Sokan hitetlenkedve fogadják a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) havi bérstatisztikáit amely szerint az elmúlt években szédületes mértékben emelkedtek a fizetések Magyarországon. Bár érdemes tartózkodni attól, hogy az ember egyéni tapasztalatai alapján ítéljen meg országos statisztikai adatokat, a KSH módszertana valóban frissítésre szorul. A Napi.hu és a Pulzus kutató reprezentatív felmérése szerint például az emberek bére közel nem nőtt úgy, mint az a hivatalos közlésekből kiolvasható.

A KSH szerint idén az első félévben a bruttó átlagkereset 428 200 forint (nettó 284 800) volt, amely 8,4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Ez a statisztika a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásokat, a költségvetési intézményeket és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteket foglalja magába. Komoly kritika a módszertannal kapcsolatban, hogy azok a mikrovállalkozások, amelyek ötnél kevesebb embert foglalkoztatnak, jellemzően alacsonyabb bért fizetnek, ezért kihagyásuk a statisztikából felfelé húzza az átlagot.

A másik probléma, hogy a KSH nem ad meg havi rendszerességgel mediánbér-adatokat. A medián jobban megmutatja az emberek életszínvonalát hiszen azt bért jelenti, amelynél ugyanannyian keresnek többet mint kevesebbet. Az átlaggal éppen az a probléma, hogy például a magas bérek torzíthatják. Egy cégnél, ahol az igazgató 1 millió forintot keres, 9 alkalmazottja pedig 100 ezret, az átlagos bér 190 ezer forint, amely tény nyilván nem boldogítja azokat, akik csak 100 ezret visznek haza.

Ezek a kritikák pedig nem csak az összeg nagyságát teszik megkérdőjelezhetővé, de azt is, hogy mennyivel emelkedik az emberek fizetésre évról évre vagy hónapról hónapra.

Pulzus Kutató, Napi.hu megbízásából készített reprezentatív kutatása szerint idén az emberek pontosan felének emelkedett a fizetése. Ez nem csak béremelést, de munkahelyváltást vagy akár másodállás vállalását is jelenthette. Az emberek 31 százaléka mondta, hogy 5 százaléknál kisebb mértékben nőtt a bére, 12 százalék 5 és 10 százalék közé tette az emelkedés mértékét és mindössze 7 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy 10 százalékos differencia van a jelenlegi és a tavalyi bére között.

39 százalék szerint bére változatlan maradt, 11 százaléknak pedig csökkent 2021-ben.

Látszik a nemek közötti bérszakadék

A közvélemény-kutatásban részt vevő nők 42 százaléka mondta azt, hogy nem változott a bére, szemben a férfiak 34 százalékával. Csökkenésről azonban több férfi számolt be: 14 kontra 9 százalék.

Ugyancsak beszédes, hogy a nagyobb mértékű, tehát 5-10 vagy 10 százalék fölötti béremelésnél is a férfiak vannak többségben.

A diplomások jártak jobban

Az iskolai végzettség szerinti bontásból az derül ki, hogy a diplomások bére - ha nem is sokkal - de jobban nőtt, mint azoké, akik alap vagy középfokú végzettséggel rendelkeznek. Például az általános iskolát végzettek 40, az érettségizettek 37, a diplomások 34 százaléka mondta, hogy nem változott idén a fizetése. Utóbbiak között 18 százaléknyian kaptak 5-10 százalékos emelést, amely érezhetően magasabb szám, mint a másik két csoport esetében.

 

10 százalék feletti emelést pedig az alapfokú végzettségűeknek csak minimális, 3 százaléka kapott, sőt a körükben kiugróan nagy azok aránya, akik kevesebből kénytelenek gazdálkodni, mint tavaly.

A lakóhelyeket vizsgálva kiugró értékeket nem talált a Pulzus Kutató, bár az érdekes, hogy több mint 10 százalék feletti emelést a budapestiek 13 százaléka kapott, míg a községben élőknek a 10 százaléka. Ez a két érték jóval magasabb, mint a kisebb városi vagy a megyeszékhelyen élők esetében.

 

A városi lakosságnál a 0-5 százalékos, a megyeszékhelyen élőknél a 5-10 százalékos emelés volt jellemzőbb, vagy legalábbis átlag feletti.

A fiatalok kapják az emelést

A 18-39 éveseknek mindössze 29 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem kapott emelést, a 40-49 évesek és a 60 felettiek esetében ez az arány 43 százalék. (60 felett nyilván egy szűkebb kört kell érteni, hiszen ide tartoznak a nyugdíjasok is.). A fiatalok kapták a legnagyobb arányban a 10 százalék feletti emeléseket is.

Forrás: napi.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!