Az szja-visszatérítés meglehetősen durva eszköznek tűnik, miután nem képes kifinomultan azokhoz juttatni a segítséget, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá. A gyereküket egyedül nevelőket messze nem segíti úgy, mint a jól kereső házaspárokat - írja a 24.hu.

Miközben lesznek családok, ahol akár mindkét szülő megkaphatja a maximális szja-visszatérítést februárban, összesen több mint 1,6 millió forintot, más családokban ennek töredéke lehet a plusz pénz, ha egyáltalán érkezik valamennyi. A rászorultság elve nyomokban sem érvényesül.

A számítások alapján egy háromgyerekes szülő a családi kedvezmény maximális érvényesítése mellett (ami havi 99 ezer, évi 1,188 millió forint pluszt jelent nettóban) 1,1 millió forintos fizetés esetén megkaphatja még a maximális, 809 ezer forintos szja-visszatérítést is. Ha a párja is dolgozik, és legalább átlagkeresetet visz haza, akkor ő szintén 809 ezer forint szja-visszatérítést kaphat februárban. Így a család jövedelme éves szinten összesen 2,8 millió forinttal lehet több, mint egy gyermektelen családé.

 

Ha egy ugyancsak háromgyerekes családban mindkét szülő minimálbért keres, és mindketten érvényesítik a családi adó- és járulékkedvezményt, akkor ők is érvényesíthetik a havi 99 ezer forintnyi családi kedvezményt. Viszont egyáltalán nem lesz fizetendő szja-juk, így adó-visszatérítésre nem számíthatnak. 

A hírportál bemutatja egy olvasó esetét. Az illető elvált, két iskolás gyermekét ő neveli, a volt férjétől összesen 25 ezer forint gyerektartást kap havonta, ezen túl az apa nem támogatja őket. Az anya havi bruttó 450 ezer forintot keres, ami szinte hajszálra annyi, amennyi alapján megállapították az adó-visszatérítés maximumát, az évi 809 ezer forintot. A két gyerekre havi 40 ezer forint családi kedvezményt tud érvényesíteni, így havi 27,5 ezer forint szja-t vonnak tőle.

Ez alapján ő mindössze 329 ezer forint adó-visszatérítést fog kapni februárban, ami a maximális összeg 40 százaléka. Az anya hangsúlyozza, nem azt hiányolja, hogy esetükben az apa nem kapja meg a visszatérítést, mert azt úgysem a gyerekekre költené, hanem azt, hogy neki esélye sincs a maximális összegre, pedig lenne mire költeni a család érdekében.

Forrás: napi.hu

 

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!