Egy kormányrendelet az oka, ami előírja, hogy jobb alapanyagokat kell használni, de azok persze drágábbak is – olvasható a HVG-ben.

A 2021. szeptember elseje után megindított közbeszerzéseknél már kötelezően figyelembe kell majd venni azt a 676/2020-as kormányrendeletet, amit tavaly decemberben hirdettek ki. A jogszabály alapvetően átalakítja, megújítja az óvodák, iskolák és szociális intézmények részére biztosított étkezést.

Napi.hu szerint a változás egyik következménye, hogy a 2022. január 1-től a közétkeztetésben felhasznált élelmiszerek legalább 60 százalékának hazai forrásból kell származnia (vagy úgynevezett rövid ellátási láncon keresztül), de ezt az arányt 2023. január elsejétől már 80 százalékra emelik. A módosítás másik következménye a szezonalitás, a tárolási és szállítási kapacitások átalakulása, amik az árakra is hatással vannak:

a szakmai szervezetek úgy számolnak, hogy akár 30-40 százalékkal is növekedhetnek a nyersanyagárak és ezáltal a menza költsége.

„Az, hogy ebből a szülők mit fognak megérezni, csak az önkormányzatokon múlik, hiszen ők állapítják meg a fizetendő térítési díjakat” – írta a lap.

A Magyar Közétkeztetők Szövetsége már elő is állt egy ajánlással, ez alapján pedig látni, hogy mennyivel drágulhat jövő januártól a bölcsődei, óvodai, iskolai étkezés. Az ő kalkulációjuk szerint egy most 322 forintos óvodai ebéd jövőre 434 forintra, az iskolásoké 437-ről 589 forintra emelkedne. A gimnáziumokban jelenleg érvényes 522 forintos ebédár 705 forint lenne jövőre az ajánlás szerint.

Forrás: HVG