Legalább 60 százalékos béremelésre lenne szükség ahhoz, hogy meg lehessen állítani a tanárok elvándorlását – vélik a pedagógus-szakszervezetek. A PSZ és a PDSZ szerint is problémát jelent, hogy még ma is a 2014-es minimálbérből számítják ki a tanárok fizetését. A DK szerint a kormány által felvett devizahitelből jutna a pedagógusok bérének emelésére is. Az MSZP úgy látja, a következő kormány 4 év alatt, két lépcsőben képes lenne akár 65 százalékot is emelni. Az ATV Híradójának riportja.

„Én úgy látom, hogy a következő évben lehetséges egy 10 százalékos emelés a pedagógusoknál” – hangzott el a miniszterelnöktől korábban, aki szerint ha a gazdaság teljesítménye nem csökken, akkor 2023-ban egy nagyobb bérrendezésre is számíthatnak a pedagógusok. Nem tudni, ez pontosan mit jelentene, a PSZ alelnöke viszont a Spirit Fm-nek konkrét számot mondott, amivel szerinte megállítható lenne a tanárok elvándorlása.

A 30 százalék az arra elegendő, hogy a garantált bérminimumra, a tábla szerinti bérbe felzárkóztassák a pályakezdő fiatalokat

– fogalmazott Totyik Tamás, hozzátéve, hogy az elvándorlás megakadályozásához ő 60 százalékos emelést lát szükségesnek.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint is az okozza a problémát, hogy még mindig a 2014-es minimálbér alapján számolják ki a pedagógusi fizetéseket, viszont a jelenlegi minimálbérhez képest ez 60-65 százalékos lemaradást jelent.

Ha felemelik a minimálbéreket 200 ezer forintra, akkor megint csak elmaradnak még a 60-65 százalékkal felemelt bérek is attól a szinttől, aminek kellene lennie. Ha a kormány tartaná magát ahhoz, hogy a mindenkori minimálbérhez köti a pedagógusbéreket

– véli Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányi tagja.

Az EMMI híradónk kérdésére felidézte, hogy a kormány 2020-ban, a járvány okozta gazdasági nehézségek közepette is 10 százalékos béremelést biztosított a pedagógusoknak, és ahogy azt a miniszterelnök is mondta, egy hasonló léptékű béremelésnek várhatóan januártól biztosíthatók a pénzügyi feltételei. Ezt 2023-ban egy nagyobb mértékű bérrendezés követheti.

Orbán Viktor korábban azt mondta, nem tudnak egyszerre minden területen bért emelni, ezt csak a gazdasági növekedéssel szinkronban lehet megtenni, különben hitelt kell felvenni. Arató Gergely, a DK képviselője szerint viszont a kormány az elmúlt hónapban így is rendkívül magas összegben vett fel devizahitelt.

A hitelt már felvették. Ezt a hitelt most elköltik, de ha már így tesznek, akkor ezt legalább költhetnék valamilyen hasznos célra is, például a pedagógusok régóta aktuális béremelésére

– mondta a DK politikusa.

Az MSZP azt javasolja a következő kormánynak, hogy két lépésben emelje meg a pedagógusok bérét, ezt pedig kezdje azzal, hogy a vetítési alapot a mindenkori minimálbérhez köti.

Négy év alatt egészen egy jó masszív 60-65 százalékos béremelésig el kell jutni a következő kormánynak. Ez az a minimum, ez az a kritikus mennyisége a béremelésnek így két lépcsőben, hogy egyáltalán a pályán tartsuk a pedagógusokat, és valamilyen módon vonzóvá tegyük a fiataloknak a pályát

 – közölte a párt társelnöke, Kunhalmi Ágnes.

Kunhalmi úgy látja, ez egy tartható ütemezés, amit bár megérezne a költségvetés, mégsem rogyna meg tőle.

Forrás: atv.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!