Közleményt adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma a pedagógussztrájkkal kapcsolatban. A szakszervezetek azt közölték, hogy a bírósági döntés szerint a tanárok sztrájkolhatnak, az Emmi azonban meg sem említi azt, hogy végzés született volna. Szerintük semmilyen módon nem lehet sztrájkolni. A tanárok szerint az Emmi el akarja lehetetleníteni a munkabeszüntetést. A Portfolio cikke.

"A bírósági eljárással összefüggő határidők miatt már napokkal ezelőtt eldőlt, hogy nem lesz jogerős bírósági ítélet január 31-re, így már biztos, hogy nem lehet törvényes a hétfői pedagógussztrájk" - jelent meg az MTI-ben az Emberi Erőforrások Minisztériumának a közleménye nagyjából egyidőben azzal, hogy a bíróság a pedagógus szakszervezeteknek adott igazat.

A bíróság nekünk adott igazat a még elégséges szolgáltatás ügyében, tehát kimondta végzésében, hogy jogszerű lesz a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és Pedagógusok Szakszervezete által benyújtott szabályok szerint a hétfői sztrájk. Ez egy elsőfokú bírósági végzés

- közölte mindkét érdekvédelmi szervezet saját Facebook-oldalaikon. Tájékoztatásuk szerint a szakszervezetek a bíróságnak bejelentik, hogy lemondanak a fellebbezés jogáról, tehát a kormányoldalon múlik, hogy hétfőre a végzés jogerőre emelkedik-e.

A minisztérium azonban olyan közleményt tett közzé az MTI-ben, amiben nem említik a döntés eredményét. "Jogerős bírósági döntés azért nem lesz meg hétfőig, mert a szakszervezetek kicsúsztak a határidőből. Bár a szakszervezetek már decemberben - a Kormánnyal folytatott tárgyalásokkal párhuzamosan - bírósághoz fordultak, azonban nem tudtak formailag és tartalmilag megfelelő kérelmet előterjeszteni. Így a szükséges hiánypótlások miatt, csak ezen a héten, kedden tudta a bíróság megküldeni kérelmüket a Kormány képviselőinek" - írta az Emmi.

Tekintettel arra, hogy a bíróság végül január 28., péntek reggel 9 óráig kérte be az érintett felek álláspontját, még ha döntés is születne a mai napon, az elsőfokú bíróság határozata - a fellebbezésre rendelkezésre álló idő miatt - legkorábban 5 nap múlva válik jogerőssé

- áll a közleményben, amelyet nagyjából akkor adtak ki, amikor a pedagógus szakszervezetek közölték, hogy a bíróság meghozta az elsőfokú végzést, a kormányzat ellenében, a pedagógusok mellett.

Amint azt a tárca a köznevelési intézmények vezetőinek is megírta tegnapi levelében, a Sztrájktv. 4. § (3) bekezdése alapján sztrájk csak akkor tartható, ha a még elégséges szolgáltatásról megállapodás született a Kormány és a szakszervezetek között, vagy ha bíróság jogerős döntést hozott róla

- írja az Emmi.

A pedagógus szervezetek úgy vélekednek, hogy a kormányzat mindenképpen meg akarja fúrni a sztrájkot, hogy a tanárok ne szüntethessék be a munkát.

"A jövő hétfőre tervezett sztrájk megtartásának nincs törvényes alapja" - írta Maruzsa Zoltán Emmi-államtitkár az intézményvezetőknek tegnap, a mai bírósági döntés előtt.

Maruzsa tegnapi levele után több iskolában is a sztrájk lefújása mellé kezdett billenni a mérleg nyelve. Ma viszont a bírósági végzés ezzel ellentétes irányba mutatott.

A Kormány felszólítja a hétfői sztrájkot nagy erőkkel szervező szakszervezeteket arra, hogy tanúsítsanak jogkövető magatartást, és a hétfői sztrájkot halasszák el. A koronavírus-járvány miatt a gyermekek és a szülők így is több hiányzásnak, tehernek voltak kitéve az elmúlt időszakban. Kérjük a szakszervezeteket, hogy ne nehezítsék tovább a szülők dolgát

- áll az Emmi friss közlésében.

Mint ismert: a pedagógusok és az Emmi nem tudtak megállapodni egymással, ezért a pedagógus szakszervezetek január 31-re figyelmeztető sztrájkot hirdettek. A tanárok egyre nagyobb részének alapbére már olyan alacsony, mint a garantált bérminimum (szakmunkás minimálbér), akik szeretnék elérni, hogy a fizetésük visszatérjen a nemzetgazdasági átlagra.

Ez az első alkalom, hogy az Emmi arról ír hivatalosan, hogy semmiképp - a bírósági döntés ellenére sem - nem lehet sztrájkolni. Miközben a bírósági végzés ennek ellenkezőjét mondja ki a pedagógus szakszervezetek szerint. A helyzet péntek délután kaotikus, hiszen a sztrájk hétfőn lenne.

 Forrás: Portfolio