Az MSZP törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy a Széchenyi Pihenőkártyák (SZÉP-kártyák) szabadidős alszámláin lévő összegeket is fel lehessen használni élelmiszervásárlásra - mondta a szocialisták elnökhelyettese a Facebookon közvetített vasárnapi sajtótájékoztatóján – írja a napi.hu.

Komjáthi Imre úgy fogalmazott, az MSZP hiába vetette fel korábban, a kormány nem tesz semmit azért, hogy a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került családok hozzáférhessenek a SZÉP-kártyán lévő forrásaikhoz és azokat élelmiszerekre, melegételekre is elkölthessék.

Az MSZP emellett parlamenti indítványában azt is kezdeményezi, hogy a bankok ne vonhassák le a háromszázalékos szolgáltatási díjat a két évnél régebben utalt összegek után - idézi az MTI az ellenzéki politikust.

Forrás: napi.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!