Sokkolóan hatott az a statisztika, amely szerint négy magyar családból három nem tudná kifizetni egy váratlan temetés költségeit, képtelen lenne lecserélni a lerobbant kazánját vagy felújítani házának beázó tetejét. Négymilliónyian azért is élnek a létminimum alatt, mert a hazai árakhoz képest alacsony szinten ragadtak a magyar bérek. Miközben a világ más tájain 25 év elegendő idő volt a kormányoknak, hogy az emberek életszínvonalát felzárkóztassák a legfejlettebb régiókhoz, addig a rendszerváltó Kelet-Európa országaiban, köztük Magyarországon egyre kevesebben remélhetik ezt. Pedig a közgazdászok egy része újabban azt állítja, nem tekinthető populizmusnak az általános fizetésemelés ígérete, hiszen – éppen az alacsony hazai bérek miatt – néhány év alatt rekordot döntött a külföldön munkát vállaló honfitársaink száma. Meddig mehet ez így? – kérdezte a 168 óra Bod Péter Ákost, a Budapesti Corvinus Egyetem professzorát.

– A magyar bérek az uniós fizetések felét sem érik el, az árak viszont már majdnem európaiak. Sőt nálunk néhány termék már drágább is. Nem csoda, ha a magyarok egy része képtelen eltemetni hozzátartozóját vagy este enni adni a gyerekének. Miért nem lehet ezen változtatni?

– A magyar családok jelentős hányadának nincs semmiféle megtakarítása, pedig a takarékos életmód szinte független a jövedelmi szinttől. Ezt bizonyítják más országok, ahol a gazdagok félreteszik keresetük akár felét is, de a szegények is tartalékolják, mondjuk, a tizedét. A magyar családok fele viszont felél minden pénzt. Ezt a szemléletet a múlt rendszer „gondoskodó" állama alakította ki, azt az illúziót keltve, hogy csak politikai akarat kérdése, és lesz garantált nyugdíj, ingyenes lakáshoz jutás, díjmentes egészségügyi ellátás. Ez a látásmód azóta sem változott sokat. Nekem is vannak rockzenész ismerőseim, akik, ha jól megy, dőzsölnek, pezsgőben fürdenek, aztán évtizedek múlva pár tízezres nyugdíjból tengetik az életüket. Kevesen látják be, hogy aki ma megtakarít, az nem fogyaszt kevesebbet élete során, csak később használ fel többet.

– Persze, de ha a havi jövedelem kevés a megélhetéshez, ha nincs „habzsi-dőzsi", akkor hogy lehetne spórolni?

– Nyomorúságos helyzetben természetesen szinte sehogy. Egyébként a magyar átlagjövedelmek azért alacsonyak, mert az egy főre eső nemzeti jövedelem mindössze negyven százaléka a német GDP-nek. Még akkor is, ha az árak bonyolult rendszerét összehasonlítva kisebb a különbség a két ország között, de kétségkívül a németek s velük a fejlett európai térségben a mienknél sokkal jelentősebb jövedelmen osztozkodnak. Az országok közötti összehasonlítást nehezíti, hogy az elmúlt évek jelentős árfolyamgyengülése még csökkentette is az euróban számolt magyar jövedelmeket. A forint az utóbbi években alaposan leértékelődött: az euró 2008 tavaszán csak 240 forintba került, mára 310 forint, vagy efölött van. De bárhogy számoljuk, átlagfizetéseink a lengyel, a cseh, a szlovák bérek mögé szorultak, s a románokét és a bolgárokét is csak kicsit előzzük meg.

– Közben az orvosok, ápolónők, tudósok, mérnökök, szakmunkások hada hagyja el Magyarországot, így néhány szakmában itthon már munkaerőhiány van. A hazai bérek emelése nélkül megállhat az elvándorlás folyamata?

– Aligha, mert a fejlett országok munkaerő-piaci béreihez viszonyítva a magyar fizetések valóban csak töredéknek mondhatók. Ráadásul a magyar állam jövedelemelvonása még a többi visegrádi országénál is nagyobb, emiatt is kevés pénz marad az emberek zsebében.

– Amivel azt mondja, hogy aki él és mozog, az a jövőben is külföldre megy majd dolgozni, ha meg akar élni?

– Azt gondolom, hogy a külföldi munkavállalás folyamata nem állítható le. De azért – ha szelektíven is – a jövőben emelkedni fognak a magyar bérek, tehát a gazdaság valamilyen mértékben reagál a helyzetre. Nincs mese, meg kell fizetni az embereket. A munkaadók egy része most is tudna 15-20 százalékkal magasabb béreket fizetni, mert a nyeresége megengedné. A növekvő bérnyomás kikényszeríti a fizetésemelést, ami a következő évtizedben át is rendezi majd a magyar gazdaságot, csak a legéletképesebb tevékenységek tudnak majd ezzel a trenddel lépést tartani. Azok a cégek, amelyek nem képesek emelni a jövedelmeket, elveszítik munkásaikat. A jövőben elkerülhetetlennek látszik, hogy tömegesen jelentsen csődöt a kisvállalkozói kör versenyképtelen része, amely valóban csak minimálbér szintjét fizetve képes gazdaságosan működni.

– A magyar munkavállalónak sokszor a fejéhez vágják, hogy akkor kap német bért, ha majd olyan hatékonyan is dolgozik, mint a német. Miközben a külföldön dolgozó százezrek naponta bizonyítják, hogy képesek erre.

– Ez kétségtelen, egy képzett esztergályos vagy kutató hatékony közegben nagyobb teljesítményre képes, mint itthon. Ám egy ország teljesítőképessége nem az egyének teljesítményét, hanem a „szisztéma" hatékonyságát minősítik. Ne felejtse el, hogy Puskás is csak a Real Madridban lehetett világsztár, ha a Honvédban marad, akkor aligha fut be ekkora karriert.

– A magyar állam miért nem képes jobb teljesítményre ösztönözni a magyar gazdaság szereplőit, miért nem javít a politika a „szisztémán"?

– Európában olyan sok példa nincs a gyors felzárkózásra, de kétségtelen: itt van az írek, a finnek példája, talán a lengyeleknek is sikerül. Szemben ezekkel az országokkal, az állam Magyarországon irdatlanul nagy kiterjedésű, a legnagyobb a kelet-közép-európai régióban, rengeteg mindent intéz, és sokkal többet költ, mint a román, a cseh, a szlovák vagy a lengyel. Ráadásul minden mutató azt jelzi, hogy nem jól hasznosulnak az elköltött százmilliárdok, és a korrupcióról most nem is beszélek. A ránk telepedő borzasztó méretű államtól egyetlen jelenlegi parlamenti politikai erő sem kívánt eddig megszabadulni. Ellenkezőleg, a jelenlegi kormány a privatizáció, a vállalkozásösztönzés helyett még inkább növelné befolyását. Az állam a maga jövedelmi igényével nyomasztó mértékben lép be a tőke–munka közötti osztozkodásba, és végső soron tartósítja is az alacsony jövedelmi szintet.

– Az Orbán-kormány 2010-ben ellehetetlenítette az ön által már említett „osztozkodási" mechanizmust. Bezúzta a hazai érdekegyeztetést, visszanyeste a szakszervezeti jogokat, szinte megszüntette a sztrájk lehetőségét, ezzel a béralkuk hatásosságát. Lehet az érdekérvényesítés hiánya az alacsony magyar bérek magyarázata?

– Persze, feltétlenül. Erősebb munkavállalói alkuerő mellett bizonyosan nagyobb lenne a bérek részaránya. Tévesnek érzem azt a nézetet, hogy ha gyengék a szakszervezetek – ahogy ma nálunk –, akkor nő a kormány mozgástere. Munkavállalói érdekképviselet nélkül nagyobb a politika hibázási lehetősége. A rendszerváltás utáni első ipari miniszterként magam is tárgyaltam szakszervezetekkel, és kíméletlenül szembesítettek az általuk megélt valósággal. Ezt a kényelmetlenséget persze meg lehet spórolni, de ennek következménye a növekvő elvándorlás és persze a csökkenő születésszám is.

– De a szakszervezetek mintha bele is nyugodtak volna ebbe a helyzetbe, nem is csoda, ha a maradék tagság is eltávolodik tőlük. Ma a munkavállalóval szinte bármit meg lehet csinálni?

– A szakszervezetek nem csak azért gyengék nálunk, mert az Orbán-kormány nehezen tűri a fékek és ellensúlyok működését. Magának a civil társadalomnak az erejét, aktivitását hiányolom. Ha büdös a hal, szólni kell vagy odacsapni. A magyar társadalom jelentős része mintha nem tudna vagy nem akarna tájékozódni, aztán megdöbben saját szegénysége láttán. Nem akarok ötleteket adni a szakszervezeteknek, de szinte némán tűrték például, hogy a legrosszabbul kereső képzetlenek helyzetét tovább rontotta az egykulcsos adó bevezetése – ami a kiskeresetűek széles körében minden ígérgetés ellenére jövedelemesést hozott.

– Emiatt élnek négymillióan a létminimum alatt.

– Igen, mert a legalacsonyabb jövedelmeket is adóztatják. Azt tapasztalom, hogy akik a hazai szegénységet részvétlenül szemlélik, azok most a menekültek sorsát is érzéketlenül nézik, illetve aki a szíriai háború elől menekülőkön segítene, az nagyobb részvétet mutat a hazai nincstelenek iránt is.

– A munkavállalói érdekvédelem meglehetősen gyenge nálunk, a munkaadói lobbi viszont meglehetősen erős, talán ezért is maradhatnak alacsonyak a minimálbérek. Nem gondolja?

– Ellenkezőleg, a tőke képviseletét is gyengének tartom, legfeljebb a kormányhoz közel álló gazdasági kamara látszik befolyásosnak. Sajátos módon az oktatási rendszer távlatos ügyeibe is bele tud szólni, holott az üzletemberi előrelátás időhorizontja legfeljebb három-négy év, miközben az oktatás átalakítása negyedszázadra képes meghatározni az ország sorsát.

– Közben külföldre mennek dolgozni az emberek, nem csak kórházi osztályok zárnak be, az ipari munkahelyek is félgőzzel működnek. Mi lesz ennek a következménye?

– Az olcsó bérre berendezkedő modell mára láthatóan kifújt. Korábban ugyan gondolhatta azt az ember, hogy az alacsony keresetek miatt jó az ország tőkevonzó képessége. Ennek a fejlődésnek elértük a határait. Az elvándorlás miatt a jövőben a nagyobb hatékonyságú munkahelyek irányába kellene elmozdulni. Ha a magánszektor önmozgása elégtelen és az állam elmulasztja önmaga megújításának és visszaszorításának teendőit, akkor könnyen beleszorulunk a mai közepes fejlettségbe. Erre sajnos van esély. Ugyanis létezik nálunk egy jelentős társadalmi réteg, amely igényli a gondoskodó államot, az állami apparátus szemmel láthatóan szívesen ki is szolgálja ezt. Ezzel viszont létrejön egy olyan társadalmi koalíció, amellyel a választást mindig meg lehet nyerni, de modernizálni az országot soha nem lehet.

Forrás: 168 óra