2010-ben még az átlagbér 74,5 százalékát tette ki az átlagnyugdíj, az idén viszont már csupán az 54 százalékát – hívta fel a figyelmet a KSH adatai alapján Tóth Bertalan. A Népszava cikke.

 Az MSZP társelnöke Facebook-posztjában ennek alátámasztására több grafikont is megosztott, amelyeken jól látszik, hogy a nyugdíjak jóval kisebb ütemben emelkedtek az utóbbi években, mint a keresetek, ezért egyre nagyobb a kettő között a különbség. Az elmúlt 20 évben 2009-ben közelítették meg a nyugdíjak a leginkább a fizetéseket: az átlagos öregségi nyugdíj ekkor 93 256, a teljes munkaidőben foglalkoztatottak nettó átlagkeresete pedig 124 116 forint volt. Így akkor az átlagnyugdíj a nettó átlagbér 75,1 százalékára rúgott. Azóta a nettó átlagbér a duplájára nőtt, ám a nyugdíjak nem növekedtek hasonló mértékben. A tavalyi évben az öregségi nyugdíj átlagos összege 142 114, a nettó átlagbér viszont 268 405 forintra emelkedett, így a nyugdíjak alig több, mint felét tették ki a béreknek.

 

Az MSZP szerint a biztos megélhetés idős korban is jár, ezért fel kell zárkóztatni az alacsony nyugdíjakat. Álláspontjuk szerint ezt úgy lehet elérni, ha nem csak az infláció, hanem a fizetések növekedése is számít a nyugdíjemelésnél. A nyugdíjminimumot pedig legalább 70 ezer forintra kell növelni, és igazságosabban kell folytatni a 13. havi nyugdíj visszaépítését – írta Tóth Bertalan. Áder János köztársasági elnöknek eközben 4,4 millió forintos nyugdíj járna, amit a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) igencsak nehezményez. A Blikk írta meg, hogy Áder János lesz az első köztársasági elnök, aki mandátuma jövő májusi lejárta után a nyugdíjkorhatár előtt, már 63 évesen élvezheti a pihenést a teljes körű államfői fizetés mellett. Távozása után valamennyi köztársasági elnököt élete végéig megilleti az államfői juttatás, amelynek összegét egy 2019-es törvénymódosítással az addigi duplájára emelték, így jövőre nagyjából 4 millió forint lesz. Ehhez jön még Áder korábbi EP-képviselősége okán további mintegy 430 ezer forint nyugdíj, ami az EP-szabályozás szerint éppen 63 éves kortól adható. Kordás László, a MASZSZ elnöke minderre úgy reagált: indokolatlan és igazságtalan Áder János személyre szabott nyugdíja és idő előtti nyugdíjazása. Különösen utóbbi, hiszen a korhatár előtti nyugdíjazási lehetőséget éppen ez a kormány vette el a nehéz, egészségre káros munkát végző emberek százezreitől. Az elnök úgy véli, ha a kormány biztosítja Ádernek a kiváltságot, akkor kötelessége minden érintett munkavállaló számára is visszaállítani a rugalmas nyugdíjazási rendszert.

 

Forrás: Népszava