Öt százalékos béremelést kér az Egységes Közlekedési Szakszervezet, és a Vasutasok Szakszervezetével, valamint a miskolci közlekedési dolgozókkal fogna össze – tudta meg a Világgazdaság.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet a vasutasokkal és a sztrájkra készülő miskolciakkal összefogva közös akcióterv előkészítését kezdeményezte arra az esetre, ha sikertelenül zárulnának a bértárgyalások - jelezte a szakszervezet. Az EKSZ 5 százalékos emelést követel a dolgozóknak, és emellett „a végsőkig kitart" – írta a szakszervezet.

Mint írták, felháborodtak azon, hogy Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója azt nyilatkozta az RTL-nek: "a menedzsment munkájának köszönhető, hogy az adósságállomány az évek folyamán csökkent, azaz az adófizető állampolgároknak sem lenne megfelelő megoldás, ha alacsonyan fizetett, kevéssé kvalifikált vezetők vezetnék a céget".

Az EKSZ azt írta: e nyilatkozat után döntöttek úgy, hogy „az elmúlt évekhez hasonlóan merész béremelési követeléssel" állnak elő. Azt jelezték: emellett kitartanak akkor is, ha a többi szakszervezet nem áll ki mellettük.

A szakszervezet felvette a kapcsolatot a Vasutasok Szakszervezetének elnökével és a sztrájkra lépő miskolci közlekedésiek egyik szervezőjével,  is, hogy együtt kidolgozzanak napokon belül egy országos akciótervet.

Forrás: VG Online