12 éve megváltoztatta a Fidesz-kormány a nyugdíjszámítást, ennek eredménye, hogy ma a nyugdíj a negyedét éri. Félmillió nyugdíjas a létminimum alatt él, sokak a gyógyszerüket sem tudják kifizetni. Juhász László nyugdíjas szervezeti vezető szerint most nem a tavalyi, hanem a tavalyelőtti színvonalon élnek a nyugdíjasok a magas infláció és az elmaradt emelések miatt, és a késői korrekció miatt a nyugdíjasok 8-10 hónapig gyakorlatilag hitelezik a kormányt.

Nyáron rendkívüli nyugdíjemelésre készül a kormány, mert olyan magas az infláció. Juhász László, Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozatának az elnöke a Reggeli gyorsban azt mondta, ennek a magas inflációnak kevés köze van a háborúhoz, hiszen már tavaly év végén megugrott az infláció: novemberben is 6 százalék volt, decemberben 7,4, januárban 7,9 százalékkal emelkedtek az árak, februárban pedig 8,3 százalékkal ért kevesebbet a pénz mint egy éve, és akkor a háborúról még szó sem volt.

Az új inflációs folyamatoknál ugyanakkor már nyilvánvalóan benne van a háború is, "de ettől függetlenül minden évben megfigyelhető, hogy az év elején jelentősen megugrik az infláció" - mondta Juhász László. 

A törvény szerint, ha az év elejei nyugdíjemeléshez képest az inflációs adatok magasabbak, akkor jár a nyugdíjkiegészítés. Ezt eddig novemberben kapták meg a nyugdíjasok, de ha nagyon nagy a különbség, akkor indokolt az előrehozása. Juhászék ezt évek óta szorgalmazzák, először a covid kitörésekor szólaltak meg, akkor a felvetésük azonban válasz nélkül maradt, de tavaly a kormány már úgy döntött, hogy 0,6 százalékos pluszt ad az év elejei emeléshez képest, de az év végére kiderült, hogy ez is kevés volt, és a duplájára lett volna szükség.

"Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjasok 8-10 hónapot hiteleznek a kormánynak, mert ez a nyugdíjemelés január 1-én járt volna nekik" - mondta a nyugdíjszakértő. Nehéz megmondani szerinte, hogy a nyári emelés mire lesz. A szakember szerint az alacsony nyugdíjból élők vannak, a 100 ezer forint alatti nyugdíjat kapók vannak különösen nagy bajban, hiszen nekik nincs tartalékjuk, náluk a pénz létfenntartásra megy. Aki a nyugdíjas létminimum összegéből megél, "az nagy varázsló". Elmonda, hogy sokan ilyen helyzetben azt is meggondolják, hogy melyik számlát fizessék ki, melyiket ne, és tud olyanokról, akik a gyógyszert sem tudják kiváltani.

Februárban 8,3 százalékos volt a 12 havi infláció, ezért Juhász szerint már január 1-től 8,3 százalékos emelés járt volna, ehhez képest 5 százalékos emelés volt. "Tehát már most több mint 3 százalék lemaradás van. Juhász végignézte az elmúlt három év nyugdíjemeléseit, és a 36 hónapból 33 olyat talált, amelyben nagyobb volt az infláció, mint az év eleji nyugdíjemelés. "A nyugdíjasok folyamatos lemaradásban vannak".

Ha 3 százaléknál nagyobb a különbség, akkor az azt jelenti, hogy a tavalyi 3 százalékos emeléshez képest a nyugdíjasok nemhogy a tavalyi, de a tavaly előtti színvonalon élnek. Ez elfogadhatatlan, jelentette ki.

Több mint félmillióan élnek a nyugdíjas létminimum alatt, ezzel az EU-ban sereghajtók vagyunk. A KSH szerint minimálisan 100 ezer forint szükséges egy nyugdíjas háztartásban a megélhetéshez. Ehhez képest mit látunk? A nyugdíjszámítás megváltoztatása miatt az elmúlt 12 évben a nyugdíjasok a nyugdíjuk negyedét veszítették el, Juhász szerint az átlagnyugdíjnak ma 200 ezer forint környékén kellene lennie. Azt mondta, a következő két ciklusban ide kellene eljutni.

Forrás: Klubrádió

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!