Szerdán kezdhet tárgyalni a két nagy pedagógus-szakszervezet sztrájkbizottságával az Emberi Erőforrások Minisztériuma – ez derül ki abból a levélből, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) osztott meg.

„A kormány a sztrájktörvényben meghatározott határidő letelte előtt kijelölte képviselőjét a sztrájkbizottsági egyeztetésekre. Szerdai időpontot jelölt meg a tárgyalások megkezdésére” – írja közleményében a PDSZ, amelyhez csatolta az Emberi Erőforrások Minisztériumának levelét.

Abban az áll, hogy Kisfaludy Lászlót, a tárca köznevelésért felelős helyettes államtitkárát jelölte ki a tárgyalásokra Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A tárgyalások szerdán kezdődhetnek meg a minisztériumban.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete egyesítette sztrájkbizottságát, ezt múlt héten jelentették be közös sajtótájékoztatón. Már 2020 márciusában sztrájktárgyalásokat kezdeményeztek a kormánnyal, de a koronavírus-járvány berobbanása miatt azt fel kellett függeszteniük. Bérrendezést és a munkaterhek csökkentését követelik – részletes követeléslistájukat itt találjátok.

 Forrás: eduline.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!