Éves szinten csaknem egymilliárd forintba kerül az adófizetőknek a minisztériumoknál ilyen címen foglalkoztatott csaknem száz ember.

Összességében 93 politikai főtanácsadót és egyéb tanácsadót alkalmaznak az Orbán-kormány minisztériumai, havi bruttó 935 ezer forint az átlagfizetéssel. Ez összesen havi 87 millió forint közkiadást jelent – írja a hvg.hu a közérdekű adatigénylésére kapott válaszok alapján.

Név szerint nem tudható, hogy kik a szerencsés alkalmazottak, viszont kiderült, hogy a legbőkezűbb a miniszterelnöki kabinetfőnök, Rogán Antal, aki négyszer annyit fizet a tanácsokért, mint Pintér Sándor belügyminiszter.

A lap megjegyezte, ez a 93 fős tanácsadói kar, valamint a rájuk költött havi 87 millió, vagyis évi több, mint egymilliárd forintba kerül, de számosságában és költségében még mindig eltörpül a kormányzati vezérkar méreteihez képest.

A lap nemrég összesítette, hogy a 2010 óta kétharmadával felhizlalt, már 300 fősnél is nagyobb tisztviselői gárda, többek között miniszterek, államtitkárok, helyettes államtitkárok, miniszteri biztosok évente nagyjából az adófizetők 5,4 milliárd forintjába kerülnek. Összesítették a miniszteri biztosok körét is. Az ő neveik és feladatköreik nyilvánosak, azok a kormányzati honlapon megtalálhatók. 

A 10 minisztériumnál és 4 tárca nélküli minisztériumnál összesen 64 miniszteri biztos dolgozik, és az ő illetményük egységes, törvényileg szabályozott, vagyis nem a tárca vezetőinek döntésétől függ. A jogszabály szerint alapesetben a miniszteri biztosok havi bruttó keresete a helyettes államtitkári illetménynek megfelelő 1,3 millió forint, de kinevezésükkör a miniszter ennél kisebb összeget is megállapíthat számukra.

A legtöbb miniszteri biztost is a Miniszterelnökség foglalkoztatja: 16-ot. A második az Emberi Erőforrások Minisztériuma 14 biztossal, míg az Innovációs és Technológiai Minisztérium a harmadik 10-zel. A Pénzügyminisztériumban, illetve Süli János tárca nélküli miniszternél viszont nincs miniszteri biztos.

 

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!