Érettségi után, júliustól nem jár sem a családi pótlék, sem a családi adókedvezmény az érettségizett fiatal után a szülőknek - hívta fel a figyelmet az Azénpénzem.hu. Az eltartották számába ugyanakkor beleszámít a továbbtanuló is.

Bár a családi pótlék összege 2009. január 1-jétől változatlan, így jelentősen elértéktelenedett, mégsem öröm, amikor eltűnik a bevételek közül.

Az érettségit követően ugyanis a családi pótlékot csak a tanév végéig, azaz június végéig folyósítják. A jogszabály szerint ugyanis a családi pótlék (azaz iskoláskorúnál iskoláztatási támogatás) a tankötelezettség teljes időtartamára jár (ez ma már a 16. év betöltését jelenti), illetve addig, amíg a gyermek közoktatási intézményben tanul, de legfeljebb annak a tanévnek végéig, amikor betölti a 20. – sajátos nevelési igényű gyermek esetén a 23. – életévét - írta a pénzügyi tanácsadó portál.

A felsőoktatási intézményben továbbtanuló gyermek azonban beleszámít az eltartottak számába. Ez azt jelenti, hogy ha van kisebb testvér (vagy más kedvezményezett eltartott), aki után még jár családi pótlék, kérvényezheti a szülő, hogy a számításkor vegyék figyelembe az egyetemista diákot is.

Ez azért fontos, mert így magasabb összeget kaphatnak. Ezt azonban csak a tanév megkezdése után, az érvényes hallgatói jogviszony igazolásával lehet kérni, két hónapra visszamenőlegesen - vagyis nem automatikus, és célszerű szeptemberben igényelni.

Nagyobb érvágást jelenthet a családi adókedvezmény elvesztése, mivel azt addig lehet igénybe venni a gyerek után, amíg a családi pótlék is jár utána - tehát ez is ugrik a bevételek közül, hiába tanul tovább. Viszont továbbtanulóként a gyerekszámba ugyanúgy beleszámít, mint a családi pótlék esetében. 

A változást pedig jelezni kell a munkáltatónak is. A dolgozóknak ugyanis az év elején kell nyilatkozniuk a családi adókedvezményről. Arról is szólni kell majd, ha a továbbtanulásnak köszönhetően az eltartottak számába mégis beleszámít a gyerek. Ezt persze a beiratkozás után lehet megtenni - derül ki az Azénpénzem.hu írásából.

Forrás: napi.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!