Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, 2021. június 9-én a Világgazdaság Magyarország újraindításáról szervezett konferenciáján jelentette be, hogy javaslatot fog tenni a következő kormányülésen, miszerint, ha a magyar gazdaság 2021-ben legalább 5,5%-os növekedést ér el, „akkor a gyermeket nevelő szülőknek visszaadjuk jövő év elején a 2021-ban befizetett adójuk összegét”. A Mérce cikke.

Mivel annak a valószínűsége, hogy a kormány leszavazza a kormányfőt, nulla, így az ígéretet, miszerint legalább 5,5%-os növekedés esetén a szülőknek visszaadja a kormány a 2021-es évben befizetett szja-t, szinte biztosnak tekinthetjük.

Június 9-én este Nagy Márton, a miniszterelnök gazdaságpolitikai tanácsadója (korábban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke), ismertette a részleteket. Nagy szerint az esetleges szja-visszatérítésben

• 1,5 millió kereső érintett;
• a visszatérítésnél nem lesz jövedelmi határ;
• a visszatérítendő összegnek lesz felső határa (800 000 forint), azaz két kereső szülő esetében maximum 1,6 millió forint lehet az szja visszatérítés;
• átlagosan 400 000 forint visszatérítésre számíthatnak a szülők;
• a csomag körülbelül 600 milliárd forintba kerül.

Nagy elmondta, hogy a kormány jelenlegi tervei szerinti, 4,3%-os 2021-es GDP-növekedés túlteljesítése növeli a költségvetési bevételeket, azaz növekedési többletforrást teremt a szja-visszatérítéshez: 1 százalékpont plusz növekedés 250 milliárd forint plusz bevételt jelent a költségvetés számára.

Túlzás lenne azt állítani, hogy minden részletet tisztán látunk, de a fentiek fényében eleget tudunk ahhoz, hogy néhány alapkérdésre választ adjunk.

1. Lehetséges-e a magyar gazdaság 5,5%-os vagy annál magasabb gazdasági növekedése 2021-ben?
2. Van-e elegendő forrás a költségvetésben a bejelentett intézkedés finanszírozására?
3. Van-e igazságossági alapja a bejelentett intézkedésnek – amely persze nyilvánvalóan választási pénzosztásnak tekinthető?
4. Mit tehet ebben a helyzetben az ellenzék?

Lássuk a válaszokat!

Mekkora lesz a növekedés? A három bizonytalansági tényező

Kezdjük azzal, hogy a magyar (de nem csak a magyar) gazdaság 2021 évi növekedési kilátásait igen nehéz megjósolni. Az alábbi ábra néhány előrejelzést mutat, vannak köztük pesszimistábbak és optimistábbak egyaránt. Az igazán érdekes az, hogy a Világbank 2021. januári és 2021. áprilisi előrejelzése között 2,2 százalékpont különbség van (3,8% és 6%), valamint hogy az MNB 2021 márciusi prognózisa (bölcsen) 4% és 6% közé teszi a várható növekedést.

Az alapállítás tehát a növekedés bizonytalansága. A bizonytalanság részben összefügg a koronavírus-járvány állása körüli bizonytalanságokkal: eltérő, illetve a fejlődő országokban nagyon alacsony átoltottsági szintek; egyes nagy gazdaságok pl. India erős érintettsége; a COVID-19 variánsok terjedése, fertőzőképessége, stb. magyar gazdaság esetében.

Részben pedig a hazai gazdaság erős külföldi kitettségének tudható be: hogyan alakul a növekedés a fő kereskedelmi partnereknél, hogy alakul a hazautalt jövedelemállomány, hogyan alakul az plusz EU források (az ún. helyreállítási alap) lehívása, elköltése.

A harmadik bizonytalansági tényezőként pedig az infláció alakulása említhető, amely immár a második hónapban haladta meg jelentősen a kívánatos 3% körüli értéket, arra késztetve a jegybankot (MNB), hogy visszafogja a növekedést ösztönző hitelezési programját (Növekedési hitelprogram), és kamatemelési szándékot jelezzen a piacok felé. A magas infláció miatt a nyári alapkamat emelés (emelések?) elkerülhetetlennek látszanak, az emelkedő kamatszint ugyanakkor visszafogja a növekedést, ráadásul, ha a forint árfolyamának erősödésével jár, akkor az EU-s források forintra váltásánál is komolyan visszavágja a kormány költekezési lehetőségeit.

Lehet-e tehát 5,5%-os vagy annál magasabb gazdasági növekedés 2021-ben Magyarországon? Lehet. Biztos ez? Nem.

A miniszterelnöki bejelentés azon része, hogy a 2021-es gazdasági növekedést értékelve, 2022 januárjában és februárjában jöhet az szja-visszatérítés, felettébb furcsa, tekintettel arra, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2021 decemberében még csak a 2021-es GDP III. negyedéves alakulásának első gyorsjelentésével készül el (lásd KSH publikációs naptár). A KSH normál menetrendben az adott év GDP változásról a következő év februárjában adja ki az első, majd márciusában adja ki a második jelentést.

2020-ban az első szerint 5,1%-kal csökkent a gazdaság teljesítménye 2019-ben, a második szerint 5%-kal. Látható, hogy a pontosabb eredmény érdekében érdemes megvárni a második jelentést, pláne, hogy az ígéret megvalósításához nem kevés pénzre (és adminisztrációra) van szükség.

Ha feltételezzük, hogy a pénzügyminisztérium rendelkezik előzetes adatokkal – a KSH adatközlésnél jóval korábban –, akkor is nehezen elképzelhető, hogy 2022 januárjában (!) már bárki is pontosan ismerné a 2021-es évi magyar GDP változását. Ebből viszont az következik, hogy – hacsak nem úgy lesz megállapítva a 2021-es növekedési adat, hogy a KSH megkérdezi a Miniszterelnökséget, hogy „Mennyi legyen?” – valójában akkor lehet az szja-visszatérítést elindítani, ha az előzetes (durva) becslések 5,8-6%-os növekedést mutatnak. Ugyanis ez az a szint, ami mellett szinte biztos az 5,5% feletti növekedés.

Van-e elegendő pénz erre a költségvetésben?

Erre a kérdésre könnyen és egyszerűen lehet válaszolni: igen. A Nagy Márton által említett magasabb növekedés és egyenlő plusz költségvetési forrás mellett, a 2022. évi költségvetési törvény tervezete számos olyan olyan tételt tartalmaz, amelyek egyszerűen átalakíthatóak (átcímkézhetőek). Ilyen például az 550 milliárd forintos Beruházási Alap (XLVII. fejezet, Beruházási Alap), amelyről a költségvetési törvény szövege nem sok mindent árul el, ráadásul a törvényjavaslat 255. oldalán található összegző tábla szerint a kormány tulajdonképpen tartalékként tartja számon.

A törvényjavaslat egyébként összesen 881,47 milliárd forintnyi tartalékot biztosít 2022-re a költségvetésben (a Beruházási Alappal együtt). A magasabb növekedés – de még akár 4,3%-os növekedés – mellett is lehetséges, hogy a tervezett hiánycél megemelése nélkül megvalósítható legyen a 600 milliárd forintos szja-visszatérítési terv.

Van-e igazságossági alapja a bejelentett intézkedésnek?

Ha kételyünk lenne még esetleg, hogy ez a bejelentett (feltételes) intézkedés nem a választási pénzosztás része, akkor felejtsük el. Nyilván az. Mint ahogy a 13. havi nyugdíj visszaépítése és a 25 év alattiak szja-mentességének 2022-es bevezetése is az. Ne akarja megmagyarázni senki – főleg ne a kormányfő –, hogy korábban nem lehetett volna bármelyik lépést megtenni, ráadásul sokkal kedvezőbb makrogazdasági környezetben. Éppen 11 év kormányzás után jutott ez az eszükbe, mintegy véletlenül, teljesen függetlenül a közelgő választástól?

Akkor talán a Demokratikus Koalíció (DK) is a választástól teljesen függetlenül állt elő azzal, hogy ha Dobrev Klára lesz a miniszterelnök, akkor minden nyugdíjas 150 000 forintos egyszeri juttatást fog kapni?

Igen, így megy ez választás előtt, de minden teljesen független a választástól. Persze. Vagy esetleg nem kell hülyének nézni bennünket.

De persze attól, hogy választási osztogatásról van szó, még lehet igazságossági alapja, mint ahogy annak a múlt csütörtöki bejelentésnek, miszerint a 10 nap rendkívüli fizetett szabadság járjon a járvány elleni védekezésben, bőven van igazságossági alapja. Nem hiszem, hogy ezt az intézkedést ma Magyarországon bárki méltánytalannak vagy igazságtalannak találná.

A tervezett intézkedés igazságossági/méltányossági megítéléséhez először azt a kérdést kell feltennünk, hogy hogyan hatott a magyar háztartások anyagi helyzetére, jövedelmére, megélhetésére a koronavírus járvány és az azt kísérő válság? Illetve, hogy a háztartásokon belül a gyermeket nevelő háztartások negatív érintettsége milyen volt más csoportokéhoz képest? Másodszor pedig azt kell megvizsgálnunk, hogy a kiemelt csoporton, azaz a gyermeket nevelő szülők körén belül igazságos-méltányos-e az szja-visszatérítési terv.

Kétségtelen, hogy a magyar háztartásokat negatívan érintette a koronavírus-járvány és a gazdasági válság nem csak egészségügyi, lélektani, de anyagi-jövedelmi értelemben is.

A TÁRKI 2020-as Covid kutatása (2020. április-májusi adatokra támaszkodva) az első hullám kapcsán arról számol be, hogy a „korlátozások miatt jelentős jövedelemcsökkenést elszenvedők aránya” országos átlagban 18%.

Ezen belül a jövedelemcsökkenés fokozottan érintette a 40-59 éveseket (26%), a budapestieket (22%) és a középfokú végzettségűeket (20%), míg kisebb mértékben a 60 év felettieket (9%), a községekben lakókat (13%) és a felsőfokú végzettségűeket (14%).

A kutatásról publikált tanulmány gyermeke(ke)t nevelő-nem nevelő háztartások bontásban nem ismerteti a jövedelemcsökkenés százalékos arányát. A Policy Solutions 2021. márciusi adatfelvétele alapján készült Koronavírus és válságkezelés című tanulmány harmadik fejezete mutatja be a koronavírus-válság hatását a magyarok gazdasági helyzetére. A kutatás adatai alapján a megkérdezettek (1000 fő) 39%-a azt válaszolta, hogy romlott az anyagi helyzete a koronavírus-járvány kitörése óta. Átlag feletti eredményt mutat a 30-39 éves korcsoport (49%), a szakmunkásképzőt végzettek (43%) és a megyeszékhelyeken élők (48%) csoportja, míg átlag alattit a 60 év felettiek (30%), a diplomások (35%) és a városokban élők (35%).

Az aktív megkérdezettek 34%-a számolt be fizetéscsökkenésről, amely leginkább a 8 általánossal, vagy annál kevesebb elvégzett osztállyal rendelkezőket érintette (42%) és legkevésbé a diplomásokat (28%). Lakóhely szerint leginkább a megyeszékhelyen lakókat (40%) és legkevésbé a községekben élőket (26%).

A Portfolio internetes hírportál által ismertetett Scale Research Kft. reprezentatív Bankindex kutatása szerint 2020 szeptemberéig az aktív lakosság 38%-ának csökkent a jövedelme, leginkább a 30-49 éves korosztályban, míg az állásvesztés leginkább az 50-59 éves korosztályt érintette.

A fentiekből kitűnik, hogy bár a magyar társadalmat egészében megrázta a koronavírus-járvány, és jelentős megélhetési, jövedelmi problémát okozott, mégis voltak (vannak) olyan csoportok, amelyeket erősebben érintett, míg más csoportokat kevésbé.

Az általában is sérülékenyebb csoportok érintettsége magasabb (alacsonyabb iskolai végzettség), míg a kevésbé sérülékeny csoportok jövedelemvesztése (diplomások) alacsonyabb volt. A harmincas-negyvenes korosztály (aktívak) jövedelme jobban csökkent, mint a 60 felettieké (inaktívak), a községekben élők kisebb jövedelemcsökkenéssel vészelték át a járványt, mint a budapestiek és a megyeszékhelyeken élők.

Ezek a kutatások azonban nem mutatják be, hogy vajon a gyermeket nevelő háztartások által elszenvedett jövedelemcsökkenés magasabb volt-e, mint a gyermeket nem nevelő háztartásoké.

Szerencsére rendelkezésünkre áll az Eurobarometer 2021 tavaszán elkészített, több mint húszezer főn végzett európai közvélemény-kutatása is (Resilience and recovery: Public opinion one year into the pandemic), amely elegendő nagyságú magyar országi mintát is tartalmaz, és rögzíti, nem csak az eddigiek szerinti (iskolai végzettség, lakóhely, életkor, stb.), de a gyermekes – nem gyermekes háztartási státuszt is[1]

Az ábra alapján megállapíthatjuk, hogy az az állítás, mely szerint a gyermeket nevelő háztartások anyagi terhei nagyobbak lettek volna a gyermeket nem nevelő háztartásokhoz képest, csak részben igaz. Az egyszemélyes, gyermek nélküli háztartásokhoz képest igen, valóban jelentősebb jövedelemcsökkenést viseltek a gyermekes háztartások, de ugyanez már nem mondható el a több személyes, gyermeket nem nevelő és a gyermeket nevelő háztartások viszonylatában.

Ugyanakkor sokkal nagyobb különbségek mutatkoznak a gyermekes–nem gyermekes felosztáshoz képest a koronavírus-járvány miatti jövedelemcsökkenésben való érintettségben egyéb tagolásokat választva.

A gyermekes – nem gyermekes viszonylatban látott negatív jövedelmi érintettségi különbségnél magasabb például az özvegy – elvált/külön él kategóriák közti érintettségbeli különbség.

Még ennél is nagyobbak a beosztás-foglalkozás csoportok esetében megfigyelhető különbségek!

Az önfoglalkoztató vállalkozók brutális jövedelmi érintettsége mellett a munkások és alkalmazottak, pláne a vezető beosztásúak érintettsége szinte eltörpülni látszik.

Mi a válasz tehát arra a kérdésre, hogy vajon igazságos, méltányos-e kiemelni a gyermeket nevelők csoportját a többi társadalmi csoport közül és őket kompenzálni az elszenvedett anyagi veszteségek, nehézségek miatt?

A válasz az, hogy nem igazságos és nem méltányos.

Nem azt állítom, hogy a gyermeket nevelők nem viseltek magasabb terheket, nem érintette őket súlyosabban – jövedelemvesztés tekintetében a járvány –, hiszen az adatok ennek ellenkezőjét mutatják. Azt állítom, hogy

más jól elkülöníthető társadalmi csoportok is legalább ekkora, sőt némelyek nagyobb terhet viseltek, életszínvonal romlást szenvedtek el. Nem igazságos kiemelni a gyermeket nevelő szülőket, és elfeledkezni a jelentős jövedelemveszteséget elszenvedő egyéb társadalmi csoportokról (alacsony iskolai végzettségűek, önfoglalkoztató vállalkozók, munkanélküliek, elváltak, stb.)

Mi a helyzet az igazságossági-méltányossági kérdés második felével? Ha eltekintünk attól, hogy a gyermeket nevelők kiemelése és más jelentős anyagi terhet viselők nem kompenzálása nem méltányos, önmagában a csoporton belüli kompenzációs rendszer igazságosnak és méltányosnak tekinthető-e? A válasz ismét nem.

A miniszterelnök által bejelentett kompenzáció a lehető legigazságtalanabb, legméltánytalanabb „kompenzációs” rendszer, amit csak el lehet képzelni.

Ha elfogadjuk a tételt, mely szerint a válság nagyobb terheit viselőket kell kompenzálni, akkor ebből az következik, hogy a jelentősebb jövedelemcsökkenést elszenvedő családokat (szülőket) magasabb támogatás illeti meg, mint azokat, akiknek 1. a jövedelme kisebb mértékben csökkent; 2. akiknek a jövedelme nem változott; és 3. pláne azokat, akiké növekedett. Őket tulajdonképpen nem illetné meg semmi, hiszen a támogatás oka és célja, legalábbis elvben, a retorikában a jövedelemcsökkenés terheinek utólagos ellentételezése.

Mivel azonban a „kompenzáció” a befizetett szja visszatérítése, ezért a tervezett rendszer éppen a fordítottját produkálja ennek: akinek jelentős jövedelemvesztesége volt (kevesebb szja-t fizetett) az kisebb visszatérítést kap, akinek pedig növekedett a fizetése, és így több szja-t fizetett be, az nagyobb visszatérítésben részesül.

A kifordított működési logikán nem változtat, hogy a kompenzációnak felső határt szabunk.

Vajon milyen kifacsart logika igazolja, hogy akinek többszörösére növekedett a jövedelme válságos időkben, azt magas összegű „kompenzáció” illesse meg, akinek csökkent a jövedelme, akit részmunkaidőre vagy kényszerszabadságra (fizetés nélkülire persze) küldtek, az pedig alacsony összegű kárpótlást kapjon?

Sokat adni annak, aki jobban járt, keveset annak, aki „megszívta” – úgy látszik ez a Fidesz gránit szilárdságú alapvetése. Van benne logika, de biztosan nem igazságos.

Mit tehet ebben a helyzetben az ellenzék?

Elérkeztünk a legizgalmasabb és talán a legtöbb olvasót érdeklő kérdéshez. Nem csodálkoznék, ha többen egyből ide görgettek volna és kihagyták a fárasztó közgazdasági-gazdaságpolitikai részeket (pedig azokat is érdemes lenne elolvasni szerintem!)

A válaszom tulajdonképpen benne van a 3. kérdés tárgyalásában:

fel kell venni a kesztyűt, nem szabad megijedni a ledobott atombombától (amelyet esetleg továbbiak követnek majd).

Nem szabad megijedni, két okból sem: egyrészt valóban nagyon sok honfitársunk szenvedett el veszteségeket a járvány időszaka alatt. Ezek egy része fájóan pótolhatatlan. Az egészséget, a szeretett hozzátartozót nem adhatja vissza senki, ahogy egyébként a lelki nyugalmat, a családi békét, a szétzilálódott, a terhek alatt megroppant kapcsolati egységet sem. De van, amit vissza lehet és vissza is kell adni (részben vagy egészében): és ilyen a járvány miatti jövedelemcsökkenés, a túlélés érdekében felélt megtakarítás. Anyagi értelemben vett jóvátételre szükség van.

A másik ok, amiért nem kell megijedni, az, hogy a jövedelmi kárpótlás-visszapótlás szükségességét az EU is belátja és elfogadja, így a hazai költségvetés a szokásosnál jobban elengedhető hiánya mellett az EU-s helyreállítási források is rendelkezésre állnak, amennyiben a jóvátételre van szándék és akarat.

Az ellenzéknek azonban nem a Fidesz-logika szerinti választási pénzosztással kell versenyre kelnie! Ahhoz elég lenne azt mondani, hogy oké, akkor mi mindenkinek adnánk 800 000 forintot!

De ha így járunk el, akkor egy igazságtalan-méltánytalan rendszert tesz magáévá az ellenzék, csak kiterjesztve. Nem! Az ellenzéknek meg kell maradnia az igazságosság és méltányosság talaján, és azoknak kell jövedelmi kárpótlást ígérni és választási győzelem esetén adni, akiknek csökkent a jövedelme, akik valóban nehezebb helyzetbe kerültek, akiket valódban rosszabb helyzetbe taszított a járvány és a válság. Vannak éppen elegen, akiknek csökkent a jövedelme, elfogyott a megtakarítása 2020-ban, 2021-ben, őket kell kárpótolni, segíteni. Nem kis feladat ez sem.

Forrás: Mérce