Európai összehasonlításban igen drága a magyar állam működése, ebben a tekintetben még a laboratóriumnak nevezett Ausztriát is előzzük – írja a HVG.

 A tagállamok 2019-es költségvetési adatai alapján Magyarországnak van a legdrágábban működő kormányzata az Eurostat egy márciusi adatsora szerint: a tagországok átlagosan a GDP 5,8 százalékát költik a bürokráciára, hivatalosan megfogalmazva "az általános közösségi szolgáltatásokra", ez ugyanakkor idehaza 8,2 százalék volt.

Népszava cikke szerint hasonlóan magas számot, 7,9 százalékot költött Finnország, míg az Orbán Viktor miniszterelnök által gyakran laboratóriumként emlegetett Ausztria 5,7 százalékot. A V4 országokban pedig a bruttó hazai termék 4-5 százalékát költi az állam önmagára.

A lap szerint a 2019-es zárszámadási törvényben a kormány nem tért ki arra, hogy mitől ilyen drága magyar állam működése. A Népszava ugyanakkor hozzáteszi, hogy a magyar állam működési költsége mindig kirívóan magas volt: 2010-ben, a kormányváltás évében a GDP 9,3 százalékát falta fel a bürokrácia, míg a csúcsévnek nevezhető 2013-ban pedig 10,2 százalék volt. Azóta tehát még csökkent is a ráfordítás.

A jelentés szerint a magyar állam messze átlagon felül költ a gazdaság támogatására is, “hisz míg az Unióban ez a GDP 4,3 százaléka, addig idehaza 7,3 százalék jutott erre a célra”. Az eredmény a Népszava szerint annyira nem meglepő, a kormány ugyanis az elmúlt években is folyamatosan növelte ilyen irányú kiadásait, amire csak rátett a koronavírusjárvány miatt „válságkezelés”.

Amiatt viszont, hogy egy állam drágán működik, a költségeket valahol meg kell szorítani. A Népszava szerint Magyarországon ebben a tekintetben a környezetvédelem, a szociális kiadások és egészségügy esetében érezhetők lefaragások. Ráadásul a magyar állam egészségügyi ráfordításai az elmúlt tíz évben GDP öt százalékáról a 4,5 százalékára mérséklődtek, ami a harmadik legalacsonyabb az EU-ban. Ennél kevesebbet a GDP arányában csak Lettország (4,2), illetve Olaszország (4 százalék) költött.

Forrás: HVG

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!