Perek sorozatát indíthatják az egészségügyi dolgozók a 2013-ban államosított kórházak ellen azt követően, hogy a Kúria tegnap véglegesen kimondta: megilleti az egri Markhot Ferenc Kórház dolgozóit az összes cafeteria juttatás, amit azóta nem fizettek ki nekik – írja a Népszava.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke a Népszavának elmondta, hogy az intézményben 2010-ben megkötött megállapodás értelmében 1500 dolgozónak évente összesen csaknem 162 millió forintot kellett volna kifizetni, s ez most visszamenőleg megilleti őket. Székely Tamás tájékoztatása szerint az első és másodfokú döntés után több munkahelyről megkeresték őket, így arra számítanak, hogy ahol a korábbi kollektív szerződésben, vagy egyedi munkaszerződésben rögzített béren kívüli juttatásokat az államosításra hivatkozva nem fizették meg a kórházak, ott felbátorodnak a dolgozók és próbálják érvényesíteni a jogaikat.

Biztosra vehető, hogy az összesen több mint félmilliárdos kifizetést a kórház nem tudná teljesíteni, ám Egerben másként értelmezik a Kúria döntését. Tóth Ildikó főigazgató a Népszavát arról tájékoztatta, hogy a „Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet 5 dolgozóját érinti döntés, az intézménynek 1,2 millió forintot kell kifizetnie, melynek rendelkezésre áll a forrása. Amennyiben a többi dolgozó is a kereset beadása mellett dönt, és jogerős ítélet születik, azt a kórháznak végre kell hajtania. A forrást is az intézménynek kell előteremtenie. Ez azonban olyan nagyságrendet képvisel, ami meghaladja a kórház pénzügyi lehetőségét". Megkerestük a több mint száz kórházat fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központot is, milyen segítséget tudnak adni az egri intézménynek és felkészültek-e újabb perekre, de ők csak későbbre ígértek állásfoglalást.

Tegnap délután a győri Petz Aladár Kórház orvosigazgatója cáfolta azt az intézményből származó információt, hogy a sebészeti osztály orvosai fel akarnak mondani, de azt ő, és a megyei napilapnak nyilatkozó főigazgató is elismerte, hogy bérfeszültség alakult ki az osztályon. A 20 fős sebész csapatból tizenhatan még karácsony előtt elkeseredett hangú levelet írtak alá, amelyben kérték az ügyeleti pótlékaik újragondolását. A levélben „egy fél mondattal a felmondás legvégső lehetősége is felmerült" - ismerték el a megyei lapnak kórházi vezetők. A Kisalföldnek az intézmény főigazgatója ugyanakkor úgy fogalmazott, a tegnap délutáni megbeszélésen „valamennyi orvos nyilatkozott arról, hogy nincs valós felmondási szándékuk".

A sebészetet is vezető Oláh Attila orvosigazgató értelmezése szerint a tegnapi megbeszélésen közösen próbálták kitalálni, hogy saját forrásból, vagy máshonnan tudnák-e előteremteni az orvosok által kért megemelt ügyeleti díjakat. Az emelés pontos mértékét még nem határozták meg, de általánosságban a regionális kórházi centrum más kiemelt osztályain járó emelt díjakat szeretnék megkapni, mert a terhelésük hasonló, mint idegsebész vagy égési plasztikai sebész kollégáiké.

Ennél árnyaltabban fogalmazott Tamás László János, a kórház főigazgatója a Kisalföldnek, amikor azt mondta, „neki a sebészek kérését annak fényében kell átgondolnia, hogy az valamennyi, ügyeletben lévő orvost (nem csak sebészt) érint. Az ügyeleti pótlékot tehát csak úgy lehet felemelni, ha azt mindenki megkapja. Erre pénz azonban nincs, így megállapodás szerda délután nem született." Az egyeztetés híre az utóbbi hónapokban sorozatossá vált csoportos kórházi felmondások miatt keltett nagy visszhangot.

Balog Zoltán miniszter levelet kapott, sőt mellé egy három szelet száraz kenyérből és lapka sajtból álló csomagot is. A vacsoramintát az Együtt alelnöke hozta ki a Madarász utcai Gyermekkórházból, ahol hároméves kisfia feküdt. Juhász Péter azt kérdezte a tárcavezetőtől, vajon tudja-e, hogy a betegeket kenyéren és vízen tartják a kórházakban?

A Demokratikus Magyarországért mozgalom eddig is utcai megmozdulásokkal hívta fel a figyelmet a társadalmi visszásságokra. Tegnap este 6-kor öt percre megállították a forgalmat a Teréz körút és a Podmaniczky utca sarkán, leragasztott szájukkal jelezték, hogy hiába akarják félreállítani az egészségügy siralmas helyzetére figyelmeztető civileket, őket már nem lehet elhallgattatni.

Forrás: Népszava