Gosztonyi Gábor úgy számol, hogy jelenleg legalább 30 százalékos azonnali emelésre lenne szükség, ráadásul a közoktatás más szereplőinek fizetését is növelni kellene, azokét is, akik nem tartoznak a pedagógusi életpálya alá.

Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke az ATV Start című műsorában elmondta, hogy 1-2 hete közzétettek egy kérdőívet a közösségi oldalukon. Ebben azt kérdezik a pedagógusoktól, hogy mire lennének hajlandóak azért, hogy a bér és a feltételek pozitív irányba változzanak. Mint fogalmazott: minden megtesznek azért, hogy amennyiben a pedagógustársadalom igényli, pillanatokon belül meg tudjanak szervezni egy sztrájkot, a nyarat is erre fogják fordítani.

Gosztonyi Gábor kifejtette: ha megnézzük, hogy jelenleg a minimálbér hol tart, és a pedagógusok bérét mi alapján számolják (ez egy 2014-es minimálbér), akkor nagyjából 60 százalékos különbség van a kettő között. Mint mondta, tisztában vannak vele, hogy irreális, hogy egyből ennyivel emelkedjen a tanárok bére, de szerinte minimum 30 százalékos azonnali emelésre lenne szükség, és utána olyan ütemezésre, hogy a vetítési alap elérje a mindenkori minimálbért. Ráadásul a közoktatásnak vannak olyan szereplői is, akik nem esnek a pedagógusi életpálya hatálya alá, hanem a közalkalmazotti bértábla alapján kapják a fizetésüket - náluk is érezhető mértékű emelésre van szükség az alelnök szerint.

Úgy látja, 2022 előtt valószínűleg már nem lesz béremelés, hiszen a költségvetésben nem látják ezt sehol. Gosztonyi Gábor úgy fogalmazott, a kormány 2018 óta kitalált egy "bűvszót", a felülről nyitott költségvetést, de a probléma az, hogy az elmúlt években többek között a pedagógusok is mindig kimaradtak az év végi pénzosztásból.

Tanárhiány

Az alelnök leszögezte, hogy a tanárlétszám, pontosabban az alacsony tanárlétszám mindig is létező probléma volt. "Pedagógushiány van, volt és lesz" - fogalmazott Gosztonyi Gábor, hozzátéve, hogy itt ennek a mértéke az, ami nem mindegy. Ha az oktatási kormányzat azt mondja, minden rendben van, nem meglepő, hiszen hivatalból nem mondhat mást, de ha már el is hiszi ezt, az a nagyobb baj - jegyezte meg.

Úgy számolnak, hogy jelenleg 10-12 ezer pedagógus illetve oktatásban dolgozó hiányzik a rendszerből. Pontos létszámot azért nem lehet mondani, mert a tanárok tanteremben töltött ideje úgy van meghatározva, hogy azzal legalább 4-5 álláshelyet bőven el lehet fedni egy-egy intézményben - mondta az alelnök.

Tanárképzés

Az utóbbi napokban megjelent hírrel kapcsolatban, miszerint az új Nemzeti Alaptantervhez igazítanák a tanárképzést, Gosztonyi Gábor elmondta: az az ötlet, amit a köznevelési stratégiai kerekasztalon a kormány eléjük tárt, teljes meglepetésként érte őket. Hangsúlyozta: abban mindenki egyetért, hogy változtatni kell a pedagógusképzésben, de itt "átestek a ló túloldalára".

Szerinte ezt nem lehet másképp érteni, mint hogy a képzés kimeneti követelménye az lenne, hogy egy középszintű érettségire tudjon felkészíteni az illető. "Ezt nem tudjuk hova tenni, ez értelmezhetetlen" - jelentette ki az alelnök.

Forrás: atv.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!