Az önkormányzatok folyamatosan összesítik, hány vállalkozás kért fizetési könnyítést a NAV-tól – írja a HVG.

Sok városnak és településnek a helyi iparűzési adó a legfontosabb bevételi forrása. A vállalkozások ezt a székhelyük szerinti önkormányzatoknak fizetik nettó árbevételük után, azaz a legnagyobb céges adónak számít az országban. Éppen ezért érte váratlanul az önkormányzatokat tavaly év végén Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése arról, hogy a járványhelyzetre tekintettel a kis- és közepes vállalkozásoknak elég csak az iparűzési adó felét megfizetni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az önkormányzatok kettő helyett legfeljebb egy százalékos adóval számolhatnak. A katás vállalkozásoknak a felezést kérniük sem kellett, automatikus volt náluk a felezés. Azok, akik másként adóznak, február 25-ig igényelhették a NAV-nál, hogy engedjék el a fizetendő adó felét.

Ahogyan arról korábban írtunk, Budapesten 73 ezer 970 vállalkozás kérte a NAV-on keresztül, hogy mentesüljön a helyi iparűzési adó felének megfizetése alól. Ez azt jelenti, hogy összesen 31,46 milliárd forinttal lesz kevesebb fővárosi szinten a helyi iparűzésiadó-bevétel. Ez a pénz kettéoszlik: 54 százaléka marad a fővárosnál, 46 százaléka pedig a kerületekhez kerül. Ennek megfelelően Budapest 17 milliárd forinttól esik most el, míg a kerületek 14 milliárdtól. Kiss Ambrus, főpolgármester-helyettes kijelentette: ha a főváros nem kap az államtól kompenzációt, decemberre elfogy a pénze. A fővárosban ezen kívül 70 ezer olyan katás vállalkozó van, akiknek nem kellett kérvényt benyújtani, ők automatikusan megkapták a kedvezményt. A katások évente ötvenezer forint iparűzési adót fizetnek, esetükben tehát vállalkozásonként 25 ezer forintnyi, összesítve 1,75 milliárd kieséssel számol a főváros.

A fővároson kívül megnéztünk más településeket is. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyi adóbevételtől esnek el azok a városok, amelyek eddig kimagaslóan sok iparűzési adóval számolhattak, illetve, mi lesz azokkal a településekkel, ahol a költségvetés nagyobbik részét ez az adóbevétel teszi ki.

Székesfehérváron 8 ezer vállalkozás kérte a NAV-on keresztül, hogy mentesüljön a helyi iparűzési adó felének megfizetése alól. Cser-Palkovics András, polgármester a hvg.hu megkeresésére azt írta, idén 15 milliárd forint iparűzési adóbevétellel számolnak, figyelembe véve a vállalkozások által igényelhető kedvezményt. Kiszámolták azt is, hogy nagyjából 2,1 milliárd forint marad a székesfehérvári vállalkozásoknál, és ennyitől esik el az önkormányzat.

Miskolcon 4680 vállalkozóról tud az önkormányzat, ennyien nyilatkoztak a fizetési könnyítésről. Az önkormányzat tájékoztatása szerint ez 601 millió 962 ezer 438 forint kiesést jelent. Kiemelik, hogy noha a katás vállalkozásoknál „az iparűzési adó felezése automatikusan megtörténik, ennek ellenére többen is benyújtották a nyilatkozatot”. A városban 4 ezer vállalkozó adózik a kata szerint, és most 102 millió forinttal fizetnek kevesebbet a város kasszájába. Ami a teljes idei évet illeti, az önkormányzat úgy számol, hogy „a kormányrendeletben foglalt feltételeknek megfelelő adóalanyok 2021 első és második félévre előírt adóelőlegének 50 százalékkal történő csökkentése, valamint a katások adójának 50 százalékban történő megállapítása várhatóan 1,832 milliárd forint bevételkiesést eredményez Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának”.

Budaörsön 3403-an nyújtották be a NAV-nak a kérelmet, hogy élnének a fizetési kedvezménnyel. Wittinghoff Tamás, polgármester szerint az iparűzési adó elvonása mintegy 1,5 milliárd forint bevételkiesést okoz.

A Pest megyei Ipolytölgyesen mindössze 320-an laknak, mégis a falu bevételének 98 százalékát adja az iparűzési adó. A település Pest megyében első az egy főre eső helyi iparűzési adóbevételben, még Budaörsöt és Százhalombattát is megelőzi, úgy, hogy ennek a 97-98 százalékát egyetlen nagyvállalat fizeti be, „rá méreténél fogva nem vonatkozik az adómérséklési rendelet” - közölte Radnai Bertalan polgármester, hozzátéve, hogy

hat vállalkozó adott be kérelmet a NAV-hoz,

a falu bevételkiesése 500-600 ezer forint lesz.

Ez a korábbi évekhez képest 1,5 százalékos csökkenést jelent, „a kis-, és középvállalkozások adójának harmadát”.

Rácalmáson is jelentős, 60 százaléka a bevételnek a helyi iparűzési adó. Innen 282 vállalkozó fordult kérelemmel a NAV-hoz az iparűzési adó 1 százalékának elengedése miatt. „Ez Rácalmás Város Önkormányzatának 13,5 millió forintot jelentett” – közölte a hvg.hu-val az önkormányzat, hozzátéve, hogy a kormány döntése alapján a 25 ezernél kisebb települések teljes kompenzációt kapnak, „ez alapján Rácalmás nem esik el adóbevételtől”.

Esztergomban 150 millió 796 ezer 585 forinttól búcsúzik az önkormányzat. Összesen 1964 vállalkozó adott be adóelőleg-csökkentési nyilatkozatot. Az önkormányzat azt írta, hogy húsz esetben a szeptemberre előírt előlegek is feleződtek, „itt a törlések összege 1 531 975 forint”. A katások vállalkozások további 20 millió 815 ezer 754 forinttal „vágták meg” a város kasszáját, „az eddigi adatok szerint összesen 173 14 314 forint a helyi iparűzési adóbevétel-kiesés 2021-ben”. Azt is írták, Esztergomnak még nincs elfogadott költségvetése, „a tervezetben az adóbevételek 77 százalékát, a működési bevételeknek pedig 36,6 százalékát teszi ki a helyi iparűzési adó, melynek várható összege 2,16 milliárd forint”.

Oroszlányban 1 milliárd forintos csökkenéssel számolnak, „de ennek legfőbb oka nem az 1 százalék elvonása, hanem a gazdasági válság, amelynek a jelei már a 2020-as adóbevételek csökkenésében is megmutatkoztak” – közölte az önkormányzat. Erre az évre 2 milliárd 151 millió 649 ezer forint iparűzési adóbevétellel tervez a város, és mivel 25 ezernél kevesebben lakják, ezt teljes egészében meg is kapja. Oroszlány költségvetésében egyébként 33 százalékot tesz ki ez az adónem.

Forrás: HVG

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!