Szakértők szerint pozitív és követendő példa a pandémia alatt bónuszt adni, ezek a juttatások növelhetik az alkalmazottak elköteleződését – írja a Világgazdaság.

Az, hogy ebben a nehéz helyzetben egyes gazdasági társaságok pénzbeli juttatással, pandémia- vagy Covid-bónusszal, akár oltás utáni pluszszabadnappal jutalmazzák a munkavállalóikat, pozitív és követendő példa – mondta a Világgazdaságnak Göltl Viktor, a WHC csoport ügyvezető igazgatója, HR-szakértő. A napokban jelent meg a hír, hogy a győri Audiban több mint 12 ezren kapnak úgynevezett Covid-bónuszt. A győri autógyár a munkatársaknak bruttó 350 ezer forint juttatást fizet ki, amit majd az áprilisi bérükkel együtt, május elején kapnak meg. Az Audinál egyébként ebben a kérdésben a szakszervezet kezdeményezésére ültek tárgyalóasztalhoz a felek.

Ez a juttatás a Rába-parti vállalatnak 3,5 milliárd forintnál is nagyobb összegű kiadást jelent, a kollégák pedig hozzávetőleg 2,4 milliárd forintot költhetnek el pluszban, a fizetésükön túl

– mutatott rá Göltl Viktor. Hozzátette: a pénzt az Audi-dolgozók remélhetőleg a helyi vagy környékbeli fodrászatokban, a kereskedelemben vagy a vendéglátásban költik majd el. A HR-szakértő szerint

ez most azért számít kuriózumnak, mert a vállalkozások döntő többsége – gondoljunk csak a turizmus vagy a vendéglátás szereplőire – most semmilyen bónuszt nem engedhet meg magának, ugyanis az elmúlt egy-másfél évben hatalmas veszteségeket szenvedtek el.

A bónuszok egyébként sokfélék lehetnek, vannak olyan cégek, amelyek a kisgyermekes szülőket további szabadnapokkal segítik, mások havonta többször is PCR-tesztet fizetnek a dolgozóknak, és ez is egyfajta Covid-bónusznak tekintető. Götl Viktor szerint ez szintén nem elhanyagolható lépés, elvégre ezeknek a teszteknek az ára 18-19 ezer forintra rúg, de előfordul a rezsi-hozzájárulás is a távmunkában dolgozók esetében.

Ezek a juttatások növelhetik a munkavállalók elköteleződését, csökkentheti a fluktuációt.

Az extra juttatások segítségével a cégek vonzó munkáltatói márkát tudnak építeni, ezzel képesek lesznek bevonzani a tehetséges, nagy tudású, értékes munkavállalókat.

Több munkáltatónál már a pandémia előtt bevezették a jelenléti bónuszt, ezzel ösztönözve a hiányzások csökkentését, lefaragva az indokolatlan táppénzes távollétek számát

– mondta lapunknak Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke. Úgy véli, a munkaerőhiány leküzdését szolgálják ezek az intézkedések. Olyanról egyébként már a Liga is kötött megállapodást a munkáltatókkal a bértárgyalások során, vagy a kollektív szerződések módosítása alkalmával, hogy pluszjuttatást vagy emelt összegű pótlékot kapnak a pandémia időszakában a munkavállalók. Az elnök szerint az összegek cégenként eltérnek, de 50 ezer forinttól akár 500 ezerig is terjedhetnek, a juttatás mértéke az adott vállalat gazdasági teljesítményétől függ.

Ritkább az év közbeni bónusz, mint az év végi jutalomosztás – mutatott rá Fata László cafeteria-szakértő. Év közben jellemzően a projekteken dolgozó csoportok kapnak valamilyen extra juttatást, illetve még azok a vállalatok élnek jellemzően ezzel az eszközzel, amelyek nem év végi, hanem csúsztatott pénzügyi elszámolás szerint működnek.

Forrás: Világgazdaság

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!