2008. január 1-je óta 28 500 forint a teljes nyugdíj legkisebb összege. Ez az eredendően is dermesztően alacsony minimálnyugdíj az azóta megállapított és a jövőben majd megállapítandó nyugellátásokra egyaránt vonatkozik, így alighanem az egész világegyetemben - amelynek alapállapota a folytonos változás - egyedülálló módon már 14 éve változatlan. 2021. január 1-jétől ráadásul megszűnt a 28 500 forintos minimálnyugdíj alkalmazhatóságára vonatkozó időbeni korlátozás, vagyis akár örök időkre (vagy a következő rendeletmódosításig) érvényben maradhat a 28 500 forintos összeget rögzítő szabály.

Elértéktelenedő minimálnyugdíj

Természetesen 2008. január 1-jén a 28 500 forint pontosan annyit is ért, azóta viszont az infláció megette az összeg 35 százalékát, így a minimálnyugdíj mai reálértéke legfeljebb 18 500 forint. Ha mindehhez figyelembe vesszük az euró értékének változását - az árfolyam a 2008. január 2-i 253 forint helyett ma 370 forint -, akkor a 2008-ban még 112 euróval egyenértékű minimálnyugdíj jelenleg csak 77 eurót ér, s ha a forintinflációt is figyelembe vesszük, az összeg mindössze 50 euróra zsugorodik. A teljes nyugdíj legkisebb összege euróban 55 százalékkal kevesebbet ér ma, mint 2008-ban.

A cikk a Portfolio oldalán olvasható.