Az ingatlanárak több mint a duplájukra híztak az utóbbi hat évben, sőt. Ehhez a csok bevezetése is jelentősen hozzájárulhatott. Így akik nem kedvezményezettjei ennek a támogatási szisztémának, valódi segítség nélkül maradnak, például azok a fiatalok, akik még nem akarnak családot, vagy azok a famíliák, melyek adósság miatt veszítik el a lakhatásukat. A civil szervezetek jól működő bérlakásprogramot követelnek, a kormány teljesen süket az ügyben – írja a Népszava.

Csaknem kétmillió ember él olyan lakásban, amelynek beázik a teteje vagy vizesek a falai – ez az adat (arányaiban nézve) a harmadik legrosszabb az EU-ban. Az átlag mögötti részleteket nézve azonban még rosszabb a helyzet, állítja a Habitat for Humanity a magyarországi lakhatási szegénységről szóló legfrissebb jelentésében. A lakhatási depriváció (amikor valaki túlzsúfolt otthonban él, és ezenkívül legalább egy lakásminőségi problémával is küzd – nincs fürdőszoba és/vagy vécé, beázik a födém, sötét a lakás) nálunk sokkal gyakoribb, mint az unióban, és különösen rossz a gyermeküket egyedül nevelő szülők lakáshelyzete. Többek között ennek köszönhető, hogy a 18 éven aluliak 27,9 százaléka csapnivaló minőségű otthonban éli mindennapjait (ez az arány egyébként kétszerese az EU-s átlagnak).  

Gyerek nélkül is lakni kell valahol

Szükség lenne egy átgondolt bérlakásprogramra, mivel a kormány jelenlegi család- és lakáspolitikája ugyanis a kizárás elvén működik – magyarázta a Habitat for Humanity Magyarország szakpolitikai menedzsere. Vankó Lili szerint a csok, és a többi, lakáshoz jutást segítő kedvezmény valójában nem a lakhatás támogatásáról szól – hanem a népesedésről.

Így aki nem szeretne vagy nem tud gyereket vállalni, nem számíthat segítségre. Ráadásul miközben az egészségesebb társadalmakban érdemben működik a közösségi lakásszektor, Magyarországon ilyesmi alig létezik, és ha mégis, akkor azt is le akarják építeni. A kormány kitart amellett, hogy mindenkinek saját otthon kell, és ebben csakis a gyerekes családokat vagy a gyermeket vállalókat kell támogatni. Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter szerint nagy különbség van a magyar és a nyugat- vagy észak-európai gondolkodás közt: míg nálunk a tulajdon a fontos, ott a bérlakást preferálják. A kormány már csak ezért – a miniszter által deklarált értékrend miatt – sem gondolkodik szociálisbérlakás-programban. Nemrég Novák Katalin be is jelentette: már 184 ezer család otthonhoz jutását segítette a családi otthonteremtési kedvezmény, vagyis a csok. A Habitat for Humanity Magyarország viszont arra figyelmeztet, a jelenlegi támogatások nem törődnek azzal, hogy a különböző élethelyzetek lakhatási jellemzői eltérőek.

Esélyük sincs jobb lakhatási körülményekre a gyerekeknek, akik vezetékes víz és villany nélküli házakban nőnek fel. Segítség nélkül maradnak azok a fiatalok, akik a magas albérletárak miatt még mindig a szüleikkel élnek, vagy azok a vidékiek, akik a durva rezsi ­miatt végül nem kezdik el tanulmányaikat budapesti vagy más nagyvárosi egyetemeken. De nem csak a fiatal, az idős generációk is bajban vannak: utóbbiak tagjainak őszinte nehézséget okoz a nyugdíjból karbantartani, fűteni beázó, huzatos otthonukat. (És persze érdemes megemlíteni azokat a családokat is, amelyek nem tudják fenntartani saját otthonukat, és az adósság miatt elvesztik a lakhatásukat.)    

Egy véletlen, és annyi

 Egyszóval a magántulajdon-szerzést támogató, és hitelfelvételen alapuló lakáspolitika nem segít sem a rászorulóknak, sem a kevéssé tehetőseknek. Akiknek a helyzete egyre elkeserítőbb, hisz a csok jelentősen hozzájárult az ingatlanárak elszállásához. Miközben a hitelezés kockázatos lakáspolitikai, illetve ebben az esetben család- és népesedéspolitikai eszköz is, hiszen a kormánynak nem titkolt szándéka a lakáspolitikán keresztül tolni a neki tetsző, sokgyerekes, középosztálybeli családmodellt. Csakhogy egy meg nem született gyermek, egy válás vagy egy hirtelen tragédia (például a munkahely elvesztése) az eredetileg kedvezményes hitelre és csokra jogosult családokat is lehetetlen helyzetbe hozhatja, főként egy olyan szociális környezetben, ahol a lecsúszást semmi sem akadályozza meg. Ez természetesen halmozottan igaz a már jelenleg is adósságspirálban vergődő – és csokra egyébként sem jogosult – családokra.

Márpedig a megfizethető albérlet is fontos „népesedéspolitikai” eszköz, hiszen hiányában családok hullhatnak szét, gyerekek kerülhetnek állami gondozásba – és ez pont az ellentéte a jelenlegi kormányzati akarat szerinti családmodellnek.

Éppen ezért egy jól működő, megfizethető – a piaci árnál kedvezőbb díjú –, a mostaninál jelentősebb arányú bérlakásszektor létrehozása elengedhetetlen – hívta fel a figyelmet a Habitat for Humanity. Az ellenzéki összefogás politikusai pedig éppen valami hasonlóra készülnek: közös programjukban elkerülhetetlennek nevezték a lakásbérleti piac szabályozását. Támogatnák az önkormányzati szociális bérlakásépítést és bérlakás-felújítást, felmérnék, hogy a több százezer üres hazai lakás és ház mekkora hányada vonható be az otthonteremtési programba. (Akinek pedig az ingatlana üresen áll, annak esetleg egyfajta „közösségi hozzájárulást” kellene fizetnie.) A szociális alapon kiadott lakásokat szociális lakásügynökségek kezelnék.      

Saját fal, saját tető

 Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint Magyarországon, sőt Közép-Európában történelmi hagyománya van annak, hogy mindenki saját lakást akar. Itthon az emberek 90 százaléka ilyen ingatlanban él, a világon csak egy ország előz meg minket ebben: Románia. A legtöbb embernek a lakása, háza a legfőbb vagyontárgya is – magyarázta–, aki viszont kimarad ebből a körből, igen nehéz helyzetbe kerül. Mivel az emberek a saját lakásukban élnek, a bérlakáskínálat igen szűk körű. Ebből pedig az következik, hogy – akárcsak az adásvétel esetében – a tulajdonosok jó eséllyel igyekszenek a lehető legmagasabb bérleti díjakat kiszabni. A drágaság pedig létrehoz egy másik ördögi kört is: aki albérletbe kényszerül, jövedelme jelentős részét bérleti díjra kénytelen költeni, azaz esélye sincs saját lakásra spórolni. Aminek az árát egyébként is bűvészmutatvány lenne előteremteni. Az utóbbi hat évben több mint duplájára nőttek az ingatlanárak, vannak területek, ahol még nagyobb arányú volt a drágulás – magyarázta a szakember. Miközben az emberek jövedelme, vagyoni helyzete viszont nem erősödött ilyen ütemben. Az ingatlanár-robbanás gyökeresen átrendezte a vagyoni különbségeket is a társadalmon belül. A növekedés Budapestről indult el. És noha a fővárosi árak már egy éve stagnálnak, a vidéki tarifák pedig dinamikusan fejlődnek, még mindig jelentős különbségek vannak egy budapesti, egy megyeszékhelyen lévő és egy kistelepülésen található ingatlan értéke között. A korábbi legnépszerűbb befektetési célpontok, a belvárosi társasházak piacán nem nagyon van változás, leginkább minimális árcsökkenés figyelhető meg. Most a külső kerületek és az agglomerációs övezetek drágulnak tempósabban. Ez nemcsak Budapestre igaz, hanem az összes nagyvárosra, hiszen a fizetőképes kereslet sem tudja már tartani a lépést a drágulással.  

Nincs ennyi a cihában

 A lakásvásárlók sosem voltak könnyű helyzetben – állítja Balogh László –, de a fiatalok most nagyon kiszolgáltatottak. Míg egy lakástulajdonosnak csak a saját ingatlanja és az új lakás értéke közötti különbséget kell előteremtenie, a piacra frissen belépőnek a teljes összeget. A drágulás miatt viszont Budapesten egy 40 négyzetméteres lakás 28-30 millió forintba kerül, és a fővárosban 20 millió forint alatt már szinte egyetlen ingatlan sincs. De Debrecenben is 400-500 ezer átlagos négyzetméter­áron cserélnek gazdát az otthonok, ami azt jelenti, hogy egy 40 négyzetméteresért 16-20 millió forintot is elkérnek Nagyon kevés fiatal kap ennyi pénzt a szüleitől, még kevesebbnek lapul a zsebében ekkora összeg. Azaz két lehetőség marad. Van, aki azt mondja, kihasználja az állami támogatásokat, gyerekeket vállal, él a csok lehetőségével, amit kiegészít a Babaváró támogatással. Csakhogy nem minden fiatal tart még ott, hogy ezeket a demográfiai, jellemzően gyermekvállaláshoz köthető kedvezményeket igénybe tudja venni. Ők azok, akik piaci alapú hitelből kénytelenek boldogulni. Egy 20 milliós kis lakáshoz 20-30 százalék önerőt kérnek a bankok. Ez bizony 4-6 millió forint, de egyes pénzintézetek ennél szigorúbb feltételeket is szabhatnak.

A szülői segítség nélkülözhetetlen, de a tapasztalatok alapján elég kevés szülőnek áll rendelkezésére a bankszámláján ennyi pénz. Egy jól átgondolt bérlakás-politika segíthetne a problémán, csakhogy ehhez rengeteg pénzre lenne szükség. Ha egy minimális, 15 millió forintos költséggel megépül egy társasházi lakás, az is azt jelenti, hogy ezer ilyen lakás megépítése 15 milliárd forintba kerül. Ám az ezer lakás, az semmi, legalább tízezres nagyságrendben kellene gondolkodni ahhoz, hogy érezhető legyen a segítség. Viszonyításképp: egy évben csak az ingatlan.comon 80-100 ezer kiadó lakást hirdetnek meg. Pedig, a szociális segítségen túl a bérlakások a társadalmi mobilitást is növelhetnék, vagyis gazdasági alapon is lenne létjogosultságuk. Érdemes lenne egy ilyen program társadalmi hasznosságát vizsgálni – jelentette ki Balogh László.  

 

Nem új lakások kellenek…

 Vankó Lili viszont úgy vélte, nem csak új építésű lakásokban kellene gondolkodni, sokkal inkább a meglévő, például az önkormányzatok birtokában lévő bérlakásállományt kellene felújítani. Magánkézben is sok üres lakás van – tette hozzá –, ezeket általában befektetési céllal vásárolták meg a tulajdonosok. Több kezdeményezés is indult, hogy szociálislakás-ügynökségek kezelésébe kerülhessenek az ilyen ingatlanok. A Fővárosi Önkormányzat is dolgozik rajta, és ezt teszi például az Utcáról a Lakásba Egyesület is Lakhatást Most! programjával. Az egyesületen keresztül adhatják ki a tulajdonosok az üresen álló lakásukat, a piaci ár alatti összegért. Az ingatlan így nem üresen áll, az albérlők pedig kedvező feltételek mellett lakhatnak. Nagyon sok embernek, családnak jelenti ez a méltó lakhatás egyetlen lehetőségét. Vankó Lili szerint a fiatalok lakhatása 15-20 évvel ezelőtt sokkal egyszerűbb volt, egyes pályakezdők szolgálati lakásban kezdhettek önálló életet. Mára ez a lehetőség szinte teljesen megszűnt. Akinek nincs tb-viszonya, alacsony a jövedelme vagy nem tudja előteremteni az önrészt, esetleg nem tud vagy nem akar gyereket vállalni, teljesen kiszorulhat a piacról.

Esélyük sem volt

Nyáron költözött Gabi, Attila és négy gyerekük egy újpesti önkormányzati bérlakásba. A család előtte több mint két évig az S.O.S. Krízis Alapítvány családok átmeneti otthonában lakott. Korábban kilenc éven keresztül albérletben éltek, aminek duplájára emelt bérleti díját nem tudták fizetni, és hiába kerestek másik lakást, a piaci albérlet­árak mellett gyakorlatilag esélyük sem volt. Az Újpesti Önkormányzat ajánlott fel nekik egy ingatlant, amit fel kellett újítaniuk. Ebben segített a Habitat for Humanity Magyarország Második Esély Programja, a szervezet önkormányzatokkal és családok átmeneti otthonaival együttműködve leromlott állapotú vagy lakhatatlan önkormányzati lakásokat újít fel önkéntesek segítségével. A lakásba bérlőként főként olyan rászoruló családok költözhetnek, akik hosszabb ideje átmeneti otthonban élnek, készek a továbblépésre, azonban a piaci lakásbérleti díjat nem tudnák megfizetni.

 Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!