyeztetések, előbb-utóbb Pintér Sándor is benéz egy ilyenre - írja a 24.hu.

Megtörtént az első egyeztetés a pedagógusok szakszervezetei és a kormányzat között sztrájk-ügyben, és megint előkerült Brüsszel. A Népszava híre szerint a kormányt képviselő Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár az Európai Bizottságot vette elő, mondván nem jön az Uniótól forrás a tanári béremelésre.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) ügyvivője szerint Maruzsa közölte, a Bizottság nem fogadta el a benyújtott projekt-tervezeteket, ezzel akadályozza a béremelést. Nagy borúlátó:

Ezzel mi nem nagyon tudunk mit kezdeni, a pályaelhagyókat ez nem állítja meg és a fiatalok számára sem teszi vonzóbbá a pályát. A PDSZ felmérésére már 155 bejelentés érkezett kollégáktól, akik letétbe helyezték felmondásukat.

Rákérdeztek arra is, a 2023-as költségvetésben miért nem jelenik meg a beígért 10 százalékos bér- vagy pótlékemelés fedezete. Maruzsa azt mondta, azt majd a költségvetési tartalékokból fogják finanszírozni. Június 28-án folytatódnak a sztrájkegyeztetések, és mivel Pintér Sándor Belügyminisztériuma alá került az oktatásügy, Pintér is szeretne a szakszervezeti vezetőkkel találkozni.

Forrás: 24.hu