Minden hatodik bölcsis nevelő kap csak jelentős fizetésemelést januártól a megye öt nagyvárosában. A dolgozók felelőssége ugyanaz marad, a bérek között komoly különbségek lesznek a diplomások javára írja a delmagyar.hu.

– Ez a megbecsülésünket jelenti. Végre elindult valami, és lendületet kaphat a szakma – reagált megkeresésünkre Kenézné Kopornyik Judit, a vásárhelyi Oldalkosár utcai bölcsőde vezetője, akit a pedagógus-életpályamodell kiterjesztéséről kérdeztünk. A diplomás bölcsődei kisgyermeknevelők januártól annyit fognak keresni, mint a pedagógusok. Kopornyik Judit elmondta, a település 50 kisgyermeknevelőjéből 3 főt érint a változás, köztük őt is. – Nagy felelősség hárul ránk, hiszen a családdal együtt segítjük a gyermekek fejlődését. A szakmánk elöregedni látszik, de remélem, hogy a béremeléssel egyre többen kedvet kapnak majd hozzá – fogalmazott a vezető, aki azt mondja, már vannak olyan kollégák, akik nyitottak a továbbtanulásra.

Nem volt ilyen képzés

– Jelenleg nettó 85 ezer forint a fizetésem OKJ-s képesítéssel – mondta Fodor Kornélia, aki másfél éve dolgozik a szegedi Cső utcai Bölcsődében. – Nem tudom, mennyit fog majd változni. Engem még nem érint a béremelés, de szeretnék diplomát szerezni, ezért már elkezdtem a tanulmányokat. Két és fél év van még hátra – fogalmazott a fiatal nevelő, aki a diploma megszerzése után is bölcsődében dolgozna.

Magyarországon 2009 óta van főiskolai képzése a szakmának, az első diplomás csecsemő- és kisgyermeknevelők 2 éve dolgoznak. Ezért ez a béremelés keveseket érint, főleg a pályakezdőket és a vezetőket. Többségük nem azért nem végzett főiskolát, mert nem akart, hanem mert nem volt.

Keveseknek jár béremelés

A Csongrádon dolgozó 15 nevelő közül 2-3 főt érint az emelés, még nem tudják pontosan. Szentesen a legjobb az arány, hiszen ott a 22 főből 10-nek nő a fizetése januártól, míg Makón 18-ból 2 nevelőnek azonnal, 2-nek pedig miután megszerezte a nyelvvizsgát.

   Szegeden a 201 kisgyermeknevelőből 32-t érint a béremelés – tudtuk meg Ungi Ferencnétől. A szegedi bölcsődék igazgatója hozzátette, több olyan kolléga dolgozik, aki a kisgyermeknevelői alapképzés mellett rendelkezik pedagógusi, óvónői vagy védőnői főiskolai végzettséggel, így őket is érinti a változás. – Sok kisgyermeknevelő szeretné elvégezni az iskolát, de a nyelvvizsga problémát jelenthet. Továbbá azon dolgozunk, hogy akik már 20-30 éve a szakmában vannak, valamilyen kedvezményben részesüljenek – mondta Unginé, aki példaként említette, hogy egy 30 éve a szakmában dolgozó és diplomával rendelkező kisgyermeknevelő fizetése jelenleg bruttó 166 ezer 835 forint, januártól 282 ezer 900 forint lesz. Nettó 50-70 ezer forintos emeléssel számol a különböző kiegészítésekkel együtt.

20 év után 100 ezret sem kap
 

A friss diplomások bére nem sokat nő: nettó 108 ezer forintról 112 ezerre. A gyakornoki idő letelte után 22-26 ezer forinttal kap többet egy kezdő kisgyermeknevelő, mint most, a különbség az évek előrehaladtával nőhet. 20 év munkaviszonnyal 97 ezer 526 forintot kap most felsőfokú szakképzettséggel egy kisgyermeknevelő, 88 ezret középfokúval. Diplomával már 3-4 év munka után 134 ezer forintot vihetnek majd haza, 20 év után pedig 168 ezret. Az igazgató problémaként említette még, hogy Szegeden nem lehet kisgyermeknevelői diplomát szerezni. – 3 éve kérjük, de eddig hiába. Legközelebb a szarvasi főiskolán van ilyen képzés – magyarázta.
Feszültségeket okozhat

   Ugyanazon munka és felelősségi kör mellett jelentősen eltérő bérezést kapnak januártól a dolgozók, mondta lapunknak Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Úgy vélik, ez sérti az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét, és olyan belső feszültséget szülhet, amelyek akár a gyermeknevelés rovására mehet. A szervezet kongresszusa a minisztériumnak is elküldte állásfoglalását. Ebben kérik, hogy dolgozzák ki a diplomaszerzés könnyített lehetőségeit a régóta pályán lévő, középfokú és felsőfokú szakképesítéssel rendelkező kisgyermeknevelők számára, másrészt terjesszék ki rájuk januártól a középfokú pedagógus-életpályamodellt, ami számukra is biztosítaná a béremelést.

Forrás: delmagyar.hu