Nem érti a Pedagógusok Szakszervezete, hogy milyen bérelemelésről beszélt Orbán Viktor a keddi nemzetközi sajtótájékoztatóján. A kormányfő úgy fogalmazott, az idén, a jövőre és az azt követő évben ígért 10-10 százalékos emelést biztosan meg tudják valósítani. A PSZ alelnöke szerint azonban nem világos, hogy az Európai Bizottság által ajánlott bérrendezésről van szó, vagy azon felül hazai forrásból is emelnék a tanárok bérét.

Totyik Tamás szerint nem világos, hogy az Orbán Viktor által említett bérrendezés az Európai Bizottság által felajánlott fejlesztési pénzekből, vagy a kormány saját forrásaiból történne. Ismereteik szerint ugyanis a brüsszeli testület – uniós forrásokból – háromszor 10 százalékos bérrendezésre tett javaslatot Magyarország kormányának, amit első körben el is fogadtak – emlékeztetett. A PSZ alelnöke szerint mindez azért lényeges kérdés, mert tudomásuk szerint az Európai Bizottság indexáláshoz kötné a béremelést, tehát nem egyszeri bérrendezésről lenne szó, hiszen annak le kellene követnie az inflációt, illetve a gazdasági helyzetet. Kiemelte: még egyszer nem lehet ugyanazt a hibát elkövetni, amit a Medgyessy- és a korábbi Orbán-kormány elkövetett, miszerint, bár adtak egy-egy drasztikus béremelést, de azok később elértéktelenedtek, miután nem követték le a gazadáság változásait.

Azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a pedagógussztrájkkal, Totyik Tamás közölte: először is meg kell alakulnia az új kormánynak, akihez aztán újra be kell jelentkezni a sztrájkbizottságnak. Majd a fent említett kérdéseket a tárgyalópartnerrel tisztázni kell – mondta. Szerinte azzal tisztában kell lennie a kormánynak, hogy ha nem történik drasztikus béremelés a közoktatásban, különösen a pályakezdők fiatalok körében, akkor a közoktatás nagyon komoly működési zavarok elé fog nézni. Magyarázata szerint, ha valami „csoda folytán” az idén – első helyen – pedagógusképzésre jelentkező 8600 hallgató mindegyike a szakmában helyezkedne el a későbbiekben, az is kevés lenne a nyugdíjba vonulók pótlására. Végül újfent megerősítette: az új kormány megalakulásáig a pedagógussztrájk szünetel, hiszen addig nincs kivel a tárgyalásokat folytatniuk.

Ismeretes, a pedagógus érdekképviseletek azt kérik, hogy a 7 évvel ezelőtti minimálbér szintjén befagyasztott, úgynevezett vetítési alapjuk zárkózzon fel a jelenlegi minimálbérhez, ugyanakkor Orbán Viktor azt is jelezte a nemzetközi sajtótájékoztatóján, hogy elvi alapon nem ért egyet azokkal a közgazdasági megoldásokkal, amikor bármilyen állami ágazatnak a bérrendezése a minimálbérhez van kötve. A PSZ alelnök ezzel kapcsolatban úgy reagált: nekik az is jó, ahogyan a miniszterelnök, vagy a parlamenti képviselők, államtitkárok fizetésének az indexálása megoldódott – a KSH átlagkeresetéhez igazítják. „Mi is ugyanolyan állami alkalmazottak vagyunk… ha náluk meg lehet oldani, akkor a közszférába miatt nem lehet megoldani?” – jegyezte meg.

Forrás: Infostart

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!