Idén nyolc hónap alatt többet költöttek a Szép-kártyások, mint tavaly egész évben – legalábbis ami a K&H-s lapkák kifizetéseit illeti. Továbbra is a vendéglátás alszámla használata a legintenzívebb, de a tavalyi évhez képest hatalmasat ugrott a szabadidő és a szállás alszámlák népszerűsége is. Hatalmas ugrást volt az elfogadóhelyek számában, 5 ezernél is több új egység csatlakozott - írja a napi.hu.

 

A nyári hónapokban erőteljesen megugrott a K&H Szép-kártya használata, az előző évekhez és a megelőző hónapokhoz képest is. A három alszámláról együttes költések összege már az év első nyolc hónapjában megközelítette a 19 milliárd forintot, ezzel pedig meghaladta a tavalyi teljes év 18,6 milliárd forintos eredményét. A kiugró növekedésben szerepet játszhat, hogy az alszámlák 2021. április 25. és december 31. között átjárhatók – vagyis bármely alszámláról bármely elfogadóhelyen lehet fizetni. A növekedést segítette, hogy a kártyabirtokosok a tavalyi év második felétől és idén is több juttatást kaptak a szociális hozzájárulási adó mentességnek köszönhetően, és a tavalyi juttatások egy része is idén került elköltésre.

A K&H Szép-kártya forgalma hagyományosan a vendéglátás alszámla esetében a legmagasabb, idén a teljes költés közel kétharmadát (63 százalék) ez az alszámla teszi ki. Ezzel együtt látványosan nőtt az utóbbi időben a szabadidő alszámla népszerűsége, aminek a használata az elmúlt nyolc hónapban 32 százalékkal meghaladta a teljes tavalyi költést. A három alszámla közül a szálláshely alszámlánál figyelhető meg a legkiugróbb növekedés. Az elmúlt nyolc hónapban 49 százalékkal, azaz közel másfélszeresére nőtt a szálláshely alszámla költés a teljes 2020-as évhez képest, holott már tavaly is erőteljes volt a belföldi turizmus hatása. Budapest, Siófok és Balatonfüred – ezek voltak idén a legkedveltebb úti célok a K&H Szép-kártya szállás alszámla költései alapján, de Hajdúszoboszló, Zalakaros, Sárvár és Hévíz is előkelő helyet foglalt el.

Forrás: napi.hu