A szakszervezet elnöke szerint komoly feszültséget okoz, hogy a juttatás a rendvédelmi igazgatási alkalmazottaknak (RIASZ) és a rendőrségi munkavállalóknak nem jár.

 Februárban összesen 91 milliárd forintot fizettek ki a rendőröknek fegyverpénzként, az egy főre jutó átlagos juttatás 2,7 millió forint volt – írja az rtl.hu. A rendvédelmi dolgozók hivatásos állományának járó, hathavi bérnek megfelelő juttatást február 15-ig kellett megkapniuk az érintetteknek. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tájékoztatása szerint a folyósított összegek átlagos nagysága 2,7 millió forint volt.

A hivatásos állományon belül sem kapott azonban mindenki ekkora összeget, egy átlagos tiszthelyettes ugyanis nagyjából bruttó 350 ezer forintot, azaz nagyjából nettó 230-250 ezer forintot keres

  – mondta a portálnak Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) elnöke. A kezdő rendőrjárőrök enneél is kevesebbet keresnek, fizetésük a nettó 200 ezer forintot sem éri el, így hathavi juttatásként körülbelül egymillió forintot kaptak.

A felsővezetők sokkal magasabb összegeket kaptak. Nekik egy két évvel ezelőtti tövénymódosítás értelmében 1,3-1,9 millió forintos bér jár, így a központi szervezek vezető esetében fejenként akár 9 millió forintit lehetett  a fegyverpénz összege. 

A korábbi bejelentések szerint a fegyverpénz háromévenként jár, de mivel eredetileg 2023-ban kellett volna utalni, elképzelhető, hogy 2026-ban érkezik a következő. 

Az ORFK tájékoztatása szerint a rendőrség hivatásos állományának idén összesen 91,4 milliárd forintot fizettek ki.A rendeletben meghatározott körből 104-en nem kaptak juttatást. Kizáró ok volt, ha valaki lemondási idejét vagy önhibája miatti felmentési idejét tölti.

Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) elnöke  szerint óriási feszültséget okozott, hogy a juttatás csak a hivatásos állomány tagjainak jár, a rendvédelmi igazgatási alkalmazottaknak (RIASZ) és a rendőrségi munkavállalóknak nem. Az ORFK által küldött adatok szerint ennek alapján 13-14 ezren semmit sem kaptak, a mintegy 50 ezer fős teljes létszámból ugyanis csak valamivel több mint 36 ezren tagjai a hivatalos állománynak. Mint Bárdos Judit elmondta, a RIASZ-osok és a munkavállalók karácsonyra sem kaptak semmit, a beígért átlag 5 százalékos béremelést pedig teljesítményhez kötötték, így sokan ebből is kimaradtak.

Powell Pál, a Belügyi Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának vezetője arról beszélt, hogy a RIASZ-os dolgozók gyakran ugyanazt a munkát végzik, mint a hivatásosok, és sokszor ugyanabban az irodában dolgoznak. "Előfordult, hogy egy pénzügyön dolgozó RIASZ-os alkalmazott úgy bérszámfejtett egy mellette ülőnek fegyverpénzt, hogy közben tudta, ő egy forintot sem fog kapni" - mondta. 

Az rtl.hu-nak küldött adatok azt mutatják, hogy folyamatosan csökken a rendőrök száma. Tavaly júniusban 51 228-an dolgoztak összesen a rendőrségnél, idén márciusban  már csak 50 342-en.

 

Forrás: rtl.hu