A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) végre válaszolt a február elején beadott adatigénylésünkre, amelyet a koronavírus-járványra hivatkozva húztak idáig. Bár a pandémia miatt bevezetett korlátozások gyakorlatilag megfektették a turizmust, az állami csúcsszervnél néhányan jelentős béremelésben részesültek tavaly január óta. Az Átlátszó cikke.

Nagyjából épp egy hónapja írtunk arról, hogy a turizmus állami csúcsszerve, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. (MTÜ) azt reagálta a 2020. január 1. óta történt esetleges béremelések iránt érdeklődő, február 4-én elküldött adatgénylésünkre február 19-én, hogy majd csak 45 nap múlva válaszolnak rá a koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt – mintha ezer dolguk lenne, holott nyilvánvalóan nincs.

A járvány ugyanis legelőször épp a turizmust kényszerítette térdre: hónapokig zárva voltak a vendéglátóhelyek és szállodák, és bár nyáron a lazítások miatt a belföldi turizmus beindult, de a szálláshelyek ősz óta nem fogadhatnak turistákat, és az éttermek is csak elvitelre dolgozhatnak. Bár biztosan sokan  – vendégek és szolgáltatók egyaránt – bíznak a mielőbbi újranyitásban, a turizmus jelenleg áll.

Az MTÜ a 15 napos normál válaszadási határidő háromszorására emelését a 521/2020. (XI. 25.) Kormányrendelettel indokolja, egész konkrétan az 1. § (3) bekezdésre hivatkozva, amely azt mondja ki, hogy akkor lehet 45 napra kitolni egy adatigénylés megválaszolását, “ha valószínűsíthető, hogy az igénynek az Infotv. 29. § (1) bekezdése szerinti határidőben (15 nap – a szerk.) való teljesítése a közfeladatot ellátó szerv veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatai ellátását veszélyeztetné.”

Mivel a turisztikai csúcsszervnek – a szektor lényegében teljes leállására is tekintettel – eleve nincsenek közvetlen feladatai a járvány elleni védekezésben, másrészt az igénylésünk egyértelműen olyan adatok kiadására vonatkozik, amelyekkel az MTÜ már rendelkezik, így annak megválaszolása bizonyosan nem von el erőforrásokat sem a turizmus járvány alatti megsegítésével, sem a járvány utáni újraindításával kapcsolatos feladatoktól.

Ezért úgy döntöttük, és ezt előző cikkünkben is írtuk, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordulunk az ügyben. Azonban a NAIH-beadvány elküldését megelőzően, március 22-én az MTÜ megválaszolta az adatigénylésünket.

A turisztikai csúcsszerv közlése szerint 2020. január 1. és 2021. február 4. között nem volt náluk “általános, társasági szintű béremelés”. A 2020-ban 192 fő átlagos statisztikai létszámmal működő MTÜ-nél a kérdéses időszakban 23 fő esetében történt béremelés.

“Az adatigénylésében megjelölt több, mint 13 hónap alatt 23 munkatársunknál történt egyedi béremelés. Ebből 8 fő fizikai munkakörben (műszaki diszpécser munkatárs, műszaki előkészítő munkatárs, szakmai asszisztens, technikai asszisztens, gépész karbantartó), 12 fő szellemi munkakörben (vezető szakértő, szakértő, vállalati kommunikációs szakértő, projektmenedzser, felhasználó üzemeltető, projekt koordinátor), 3 fő vezető munkakörben (csoportvezető, programigazgató, igazgató) dolgozik.”

Az MTÜ adatszolgáltatása szerint a 8 fő fizikai dolgozó béremelésének átlagos mértéke 30,8 százalék, a 15 fő szellemi alkalmazott (ebből 3 fő vezető) béremelésének átlagos mértéke 21,05 százalék.

A társaság az adatigénylés megválaszolásához az alábbi magyarázatot is hozzáfűzte: “Mint az bizonyára Ön előtt is ismert, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az átlagkeresetek 9,7%-kal emelkedtek a nemzetgazdaság egészében 2020-ban. A kizárólag a versenyszféra cégeit nézve a növekedés mértéke kissé magasabb, 9,8%. Mindazonáltal a Magyar Turisztikai Ügynökség teljes bérköltségét figyelembe véve a lenti béremelések nagyságrendileg 1 %-os társasági szintű átlagos béremelkedésnek felelnének meg.”

Az MTÜ vezérigazgatója Guller Zoltán, akihez a balatonhenyei óriásbirtok köthető: a mostanra Orbán Győző hatvanpusztai majorságát megközelítő méretű beruházást Guller kezdte el 2019-ben.

Forrás: Átlátszó

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!