A kormány a turizmust igyekszik pörgetni a Szép-kártyákkal, de a munkavállalóknak fontosabb az étkezés. Egy elüldözött ételutalvány Szép-kártyaként tér vissza, leegyszerűsített ügymenettel. A HVG cikke.

Egy friss kormánydöntés szerint az emberek szabadon költhetik a pénzüket a Szép-kártyák alapvetően célhoz kötött alszámláiról 2022. szeptember 30-ig. Az átjárhatóság eredetileg 2021 végéig élt volna, és minden bizonnyal jelentősen hozzájárult, hogy a Szép-kártyás költések rekordokat döntenek idén. További könnyítés volt, hogy a kormány még 2020 áprilisában megfelezte a Szép-kártyák adóterhét. A Szép-kártyás pénzek nem elhanyagolható mértékben járultak hozzá a belföldi turizmus teljesítményéhez, az év első kilenc hónapjában a kártyákra több mint 260 milliárd forint érkezett, a belföldi turisták 282 milliárd forintot fizettek ki ebből és a korábban befolyt összegekből. Október végén még legalább 150 milliárd forint lehetett a kártyákon.

Pedig a Fidesz alapvetően nem nagy híve a béren kívüli juttatásoknak, legutóbb 2019-ben szűkítették a kedvezményesen adózó tételek körét. Igaz, az állami Szép-kártya jellemzően a rendszer átalakításainak kedvezményezettje, a legnagyobb ilyen az volt, amikor egy 2012-es módosítással kiszorították az étkezési utalványok piacáról a francia Sodexót, a Cheque Déjeuner-t és a Ticket Restaurant-t. Mindhárom cég kártérítési eljárást indított az állam ellen, ez az eljárás még nem zárult le.  

Az Edenred 2022-től újra bevezeti a magyar piacra a korábban étkezési utalványként létezett Ticket Restaurant márkát. Különleges Szép-kártya formájában – mondja a hvg.hu-nak Szendrő Tamás, az Edenred Magyarország ügyvezető igazgatója.

Szép-, de nem egyszerű piac

2019 óta a kártyaszolgáltatókra szigorúbb pénzügyi szolgáltatói előírások vonatkoznak, ráadásul nem a munkáltatókkal, hanem a munkavállalókkal kötnek szerződést, akik aztán bármilyen Szép-kártyára kérhetik a juttatást, ha a munkáltatójuk kínál ilyet. Ez viszont azt jelenti, hogy ha egy munkáltató újonnan szeretne Szép-juttatást kínálni a dolgozóinak, akkor

nekik először egyénenként el kell menniük az egyik szolgáltatóhoz kártyát csináltatni. Ez jó eséllyel több hónapos folyamat.

A Ticket Restaurantnál az ígéretek szerint mindez annyival egyszerűbb lesz, hogy a munkáltató is szerződhet partnerként az Edenreddel, ezután a dolgozók a munkáltatón keresztül egyszerűen, online, pár perc alatt képesek lesznek szerződést kötni.

A cégvezető rövid távon nem számít jelentős konkurenciára. A Szép-piacra nem egyszerű belépni, a kártyaszolgáltatás pedig nem valami jövedelmező üzlet, az Edenred például a jogszabályi maximumot, 3,6 százalékos szolgáltatói jutalékot szed majd a tranzakciók után. A cég azzal is ki akar tűnni, hogy a mostani a mágnescsíkos plasztikok helyett olyan kártyákat fog kibocsátani, amelyekkel a fizetésnél nem kell majd zsebet választani, érintéssel is használható lesznek és PIN-kódot is hozzájuk lehet rendelni. A piacon lévő három nagy szolgáltató (OTP, MKB, K&H) pedig véleményük szerint azért mozdulhatnak majd nehezen ebbe az irányba, mert nekik már kint van az ügyfeleiknél 2,2 millió kártyájuk, ezeket mind ki kellene cserélni. Ami viszont azonos lesz, hogy a Ticket Restaurant-kártya szintén háromzsebes lesz. Az Edenrednél a fő fókuszt a vendéglátás kapja, hiszen a munkáltatói felmérés alapján úgy látják,

a munkavállalóknak megélhetési juttatásokra van igényük, ezt támasztja alá, hogy a működő Szép-kártyákra adott összegek közel 70 százalékát a vendéglátás zsebbe kérik

– magyarázza Szendrő Tamás. Pedig a konstrukció állami marketingje inkább a szálláshely-szolgáltatásra és a szabadidős tevékenységekre helyezi a hangsúlyt, és alapvetően a juttatás neve Széchenyi Pihenő-kártya.

Magyarországon alig a munkavállalók fele kap juttatást Szép-kártyára, miközben más európai országokban az ilyen béren kívüli juttatások penetrációja 95 százalékos. Szóval bőven van tér a növekedésre – hangsúlyozta Szendrő Tamás még a Ticket Restaurant visszatérését beharangozó sajtótájékoztatón.

A pénz nem minden

A béren kívüli juttatásoknak helyük van a hazai munkaerőpiacon, hiszen vannak olyan helyzetek, amikor nem elég a bér, szükség van rá, hogy a munkáltató valami mást kínáljon – mondja Szendrő. Jövőre tovább nőhet az érdeklődés a vállalkozások részéről, hiszen a minimálbér és a garantált bérminimum egyszeri, jelentős emelését ellensúlyozandó a kormány csökkenti a munkáltatói terheket. Különösen a nagyvállalatoknál ezzel nyílik némi anyagi játéktér a bérezések kialakításában, persze egyelőre kérdés, ezzel hogyan fognak élni.

2022-ben várhatóan tovább fokozódik a munkaerőhiány és a bérnyomás, de úgy tűnik, ez nem befolyásolja különösebben a vállalkozások juttatási politikáját – mondja Fata László juttatási szakértő. A Cafeteria Trend szakmagazin felmérésében részt vett cégeknél a munkavállalók 76 százalékánál nem változik a juttatási keret, 20 százalékánál pedig emelés várható.

Csökkentéstől vagy teljes kivezetéstől csak a dolgozók töredékének kell tartania – ugyanakkor bevezetésre se nagyon készülnek munkáltatók.

A járvány sem ment el nyomtalanul

A kedvezményes adózással adható béren kívüli juttatások körének 2019-es szűkítése hirtelen jött, sok vállalkozást sokként ért – mondja Fata László. Végül a munkáltatók nagyjából azonos bruttó keretösszeggel jellemzően fenntartották juttatási csomagjaikat. Persze az adókedvezmények szűkülésével a munkavállalók nettó juttatása sok esetben csökkenhetett. Az évek során folyamatosan változott, hogy mekkora összegű juttatási csomagot adnak a vállalkozások – állítja a szakember a Cafeteria Trend magazin felmérései alapján. Alig változott a magas, évi bruttó 400 ezer fölötti keretet kínáló vállalkozások aránya, miközben a 200-400 ezres kereteket kínálóké csökkent. Ebben az elmúlt két évben szerepet játszhatott a járvány, sok cég lehetett, ahol nem futotta béren kívüli juttatásokra, vagy ahol óvatosságból visszavágták ezeket.

A 100 ezer forint alatti keretek aránya közben nagyot nőtt, különösen 2021-ben.

A kínált juttatások típusaira is jól láthatóan hatással volt a járványválság – állítja Fata László. A home office elterjedtté válásával sok cég kínál távmunka-támogatást, ugyanakkor színház- és koncertjegyet kevesebben. Maradtak egyébként kedvező adózású juttatási formák a rendszerben, például az óvodai, bölcsődei szolgáltatás, ellátás térítése adómentesen adható, ahogy a kulturális és sportesemények belépői is. A Szép-kártya népszerűségét az magyarázza, hogy ez a legáltalánosabban felhasználható, kedvezményes adózású béren kívüli juttatás, a többi jóval specifikusabb. Egyértelműen megfigyelhető, hogy ha egy juttatásnak csökken az adóterhelése, akkor nő a népszerűsége – és megfordítva.

Forrás: HVG