220-225 ezer forintnak kellene már jövőre lennie a magyar minimálbérnek, míg a garantált bérminimumnak 270-275 ezer forint környékén kellene lennie - fejtette ki az RTL Klub Híradójának Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Az elmúlt hetekben ismét felizzott a vita a minimálbér emelése körül, főleg azok után, hogy Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke lapunknak azt mondta: még kevés is lesz a 200 ezres minimálbér, ha ekkora az infláció.

Az RTL híradója kedd este megszólaltatta Kordás Lászlót, aki azt hangoztatta, hogy

34%-KAL KELLENE MEGEMELNI A MINIMÁLBÉRT, MERT EKKORA A LEMARADÁS A SZLOVÁKOK LEGKISEBB FIZETÉSÉHEZ KÉPEST.

Szerinte a magyar dolgozók kevésbé részesültek a járvány előtti fellendülésből, mint a Szlovákiában élők.

Ennek megfelelően 220-225 ezer forintos minimálbér és 270-275 ezer forintos garantált bérminimum mellett érvelt a szakszervezeti szövetség elnöke.

 

Forrás: Portfolio