A tanárok 2015-ben és 2016-ban hozzávetőleg kéthavi minimálbérnek megfelelő összegtől esnek el amiatt, hogy a pedagógus-bértábla alapját már nem a minimálbér, hanem egy úgynevezett vetítési alap képezi.

Ez a vetítési alap 2016-ban is 101,5 ezer forint lesz, miközben a minimálbér idén 111 ezer forint. A minimálbér rendszerint minden évben emelkedik, a választások közeledtével biztosan jobban is fog fogni ceruza, ezért érezhetően többet keresnének a pedagógusok, ha a minimálbér ütemében nőne a bérük – mondta el a 168 Óra Online-nak Mendrey László, a  Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.

Számításai szerint idén kéthavi minimálbérnek megfelelő összeg, nem egészen egyhavi pedagógusbér az, amit elbuknak a tanárok a kormány döntése miatt. 2018-ra körülbelül egy negyedévi bérrel rövidíti meg a kormány a pedagógustársadalmat.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, összefogva a Magyarország a magyar egészségügyért civil társasággal és az Autonóm Területi Szakszervezettel a bérek emeléséért, a munkafeltételek javításáért küzd az oktatásban, az egészségügyben és a szociális ágazatban. A közös fellépésre Mendrey László szerint azért van szükség, mert a kormány az oszd meg és uralkodj politikáját gyakorolja, ahogyan azt tette a szakszervezetekkel, a diákszervezetetekkel és az orvosokkal is. „Az Emminek minden hozzájuk érkező problémafelvetésre az az első válasza, hogy az érintettek már kaptak béremelést. Ez azonban sokszor nem úgy igaz, ahogyan a tárca állítja, ráadásul a pedagógusok a béremelés mellé olyan plusz munkaterhelést kaptak, hogy a fal adja a másikat. Továbbá az, hogy egy ágazat bizonyos szereplőinek valamennyi béremelést adnak, az nem oldja meg a teljes ágazat problémáit. Azt szeretnénk, ha ez a szalámizós taktika nem működne tovább, ezért dolgozunk az akciószövetség kiszélesítésén" – mondta el a PDSZ elnöke.

PSZ: A pedagógusokat nem lehet megtéveszteni

A Pedagógusok Szakszervezetének véleménye szerint a pedagógusokat nem, a közvéleményt viszont megtévesztheti a köznevelésért felelős államtitkár bejelentése. Czunyiné Bertalan Judit 2016. január 6-án tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy szeptembertől ismét nőnek, 3,4 százalékkal emelkednek a pedagógusbérek, ami havonta 3–15 ezer forint közötti összeget jelent az érintetteknek.

A most bejelentett béremelés azonban csak az októberi bankszámlán jelenik majd meg, így felesleges volt ezt év elején bejelenteni – mondta Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. A közvéleménnyel azonban a kormány ismét azt hiteti el, hogy a tanárok megint fizetésemelést kapnak, így nincs okuk elégedetlenkedni – tette hozzá az elnök.

Galló Istvánné kiemeli: az államtitkár nem beszélt arról, hogy a pedagógus-bértábla értékállóságát a mindenkori minimálbérhez igazították 2014-ben, majd módosították a törvényt, és eltörölték ezt a rendelkezést. Sajnálatos módon a mostani tájékoztatón sem hallhattak az oktató és nevelő munkát segítők arról, hogy az államtitkárság milyen lépéseket tett, tesz a csaknem ötvenezer foglalkoztatott tarthatatlan bérhelyzetének javítására – mondta a PSZ elnöke.

Forrás: 168 óra