A munkaadók azt szeretnék, hogy csökkenjenek a munkát terhelő járulékok, míg a szakszervezetek magasabb emelést akarnak.

Elégedetlenek a munkaadók, hogy a kormány csaknem 20 százalékkal, 200 ezer forintra emeli a minimálbért jövőre, mivel ez sok vállalkozást hozhat nehéz helyzetbe, mert egyik napról a másikra kell jelentős béremelést végrehajtania. Szerintük a kormány a választási kampány részévé tette a minimálbér emelését – írta a Szabad Európa.

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke szerint sok vállalkozás nem fogja tudni kitermelni a jövő évi béremelést, ugyanis az munkavállalónként havi 38 ezer forint költségnövekedéssel járna a munkaadóknak. 

Miért gondoljuk azt, hogy a vállalatok, amelyek túlélték a járványt, és talán most egyenesbe fognak jönni, hirtelen ki tudnák termelni a minimálbér-emelés költségeit?

 – mondta Rolek Ferenc. Az alelnök szerint a munkaadóknak nem maradt más lehetőségük, mint az, hogy lobbizzanak a munkaadók által fizetett járulékokat csökkentéséért. Rolek szerint jelentős, 5-10 százalékos járulékcsökkentésre lenne szükség ahhoz, hogy a vállalkozások meg tudják valósítani a 200 ezer forintos minimálbért. 

Forrás: 168 óra

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!