Precedensértékű ítélet született nemrég, most először jelentette ki a bíróság, hogy nem a gyermek érdekét nézte a gyámhatóság, hanem a szülőt szankcionálta „rossz magaviseletéért”. Krisztinát azért szakították el tízéves lányától, mert munka közben nem tudta fogadni a gyámhatóság hívását. Az anya a Társaság a Szabadságjogokért civil szervezet segítségével, két év után kapta vissza a gyerekét. Közben a kormány szerint népszavazás kell a gyermekek védelmében, de persze nem az ilyen esetek miatt – írja a Népszava.

Április 3-án „egy népszavazással fogjuk megvédeni a gyerekeinket. Az apa férfi, az anya nő, a gyerekeinket pedig hagyják békén!” – egyebek mellett így fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Várkert Bazárban, amikor elmondta 23. évértékelőjét. Arról pedig már Varga Judit igazságügy-miniszter beszélt, hogy a magyar gyermekek nevelésébe senki sem szólhat bele, hiszen az kizárólag a szülők felelőssége.

Kérdés, hogy a hangzatos kijelentések miként érvényesülnek a gyakorlatban, kitől is kell valójában megvédeni a kiskorúakat. Vannak, nem is kevesen, akiknek éppen az állam által fenntartott, gyermekvédelminek nevezett rendszer teszi tönkre az életét. Szívszorító gyereksorsokat, méltatlanul bűnhődő szülőket, a rendszer által csak egy aktaként kezelt, magukra hagyott kiskorúakat mutatunk be cikkünkben. 

„Ne drámázzon, anyuka!”

Januárban a Társaság a Szabadságjogokért segítségével nyert pert egy édesanya, Krisztina, akitől két évvel ezelőtt minden szabályt megszegve elszakította a gyámhatóság 10 éves kislányát, Pálmát. Az ügyet Boros Ilona, a TASZ jogásza vitte végig, nélküle anya és lánya ma sem lehetne együtt.

Boros Ilona lapunknak úgy fogalmazott: régóta látja, a gyámhatóságok azzal büntetik a szülőket, hogy elveszik tőlük a gyereket, ami Krisztina esetében is történt. Ez a szemlélet sokszor átjön a gyámhatóságok döntései­nek szövegéből, ahogy egy-egy határozatban szidják a szülőket, rossz, felelőtlen embereknek állítják be őket. „Gyakran kezdődik úgy egy mondatuk, »még arra sem volt képes, hogy…«. A gyermekkiemelésnek, azaz az ideiglenes elhelyezésnek vagy a nevelésbe vételnek akkor szabadna megtörténnie, ha az a gyermek érdekét szolgálja. A határozatok viszont arról szólnak, hogy a szülő rossz. Mi ezt régóta mondjuk, de a bíróság most először jelentette ki ítéletben, hogy nem a gyermek érdekét nézte a gyámhatóság, hanem a szülőt szankcionálta a rossz magaviseletéért.”

Krisztina és a ma már 12 éves kislánya, Pálma kálváriája két évvel ezelőtt kezdődött. Egy 19 négyzetméteres lakásban élt az anyuka, a lánya, és az anyuka édesanyja. A nagymamának tartós egészségügyi ellátásra lett volna szüksége, de ha rosszul volt, lánya hiába hívott mentőt, mindig határozottan, kiabálva utasította el a segítséget. A gyámhatóság viszont ragaszkodott ahhoz, hogy a nagymama kerüljön el a lakásból. A másik kifogás a lakás állapota volt. Büdös és penészes – mondták. Ez valóban így volt, de Krisztina három műszakban dolgozott, mert rengeteg tartozást örökölt, miután meghalt a férje. Az árufeltöltői és takarítói munkáért kapott bérből képtelen volt ezt törleszteni, épphogy meg tudtak élni a fizetéséből. Jobb albérletre nem telt. A gyámhatóság azt is kifogásolta, hogy Krisztina nem működik együtt velük. 

Az volt a bűne, hogy hétköznap, napközben nem vette fel a telefont, amikor a gyámhatóság hívta. Csakhogy Krisztinának a munka kezdetekor be kellett tennie egy széf­be a telefonját, és csak a munkaidő végén vehette ki. Akkor, amikor, ugye, a gyámhivatalban egy lélek sincs már.

Erre azt mondta most a bíró, hogy nyilvánvalóan nem érik el napközben az embert, ha dolgozik, vele sem tudnának beszélni, ha ítélkezés közben telefonálnának rá. Ezt még az ítéletbe is beleírta. Emellett felhívta a figyelmet arra is, hogy nemcsak az ügyfélnek kell együttműködnie a gyámhatósággal, hanem a gyámhatóságnak is az ügyféllel. A törvény alapján ugyanis a jóhiszeműség és az együttműködés jegyében kell dolgozniuk” – sorolta Boros Ilona.

Miután a gyermekjóléti szolgálat szociális munkása jelezte a gyámhatóságnak, hogy az anya nem teljesíti a kért elvárásokat, a gyámhatóság kiszállt a 10 éves kislány iskolájába, a gyámügyesek berakták őt egy autóba, hogy elvigyék nevelőszülőkhöz, a zokogó anyukát pedig megkérték, hogy „ne drámázzon”. A kislány ezután két évig élt teljesen idegen környezetben, édesanyjával havonta kétszer, két órára találkozhatott. A két évig tartó eljárásért a jogász szerint szintén a gyámhatóság okolható.

Lebeszélték a fellebbezésről

Az anyuka 2020 januárjában kereste meg a TASZ-t, azután, hogy elvitték tőle a kislányt. Mire az e-mailje megérkezett, a fellebbezési határidő letelt. Utóbb kiderült, a gyámhatóság beszélte le őt erről a lehetőségről, azt mondták neki, előbb hazajöhet a gyerek, ha nem indul per. A felülvizsgálatot nem időben, hanem három hónappal később tartották meg, de áprilisban sem arról döntöttek, hogy hazaadják Pálmát, hanem arról, hogy nevelésbe veszik, vagyis hosszú távra elveszik az édesanyjától. „Ekkor már én vittem az ügyet, és beadtam egy fellebbezést. Nem egy, hanem öt hónappal később hoztak egy elutasító döntést. A nevelésbe vétel ellen 2020 novemberében adtunk be keresetlevelet. Ezt a gyámhatóságra kell eljuttatni, de a bíróságnak címezve. Ilyenkor a gyámhatóságon elolvassák, és ha úgy ítélik meg, hogy az ügyfélnek igaza van, saját hatáskörben megváltoztathatják a döntésüket. Ha nem, akkor a keresetlevelet továbbküldik a bíróságra, és indul a per. Amikor kilenc hónap múlva érdeklődtünk a bíróságon, hogy ­miért nem tűzték még ki a tárgyalást, kiderült, hogy hozzájuk nem jutott el a keresetlevelünk, a gyámhatóság egyszerűen félretette. ­Emiatt­ egyéves csúszással, 2021 októberében kezdődhetett meg a tárgyalás, de szerencsére már novemberben megszületett a pozitív döntés.”

Anya és lánya sorsa azóta kicsit könnyebb lett. Annyi felajánlás érkezett számukra, hogy az anyuka ki tudta fizetni a csaknem kétmilliós tartozását. Egy támogató pedig egy nagyobb, jobb állapotú albérletet ajánlott fel nekik Budán azért, hogy a lakhatási körülmény ne legyen Pálma visszaköltözésének akadálya. A kislány már ebbe a lakásba tért haza.   

Udvaron fagyoskodott a kisfiú, hogy tanulhasson

Egy vidéken élő pedagógus is hasonlóan döbbenetes történetekkel kereste meg lapunkat. Nevét, lakhelyét nem vállalta, azt mondta, fél a megtorlástól, de nem akar tovább hallgatni. „Nálunk, a területi családsegítőnél olyan embert is alkalmaznak, aki korábban 30 évig kereskedelemben dolgozott. A gyámügyesek pedig csak egy aktának tartják a gyerekeket. Egy fiatal lány élete nem siklott volna ki, ha kellő időben megfelelő segítséget kap a gyámügytől. Édesanyja meghalt, amikor ő még pici volt. A nagymama lett a gyám, aki nagyon szépen nevelte unokáját, de az egészségi állapota folyamatosan romlott. A kamaszkorú lányt nem tudta kordában tartani, megfelelő segítséget pedig nem kapott.” Egy másik szomorú esetet is elmesélt. „Az apa börtönviselt, alkoholizál. Mégis nála helyezték el a pici gyerekét, amikor az anyának kellett börtönbe vonulnia. A férfi felvette a gyest, de egy percig nem élt egy háztartásban a gyerekével, a nagyszülők gondoskodnak a kicsiről ma is.”

Harmadik története is szívszorító: „Van egy gyámnál élő, egykor kitűnő tanuló gyermek, aki az online oktatás első percétől egyesek tömegét kapta. Az osztályfőnöke és az iskola nem vette a fáradságot, hogy utánanézzen, mi történt vele. Pedig azonnal kiderült volna, hogy a fiúnak nincs min tanulnia, nincs otthon internet sem. Jött a következő tanév, és az újabb online oktatás. Akkor már bejárhatott volna az iskolába, ott a számítógépet használva haladhatott volna az osztálytársaival, de a gyámja ezt nem engedte neki. A kisfiú viszont nem akart lemaradni a társaitól. A szomszéddal megbeszélte, hogy rácsatlakozhat a wifijére. De a lakásba nem mehetett be, a gyám azt is tiltotta. Így az udvaron, a fal mellett guggolt, és fagyoskodva, a kis telefonjával próbált részt venni az órán. Erről jegyzőkönyv is van, a gyámhivatalnak ezt elmondtam. Azt mondta az ügyintéző, hogy másnap kimegy, beszél a gyámmal és az iskolával. Ez azóta sem történt meg.” Na, akkor kitől is kell megvédeni a gyerekeket? – tette fel a kérdést.    

Betarthatatlan ultimátumok

A TASZ jogásza is úgy látja: sokszor nem lép a gyermekvédelem, amikor szükség lenne rá, vagy kiemeli a gyermeket, amikor az indokolatlan. Majdnem minden esetben igaz, hogy érdemi és valós támogatással segíteni lehetne a családoknak, még a nagyon rossz mintákat követő szülőknek is. „A mi eseteink nem ilyenek, fő missziónk, hogy a gyerekek a családjukban nőhessenek fel.” Boros Ilona szerint gyakori, hogy a család anyagi, társadalmi helyzete miatt vegzálják a gyerekeket. Kutatásokból is látható, hiába tiltja a gyermekvédelmi törvény, minden harmadik gyereket szegénység miatt szakítanak ki a családjából. Ezt 2017-ben az ombudsman átfogó vizsgálata is megállapította.

Az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) a Nógrád megyei szakellátásba vett gyerekek helyzetéről készített elemzést. Ebből a vizsgálatból is az derült ki, „a jövedelmi szegénység egyértelműen jellemző szakellátási beutalási ok maradt”. A megyében a családjukból kiemelt gyerekek 80 százaléka kizárólag szegénységben élő roma gyerek.

A TASZ legtöbb védence Borsodban van. „Úgy élnek, mint a megyében élő legtöbb roma család. Nagy a szegénység, munka nincs, legfeljebb közmunka. A lakhatási körülmény szegényes, az áram, a gáz gyakran ­hiányzik, az élelmezés rossz minőségű és egészségtelen. Az óvodáztatás, iskoláztatás azért akadozik, mert nincs megfelelő ruházat, vagy a család nem tudja kiváltani a gyógyuláshoz szükséges gyógyszereket. Ha egy gyermek mélyszegénységben él, az valóban veszélyeztetett helyzet” – mondja Boros Ilona. Ilyenkor a jelzőrendszeri tagoknak – óvónőnek, a tanítónak, a védőnőnek, a gyerekorvosnak – ezt jelezniük kell a gyermekvédelmi szolgálat felé. A szociális munkás dolga, hogy felkeresse a családot, és amiben tud, segítsen. Ez általában nem könnyű feladat. Vannak, akik nagyon jól végzik a munkájukat, de sokan nem. Ultimátumokat adnak.

„Tipikus, hogy azt mondják, a lakás vállalhatatlan, változtatni kell rajta. Hogy ilyenkor mire gondolnak, azt nem tudni. Hiszen a szegény család nem lesz egyik napról a másikra gazdag, nem tud átalakítást végezni az otthonán, és a komfortfokozatot sem tudja növelni. Van ez az örök, misztikus mondat, hogy a hi­giénia nem anyagi kérdés. Miközben az. A tisztítószerek pénzbe kerülnek. Nagyon sok pénzbe. Azt szokták mondani, kitakarítani mindenki tud, attól, hogy valaki szegény, még nem kell, hogy kosz meg büdös legyen.” Csakhogy aki életben próbál maradni, és nincs mit ennie, a lakásában télen is annyi a hőmérséklet, mint kint, annak nem az a fontos, hogy csillog-e a tányérja. Segíteni kellene nekik, felkarolni őket, és nem a gyermekük elvételével büntetni.

Az állam viszont ezt a feladatot nem vállalja magára.

Forrás: Népszava