A kiskeresetűek és a nyugdíjasok érzik meg leginkább az infláció növekedését a híradónknak nyilatozó szakértők szerint. Szeptemberben 5 és fél százalékos volt a pénzromlás mértéke, kilenc éve volt utoljára akkora drágulás, mint most. Elemzők arra figyelmeztetnek, hogy az év hátralévő részében az infláció gyorsulására lehet számítani, ami azt is jelenti, hogy tartósan magasak maradhatnak az árak. Az ATV Híradó riportja.

Ma már több pénzt kell magunkkal vinnünk, ha meg akarjuk tölteni ezt a bevásárlókocsit: a KSH adatai szerint ugyanis 5 és fél százalékos volt a szeptemberi infláció. Az elmúlt egy évben az üzemanyagok 21 százalékkal, a dohányáruk majdnem 18 százalékkal drágultak. Az élelmiszerek ára átlagosan mintegy 4 és fél százalékkal emelkedett, ezen belül az étolaj drágult leginkább. A szolgáltatások díja 3 százalékkal emelkedett.

„Nyilvánvaló, hogy a gyengülő hazai fizetőeszköz egy inflációgerjesztő jelenséget mutat.” Erről Dávid Ferenc beszélt az ATV Híradónak. A közgazdász szerint ugyanakkor az inflációt befolyásolja az is, hogy Magyarországon túlfűtött a gazdaság, és laza a költségvetési fegyelem, a kormány a választások előtt osztogatásokba kezdett. Dávid Ferenc úgy látja, az elmúlt évek átlagkereset-növekedése is az okok között van. „Az adott vállalkozások szintjén komoly költségnövekedés volt, gondoljon bele, minden évben 8-10 százalékkal emelkedtek a bérek, ezek is beépültek a termelői és fogyasztói árakba, és itt vagyunk most, a 10. hónap küszöbén, amikor kimondhatjuk, hogy az eddig kúszó infláció most már vágtatóvá vált” – jelentette ki.

Az infláció növekedését leginkább a nyugdíjasok és a kisebb keresetűek érzik meg, a közgazdász szerint erre a nyugdíjkorrekció és a nyugdíjprémium sem megoldás.  

A GKI elnöke szerint a magasabb infláció részben a járvány gazdasági hatásainak következménye, sokan ugyanis a veszteséges hónapok után most megemelik a termékeik árát. Ugyanakkor az infláció miatt nem csak a lakosság, de a költségvetés is nehéz helyzetbe kerül. Vértes András azt mondta: „az állami költségvetés is megpróbál mindenféle lépésekkel segíteni, de ennek is az a következménye, hogy a költségvetésben is hiány van, és az állami költségvetésnek a hiánya az természetesen egy probléma.”

A pénzügyminiszter tegnap az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán arról beszélt, hogy idén várhatóan 7-7,5 százalékkal, jövőre 5,5-6 százalékkal növekedhet a GDP, az infláció megemelkedését ugyanakkor veszélyforrásnak nevezte.

Forrás: atv.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

 

 

 

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!