Nem a minimálbér-emelésen felül, hanem abba beépítve kapják meg a szociális szféra dolgozói az októberben beígért húsz százalékos emelést. Ez azonban váratlanul érte a munkavállalókat. A szakszervezetek ettől jóval nagyobb béremelést szeretnének, szerintük ugyanis csak így tudnának előrébb lépni. Ungár Péter szerint a bértábla jelentős átalakítására lenne szükség. Az ATV Híradó riportja.

„2022. január elsejétől megemeljük az ápolónők bérét 21 százalékkal, a bölcsődei dolgozókét 20-szal, szociális világban dolgozókét hússzal, és kultúrában dolgozókét is megemeljük 20 százalékkal.” Orbán Viktor október elején beszélt először a szociális szférában dolgozók béremeléséről. A Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének elnöke Híradónknak azt mondta, nagy volt a várakozás a bejelentés után, ám nem egészen az történt, mint amire számítottak. Migács Tibor szerint egy félreértés áldozata a szakma túlnyomó része.

Migács Tibor, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének elnök arról beszélt:

Az, hogy a béremelés és a garantált bérminimum emelés majd megtörténik és ezután jön 20%-os emelés, mindenki erre számított. Alappal, alaptalanul, de tulajdonképpen a várakozások beépültek. Ehhez képest a valóság ugye az, hogy a béremelés túlnyomó része az a minimálbér emelés és a szakmunkás bérminimum emeléséből adódik.

Vagyis nem külön kapják az érintettek az emelést. Jelenleg a szociális szektorban dolgozók a legrosszabbul kereső állami munkavállalók. Az ágazat szakszervezetei ötven százalékos béremelést szeretnének. A Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint ezzel a bértábla aljáról feljebb léphetnének. Köves Ferenc azt mondja: „Ha bármelyik mindenkori kormányzat a szociális ügyeket helyén kezeli és nem szégyenfoltként dugdossa és egy ilyen szükséges, de leginkább szükségtelen rosszként a szociális ellátásokra és az abban dolgozókra is, ha valaha lesz egy ilyen kormányzatunk, akkor lehetséges, igen.”

Ungár Péter szerint a bértáblát jelentősen át kellene alakítani. Jelenleg ugyanis több tízezer forintos különbségek vannak az egészségügyi és a szociális dolgozóknak járó pótlékok között. „30,40, 50 ezer forintos különbség is lehet a pótlékba. Az egyik megkapja a napi díjának az ötven százalékát pótlékként, a másik mondjuk a 15%-át. Tehát maga azt kéne átalakítani, hogy a szociális szektor le van szakadva az egészségügyi bértáblától és és a kettőt végzettség alapon egységesíteni viszonylag kevesebb összeget jelentene” – fogalmazott az LMP országgyűlési képviselője. Hozzátette, hiába a húsz százalékos emelés, az érintettek mégsem járnak sokkal jobban, ugyanis ennek nagy részét elviszi a rendkívül magas infláció.

Forrás: atv.hu