A Központi Statisztikai Hivatal A Háztartások életszínvonala című kiadványának adatai szerint 292 141 nyugdíjas élt a szegénységi küszöbnél kevesebb jövedelemből 2020-ban – írja a 168 óra.

A Központi Statisztikai Hivatal A Háztartások életszínvonala című kiadványának adatai szerint 2020-ban jócskán megugrott a nyugdíjasok esetében a relatív jövedelmi szegénység. Az előző évi 11,1 százalék után már 14,4 százalékos ennek mértéke – írta az mfor.hu. Relatív jövedelmi szegényeknek a statisztika azokat nevezi, akiknek a jövedelme nem éri el a medián ekvivalens jövedelem 60 százalékát, vagyis a szegénységi küszöböt. Tavaly ez az összeg 116 158 forint volt.

A nyugdíjasok körében egyre nagyobb azok aránya, akik megfelelnek eme kritériumnak, hiszen a legfrissebb adatok szerint a legidősebbeknek 14,4 százaléka jövedelmi szegény, vagyis 292 141 nyugdíjas élt a szegénységi küszöbnél kevesebb jövedelemből 2020-ban. 2019-hez képest mintegy 64 ezerrel több nyugdíjas került jövedelmi szegény „státuszba”.

Vannak akik a rossznál is rosszabbul keresnek

A portál a Magyar Államkincstártól kért ki adatokat, amikből kiderült, hogy 39 282-en 50 ezer forintnál is kevesebb ellátást kapnak havonta, 50 és 100 ezer forint közötti ellátásban pedig 395 037-en részesülnek. Ez 142 ezer fővel több, mint amit a KSH relatív jövedelmi szegénység statisztikája mutat. A nagy eltérés azért van, mert az Államkincstár adatai csak a nyugdíjakat mutatják, míg a KSH-é beleszámolja, hogy egyes a nyugdíjasoknak van más kereseti forrása is, például munkát vállalnak.

Ha csak a nyugdíjból, mint ellátásból kellene hónapról hónapra megélnie az érintetteknek, akkor az idős társadalom körében a jövedelmi szegénység mértéke sokkal inkább 21 százalék felett lenne.

Vagyis minden ötödik nyugdíjas statisztikai értelemben is szegény lenne Magyarországon.

 

Forrás: 168 óra

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!