A fejlett világ demográfiai folyamatainak fényében régóta téma a sok aktív befizetőre és kevesebb nyugdíjasra optimalizált felosztó-kirovó nyugdíjrendszerek fenntarthatósága – a jelenlegi tendenciák alapján a jövőben fogyatkozó arányú dolgozó befizetéséből kellene eltartani náluk nagyobb számú nyugdíjast, ami nem tűnik reálisnak -írja a 24.hu.

A problémára számos elméleti és gyakorlati megoldási kísérlet született, amelyek közül az egyik leggyakrabban alkalmazott módszer a nyugdíjkorhatár kitolása, illetve a nyugdíjba vonulás halasztásának állami ösztönzése. Ez költségvetési szempontból elsőre valóban hatékony megoldásnak tűnik: ha az állam hosszabb ideig jut nyugdíjjárulékhoz egy adott dolgozótól, és ugyanezen dolgozónak csak később (és ebből fakadóan rövidebb ideig) folyósítja a nyugdíjat, az elméletben csökkenti az állami nyugdíjkiadások mértékét.

Ugyanakkor a G7 szerint egy friss svéd kutatás arra jutott, hogy ez a fiskális szemlélet figyelmen kívül hagyja, hogy a nyugdíjazás időpontjának kitolása további jóléti költségekkel jár. A fő megállapításuk, hogya későbbi nyugdíjba vonulás ösztönzése jellemzően a jobban rászoruló emberektől a kevésbé rászoruló emberek felé csatornázza az állami forrásokat, és ebből a szempontból az állami újraelosztás egy kifejezetten kedvezőtlen formája. 

A kutatás konkrétan azt vizsgálta, mennyire érdemes növelni a folyósított nyugdíj összegét azok számára, akik később vonulnak vissza. Az apropót az adta, hogy a nyugdíjkorhatár emelése mellett ez utóbbi módszer a későbbi visszavonulás ösztönzésének fő eszköze a nyugati világban: az adott dolgozó minél előbb vonul nyugdíjba, annál kisebb nyugdíjat kap; és minél később, a keresete annál nagyobb százalékát fogja megkapni nyugdíjként.

A következőket állapították meg:

• A 60 éves koruk előtt visszavonulók fogyasztása jellemzően 5-10 százalékkal alacsonyabb, míg a 60-64 év között nyugdíjazottaké egy kicsivel magasabb, mint a 65 évesen nyugdíjazottaké.
• A később visszavonulók a fiatalabban nyugdíjba vonulókhoz képest jellemzően magasabban képzettek, vagyonosabbak és jövedelmezőbb karrier áll mögöttük. Akik fiatalabban kérték a nyugdíjukat, azok körében jóval alacsonyabb a várható élettartam, valamint rosszabb az egészségügyi állapotuk is.
• Minél hamarabb vonul nyugdíjba valaki, annál jelentősebb az esés a nyugdíj előtti és utána való fogyasztási szint között. Ezt a hatást jelentős mértékben magyarázzák a korán nyugdíjba vonulók egészségügyi problémái.
• A hamarabb nyugdíjba vonulóknál magasabb a fogyasztási határhajlandóság, azaz minél előbb vonul vissza valaki, annál inkább jellemző, hogy növeli költését a vagyonának váratlan növekedése esetén, míg a későn visszavonulók számára a többletlikviditás gyakorlatilag semmilyen plusz fogyasztást nem generál.

A sorok között azt is ki lehet olvasni, hogy a hamar nyugdíjba vonulók valószínűleg nem jó kedvükben tesznek így, hanem jellemzően egészségügyi okokból, esetleg a munkaerő-piaci folyamatok áldozataként mennek hamar nyugdíjba. Míg akik sokáig dolgoznak, eleve azért tehetik ezt meg, mert jobb anyagi és egészségi állapotnak örvendenek.

A tanulmány konklúziója, hogy a későbbi visszavonulást ösztönző nyugdíjrendszerek ugyan a fiskális fenntarthatóság szempontjából lehetnek kívánatosak, de a társadalmi jólét szempontjából nem azok, hiszen a vagyonosabb háztartások felé csoportosítják át az állami forrásokat, és jellemzően eleve rosszabb anyagi és egészségügyi helyzetű embereket „büntetnek”. Más szóval az effajta újraelosztás társadalmi költségei jelentősek.

Forrás: 24.hu