A gyógypedagógiai asszisztensek a szakmunkás minimálbérből kénytelenek megélni, a szakszervezeti vezető 58 évesen mindössze 159 ezer forintot visz haza. Több, régóta a pályán lévő szakember mesélt lapunknak arról, mik a legfőbb problémáik, illetve – a megalázó bérek ellenére – mi tartja őket a pályán. A 24.hu cikke.

Orbán Viktor most 20 százalékos béremelést ígért néhány, a bér szempontjából jelentősen elmaradt ágazatban, a pedagógusoknak esetleg 10 százalékot. Az oktatás területén dolgoznak azonban olyanok is, akik több mint 10 éve nem részesültek szakmai béremelésben

– mondta Lechner András a 24.hu-nak. A Pedagógusok Szakszervezete Gyógypedagógiai Tagozatának vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyógypedagógiai és a pedagógiai asszisztensek, az oktatástechnikusok, valamint más segítők bére csak a minimálbér növekedése miatt emelkedett. „Ez jelzi azt is, hogy itt mindenki minimálbérért dolgozik, akárhány éve is van a pályán”, fogalmazott.

„Azok is a minimálbért kapják, akik elhivatottságtól vezérelve évtizedek óta napi több mint nyolc órában elviselhetetlen munkaterhek mellett látják el feladataikat. Fejlesztik, segítik, folyamatosan felügyelik a rájuk bízott, halmozottan sérült, látás-, hallás-, mozgássérült, autispektrum zavarral küzdő tanulókat, segítve ezzel az integrált oktatást, a pedagógiai munkavégzést” – hangsúlyozta Lechner, aki megalázónak tartja, hogy a szakképzésből éppen kikerülő fiatalok kezdő fizetése megegyezik az ő munkabérükkel.

A szakszervezeti vezető eljuttatta lapunkhoz a bérjegyzékét, melyből kiderül:az 58 éves gyógypedagógiai asszisztens havi bére nettó 159 812 forint.

A gyógypedagógiai asszisztensek fizetése az utóbbi évtizedben mindössze egyszer volt terítéken, de akkor sem a béremelés kontextusában. Még 2014-ben több szakmai szervezet is tiltakozott, miután egy kormányrendelet értelmében az érzékszervi fogyatékkal élő gyermekekkel foglalkozó gyógypedagógiai asszisztensek fizetése csökkent, mivel a különböző pótékok egyesítése azt jelentette, hogy azokat mindenkitől elvették.

Hasonló sors jutott egyébként azoknak a „sima” pedagógiai asszisztenseknek, akiknek eredetileg az lett volna a feladatuk, hogy a lemaradó, különböző problémákkal küzdő tanulóknak segítsenek a tanórákon. Egyikük posztját nemrég a Pedagógusok Szakszervezete osztotta meg a Facebookon: „Pedagógiai asszisztens vagyok, napi nyolc órában én pótolom a kormány szerint »nem hiányzó« pedagógusokat. Mindezért a munkáért több mint tíz éve ugyanazt a bért kapom, ez a szakmunkás minimálbér, jelenleg nettó 150 ezer forint.”

Lechner úgy véli, minden lehetőséget meg kell ragadnia annak érdekében, hogy a más területeken dolgozók is megérték, az oktatásban nem csak pedagógusok vannak. Mint mondta:

tarthatatlan és megalázó, hogy valaki 58 évesen annyit keressen, mint az a szakmunkás, aki most jött ki az iskolából.

Sokan még azt sem tudják, mivel foglalkozik pontosan egy gyógypedagógiai asszisztens. Az ő feladata mindig egy adott gyerekhez kapcsolódik, a napjai abból állnak, hogy beül a diák óráira, és segíti mindabban, amire a gyereknek szüksége van. A szakszervezeti vezető jelenleg egy izomsorvadásos kisfiú mellett dolgozik nap mint nap, ugyanakkor úgy érzi, jobbára csak azok a szülők tudják, mennyire fontos munkát végez egy gyógypedagógiai asszisztens, akiknek épp a gyermekét segíti.

Lechner szerint ráadásul általánosságban jellemző az iskolákra az eszköz- és a szakemberhiány, mi több, az épületek felszereltsége sem megfelelő, sokszor alapvető dolgok hiányoznak.

Az előző iskolában egy tolókocsis fiú mellett dolgoztam. A mozgásfejlesztő szoba az emeleten volt egy olyan épületben, ahol nincs lift

– mesélte a munkavégzést ellehetetlenítő, abszurd körülményeket. A szakszervezeti vezető szerint sem a bér, sem a körülmények, sem az eszközellátottság nem olyan, hogy a normális munkavégzés feltételei adottak legyenek, ám még így is szerencsésnek mondhatja magát, hiszen például az egyik kollégájának, aki egy autista gyermek mellett dolgozik, még mosdóba menni sincs ideje, mert egy pillanatra sem hagyhatja magára a rábízott diákot.

Épp ezért a két pedagógus szakszervezet a nemrég közzétett sztrájkkövetelései közé is bevette, hogy azok a pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek, akik heti 40 órában látják el a feladatukat, a munkaterheik csökkentése érdekében heti 35 órát legyenek beoszthatók, és a pedagógusokhoz hasonlóan heti öt órát regenerációval, illetve felkészüléssel tölthessenek az intézményen kívül.

Az esetleges sztrájkkal kapcsolatban úgy vélekedett, hogy noha sokan megfogalmazzák az elégedetlenségüket, mégsem mernek kimenni az utcára, mert félnek, hogy elveszítik az állásukat.

Nekem, ha úgy tetszik, szerencsém van, a gyermekem már felnőtt, a versenyszférában dolgozik, nem szorul a támogatásomra. De nem mindenki ilyen szerencsés, azok, akiknek el kell tartaniuk a gyerekeiket, nem is tudom, hogyan élnek meg ennyi fizetésből

– vélekedett Lechner, aki úgy érzi: tíz éve el vannak felejtve.

A szakszervezeti vezető nincs egyedül a meglátásaival, hasonló tapasztalatokról számoltak be a szakmában dolgozó kollégái is. Egy neve elhallgatását kérő, integrált intézményben dolgozó gyógypedagógiai asszisztens például azt tartja a legnagyobb problémának,hogy a pedagógushiány miatt sokszor nem is a saját munkakörükben dolgoznak, hanem tanári feladatokat is ellátnak, miközben a bérüket nem a pedagógus bértáblába szerint kapják, hanem a közalkalmazotti alapján. Ez utóbbi pedig 2008 óta változatlan.

A munkaidőnk heti negyven óra, ami napi nyolc órát jelent intenzíven a gyerekek között. Ez rendkívül megterhelő mind idegileg, mind szellemileg. Ráadásul mi az SNI-s gyerekekkel foglalkozunk. Nagyon fontosnak tartanám, hogy csökkentsék a munkaidőnket, illetve figyeljenek végre a háttérben dolgozókra is

– fogalmazott.

Egy másik, szintén anonimitást kérő gyógypedagógiai asszisztens a tájékozatlanságot és az ebből fakadó közönyt tartja a legégetőbb problémának. Mint mondta, már a munkaköri leírásukat is tájékozatlanság lengi körül, hiszen sok esetben maguk az igazgatók, de a pedagógus kollégáik sem tudják, hogy pontosan mi is az asszisztens feladata.

Aggasztónak tartja továbbá azt a közönyt is, amit olykor a pedagógusok tanúsítanak a fogyatékos gyerekekkel szemben. Jelenleg egy hetedikes autista fiúval foglalkozik, akinek robbanásszerű dührohamai vannak, ezért sokan félve tartanak órát a jelenlétében, mert nem ismerik, de nem is akarják megismerni őt. „Valóban kemény dió, de ha valaki veszi a fáradtságot, akkor egy intelligens, értelmes embert ismerhet meg benne, akinek hihetetlen logikája és meglátásai vannak”, hangoztatta a gyógypedagógiai asszisztens, aki elárulta, hogy havi 163 186 forintot kap kézhez.

A megalázóan alacsony bérek, az eszközhiány és a túlzott munkaterhek azonban nem csak a gyógypedagógiai asszisztenseket, hanem a gyógypedagógusokat is érintik. Egy – szintén a neve elhallgatását kérő – gyógypedagógus, aki immár 27 éve foglalkozik sérült gyerekekkel és fiatalokkal, többek között arról beszélt lapunknak, hogy nagyon szép dolog a színes applikáció és az interaktív tananyag, csakhogy sok helyen „arcukba csap a valóság”, mivel gyakran nekik kell beszerezniük a füzeteket, írószereket.

A mai napig úgy kezdem, kezdjük a foglalkozásokat, hogy kiderítem, ettek-e már egyáltalán aznap valamit. Van-e ruhájuk, ami az évszaknak megfelelő, és otthon tudnak-e például tisztálkodni

– mesélte, majd jelezte, hogy a saját óráin felül kötelező túlórákkal is számolnia kell, hiszen kevés a kolléga.

A bérkérdést ő is rendezetlennek tartja, azt pedig kifejezetten bántónak, hogy a vele dolgozó gyógypedagógiai asszisztens mennyire keveset keres. A szükséges pihenőidőt is alig tudják biztosítani, annyi a munka.

„A tanulók állapota folyamatosan romlik, gyakran huszonéveseket kell segíteni alapvető dolgokban: vécé, pelenkázás, evés-ivás. Ennek tudatában még kevesebbnek hat a minimálbér körüli juttatásuk. Továbbra is rettentően bánt a sok negatív komment, amit a szakma kap” – fogalmazott. A fizetése nettó 260 ezer forint körül mozog, ám egyéni vállalkozóként is dolgozik a tanítás mellett, így próbálja a családját tisztességgel eltartani, még ha ez sok esetben napi 12 óra munkát is jelent.

Ágnes szintén gyógypedagógusként dolgozik, ő úgy érzékeli, hogy a gyógypedagógiát a mai napig nem ismeri igazán az átlagember, hacsak nem találkozik vele. Mindezt a saját bőrén is tapasztalta, hiszen amikor bekerült ebbe a világba, még a saját ismerősei is ledöbbentek azon, hogy nem csak egyfajta gyógypedagógus van, hanem számos szakirány létezik, külön szakemberek foglalkoznak például az értelmileg akadályozottakkal, a hallás- és látássérültekkel vagy a tanulásban akadályozottakkal.

Ha valamit nem ismerünk, azt nem is fogjuk igazán érteni, itt kezdődnek a problémák

– vélekedett az értelmileg akadályozott gyerekekkel foglalkozó gyógypedagógus. Az iskolába, ahol tanít, középsúlyosan vagy súlyosan értelmi fogyatékos gyerekek járnak, akikről az átlagembereknek még kevesebb ismeretük van. „Ma már ritkán találkozunk olyannal, hogy ha felszállunk a buszra a gyerekekkel, akkor odébb ül a nagymama az unokával, nehogy elkapjon valamit tőlük, de korábban volt ilyen eset, nem is egy”, jegyezte meg.

Ágnes úgy véli, az iskolája egész jó helyzetben van, hiszen az épület ugyan régi, de sokszor felújították, és a felszereltségére sem lehet igazán panasz. Ugyanakkor azt látja, hogy akadnak olyan intézmények, ahol már maga az épület sem felel meg a funkciójának, az eszközpark sem megfelelő, miközben a gyógypedagógusoknak naponta rengeteg eszközzel kell dolgozniuk. Ezeket mindig az adott gyerekre vagy fiatalra szabják, az elkészítés pedig sokszor saját pénzből megy.

„Sokan sok mindenbe belefáradtak már, akár az alacsony fizetésbe, akár abba, hogy emiatt két-három helyen dolgoznak. Vagy abba, hogy nem érzik azt, hogy a gyerekeknek meg tudnák adni mindazt, ami szükséges lenne nekik” – hangsúlyozta. Erre a pályára azért megy valaki, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a gyerekekből, így nagyon fájó, ha valami olyat nem tud megmutatni, amitől nekik jobb lenne.

Márpedig az eszköz- és szakemberhiány sokszor ezt eredményezi. A gyógypedagógus egy érzékletes példával szemléltette is mindezt: az egyik soron következő órája a különféle tisztálkodási eszközökről szól, ennek keretében normál esetben ellátogatnának a gyerekekkel egy drogériába, megnézni, hogyan épül fel a hely, milyen termékek vannak, miket hogyan használhatnak.

Mivel azonban kevés az ember, nincs gyógypedagógiai asszisztense, így ezt nem tudja megoldani, hiszen a gyerekeket egyedül nem viheti ki az iskolán kívülre.

Ez valahol egy szerelem, máshogy nem nagyon lehet csinálni

– fogalmazott Ágnes, hozzátéve: nagyon más világ az övék, de ha valakinek sikerül jó kapcsolatot kiépíteni a gyerekekkel, akkor ők nagyon-nagyon ragaszkodnak. Felidézte, hogy néhány éve a nyári szünetben az egyik buszmegállóban egyszer csak a nyakába ugrott egy növendékük. „Ezek azok a dolgok, amik viszik előre az embert” – tette hozzá a gyógypedagógus.

Forrás: 24.hu