A közalkalmazotti bértábla 2021-ben érvényes összegei, mobilbarát formában szerkesztett táblázatokkal, részletes leírással és magyarázatokkal. Az írás szerkezete követi korábbi hagyományainkat – írja a mosthallottam.hu.

 Cikkünk első részében a 2021. évben érvényes közalkalmazotti bértábla gyors áttekintését és a munkabérek általános szabályainak összefoglalóját találják olvasóink.

A második részben pedig egy bővebb és részletesebb áttekintést nyújtunk a bértáblában szereplő közalkalmazotti bérek összegéről és a nagyságukat befolyásoló egyes elemekről.

Némi összehasonlító elemzés és elmélkedés is helyet kapott benne.

Közalkalmazotti bértábla 2021-ben, gyors áttekintés

144 helyen változott a közalkalmazotti bértábla, de semmi ok nincs örömre, mert a változások mindegyikét kizárólag a minimálbér illetve a garantált bérminimum 2021. évre vonatkozó összegeinek változásai okozták.

Ráadásul ezek 4%-os növekménye is megtévesztő, mert csak a februári fizetésekben fog először jelentkezni. Ebből következik, hogy éves szinten számolva ez a 4% növekmény a valóságban csak 3,7% lesz.
Ez a tény – egész Európában példátlanul – alacsony anyagi elismerési szintet jelent az állami alkalmazottak legnagyobb létszámú csoportjának vonatkozásában.
A közalkalmazotti jogviszony keretében végzett munka javadalmazásáról a közalkalmazotti törvény rendelkezik.
Pontos megnevezése, ‘1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról’.
A jogszabály mindenkori aktuális változatának eléréséhez írásunk végén találnak kattintható hivatkozást.

(Jelen írásunk és a táblázat a 2021 január 20-i minimálbér és garantált bérminimum megállapodás-tervezete alapján készült, ami várhatóan január 25-én kerül elfogadásra. 4%-al nő az értékük. Ha változás történik frissítjük írásunkat. )

Frissítés: Minden adat végleges.

A közalkalmazotti bértábla szerkezete nem változott 2021-ben.

Jelenleg is 10 fizetési osztályból valamint 17 fizetési fokozatból áll.

A fizetési osztályok az oszlopok, a fizetési fokozatok pedig a sorok.

A fizetési osztályok kategorizálják az iskolai végzettséget illetve szakképesítést, az egyes fizetési fokozatok pedig a beszámítható munkában eltöltött idő szerint differenciálnak.

Az első 2 oszlopban (A,B) találhatók az alapfokú iskolai végzettséghez tartozó közalkalmazotti bérek, illetmények.

A 3-5. oszlopban (C,D,E) vannak a középfokú iskolai végzettséghez köthető bérek.

A 6-10. oszlopban vannak a különféle felsőfokú iskolai végzettséghez kapcsolódó bérek.

Fenti táblázatunkban összefüggéseiben is jól látható fizetési osztályok tagozódása azonban nem csak az iskolai végzettségekkel áll kapcsolatban. Azokon túlmenően a megszerzett szakképesítésekkel, tudományos fokozatokkal és címekkel is összefüggenek. Ennek pontos meghatározását a részletes leíró részben találják olvasóink.

A közalkalmazotti bérek 2021 évi konkrét összegeit táblázatunk tartalmazza.
A pirossal jelzett részeknél a minimálbér illetve a garantált bérminimum már felülírta az eredeti összegeket!!!
(Nem, nem rontottuk el a színezést. Ténylegesen ekkora hányadát érinti.)

Tömören összefoglalva azt lehet elmondani, hogy:

  • csak alapfokú iskolai végzettség esetén a minimálbér jár, gyakorlati időtől függetlenül
  • középfokú iskolai végzettség esetén garantált bérminimum(szakképzett minimálbér) jár, gyakorlati időtől függetlenül
  • felsőfokú iskolai végzettségnél – speciális szakvizsga, tudományos fokozat nélkül – is csak a garantált bérminimum jár egészen a munkában eltöltött 51. évig!
Ebből az egészből pedig az következik, hogy jelenleg 65 éves korukig a közalkalmazottak döntő többsége csak a bérminimumra számíthat.

Kevéssé közismert az a tény, hogy közalkalmazotti bértábla nem csak a közalkalmazotti fizetésekkel, hanem a közalkalmazottak fizetett szabadságával is szorosan összefügg.

Közalkalmazotti bértábla 2021, részletes leírás

Korábbi – bértábla témájú – írásainkhoz érkező kommentek tanulságaira reagálva szeretnénk tisztázni néhány alapvetést.
Bár minden közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonya alapján kapja fizetését, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki a közalkalmazotti bértábla hatálya alá tartozik.
Tipikusan ilyen – nagyobb – csoport például az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok népes tábora. Rájuk vonatkozóan, részben már évekkel korábban külön bértáblákat alkottak, amelyek foglalkozási ág specifikusak.
Szintén érdemes figyelembe venni, hogy több tízezer dolgozót kivontak év közben a közalkalmazotti jogviszonyból.
2021-ben például már nem közalkalmazottak, így a Munka törvénykönyve hatálya alá tartoznak a kulturális (közművelődési, közgyűjteményi, levéltári) terület dolgozói illetve az ELTE Kutatói Hálózat munkatársai is.

Néhány “szokatlan” gondolat bevezető helyett...

Bár jó lenne, ha ezt a részt kihagyhattuk volna a 2021. év közalkalmazotti bértáblás írásunkból, de sajnos változatlanul aktuális. Éppen ezért mindaddig részét fogja képezni éves összefoglaló írásunknak, amíg valami érdemi változás nem történik.

Ezzel is folyamatosan jelezni kívánjuk, hogy évtizedes lemaradásban van a közalkalmazotti bérek valós helyzethez történő aktualizálása.

Az a tény, hogy a közalkalmazotti bérek döntő hányadát évről évre csak a minimálbér illetve a garantált bérminimum emelkedése mozgatja már önmagában is szomorú és kirívó az EU-ban.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy ezek a minimum értékek mára mintegy 20-25%-al alacsonyabbak a visegrádi négyek többi országában lévőknél, a teljes EU-ban nézve 2021-re pedig “hátulról dobogósak“, akkor még lehangolóbb a kép.

(Ez a “fejlődés” ráadásul egy évek óta dübörgő gazdaság mellett zajlott. Mi lett volna, ha nem dübörgünk?)

A 2021. évi közalkalmazotti béremelés, az új bértábla értékek, ráadásul csak a februári bérekben fognak először megjelenni, mivel csak január végén(28-án) hirdették ki és a “jogbiztonság elve” alapján nem visszamenőleges hatályú. Bár a kihirdetés eredetileg meghatározott január 1-i határidejét a kormány a rendkívüli jogrend adta lehetősséggel élve elhalasztotta, de a hatályosság esetében már nem élt ezzel a lehetőséggel.

Ezzel a lépéssel már önmagában megspórolja a teljes évi bértömeg növekmény mintegy 7 – 8%-át.

A hatályos bértábla már alapjaiban elavult és erősen kontraproduktív.

Meggyőződésünk, hogy a jelenleg is “érvényes” közalkalmazotti bértábla esete, kormányokon átívelően is hű tükre a hazai közállapotoknak.

A közalkalmazotti munka elismerésének ordító szégyenfoltja.

A társadalmi felelősségvállalás törvényalkotói torz tükre.

A szakmai nemtörődömség és cinikusság klasszikus állatorvosi lova.

Az érdekképviseleti tehetetlenség csimborasszója.

(Annak idején egy magánszemély könyvtárosnak kellett megtámadnia a bértáblát, illetve a bértábla alapján történő bérezési gyakorlatot a bíróságon, 10 évvel a benne szereplő összegek befagyasztása után. A Kúriáig jutott perlekedés után bátor könyvtárosunk bár megkapta a jogosan követelt bérét, de magának a közalkalmazotti bértáblának a megváltoztatása – technikai okok miatt – nem sikerült. A könyvtárosok pedig 2021-ben már a közalkalmazotti védőhálót is elveszítették.)

A közalkalmazotti bértábla rövid története

A közalkalmazotti bértáblát még 1992-ben azért találták ki és azért állították össze ilyen sok “rubrikából” hogy érdemeik szerint kellően differenciálni tudják a dolgozók fizetését.
Fokozatosan növekedve 14 kategóriával különböztették meg a szakmai tapasztalatot, és 10 kategóriával az iskolai illetve szakmai végzettséget.

Az elképzelés ugyan jó irányba mutatott, de…
A közalkalmazotti bértáblát 13 éve – 2008-ban – módosították utoljára és fizetési alapértékei azóta sem változtak.
(Figyelem, az alapértékek nem azok az összegek, amik a bértáblában jelenleg is szerepelnek! A pirossal jelzett rubrikákban jóval alacsonyabb értékek szerepelnének, ha nem írná felül őket a minden évben változó minimálbér illetve bérminimum összege. Arra, hogy miért nem tüntetjük fel ezeket az értelmezhetetlen – hivatalos – alapértékeket, még kitérünk a későbbiekben.)

2017-ben ugyan – a nyugdíjkorhatár fokozatos megemelése miatt- hozzáadtak még három fizetési fokozatot, 3 sort, de sok értelme annak sem volt. Érdemi változást ugyanis ez sem hozott.

2021-ben is 10 – betűvel jelzett – fizetési osztályból, és 17 – számmal jelölt – fizetési fokozatból áll a közalkalmazotti bértábla.

Ez ugye elvileg 170 különböző illetmény összeget jelenthetne.

Elméletileg.

Gyakorlatilag viszont a 170 változóból 144 “érvénytelen” mert alacsonyabbak, mint a 2021. évi minimálbér illetve a garantált bérminimum összege. Ez a mostanra a valóságban érvényét vesztett alapérték halmaz, felülírt része a bértáblának nem kevesebb, mint 85%-a!

Ez az oka, hogy a bértábla kiinduló alapszámainak meg a különféle szorzószámainak kesze-kusza rejtelmeivel nem terheljük olvasóinkat. Az ég világon semmi jelentőségük sincs. Csak a bértábla értelmezhető, valós tartalmára fókuszálunk.

(Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a bérek aránya a hazai GDP-n belül 2007 óta folyamatosan csökken.

Nemzetközi Munkaügyi Szervezet adataiból az látszik, hogy míg 2007. évben a GDP kb. 56%-a került bérként kifizetésre, addig ez az utóbbi években 47% körüli értékre csökkent.)

Közalkalmazotti fizetési osztályok meghatározása

Ebből a részből kiderül, hogy a 10 lehetséges, végzettség alapú besorolás közül ki melyik fizetési osztályba tartozik.
Fontos tudni, hogy a fizetési osztály besorolások nem feltétlenül találkoznak a dolgozó tényleges iskolai végzettségével.
A törvény ugyanis azt mondja, hogy a besorolás alapja a közalkalmazott munkaköréhez jogszabályban előírt iskolai végzettség, képzettség, tudományos fokozat…
Ha tehát egy adott munkakörhöz egy sima érettségi az előírt végzettség, akkor hiába van a tarsolyunkban egy vagy akár több egyetemi diploma is, a besorolás csupán az előírt érettségi alapján fog megtörténni.

Az egyes közalkalmazotti fizetési osztályok és a besoroláshoz szükséges feltételek az alábbiak:

A fizetési osztály
– legfeljebb alapfokú iskolai végzettséget előíró munkakör

B fizetési osztály
– alapfokú iskolai végzettséget igénylő szakképesítéshez kötött munkakör

C fizetési osztály
– érettségi, illetve középfokú végzettséget igénylő szakképesítéshez kötött munkakör
– a “B” fizetési osztályhoz szükséges képesítésre épülő szakképesítést előíró munkakör

D fizetési osztály
– érettségit igénylő szakképesítést meghatározó munkakör
– középfokú végzettséget igénylő szakképesítésre épülő szakképesítést előíró munkakör

E fizetési osztály
– az egyetemi illetve főiskolai végzettséget nem tanúsító felsőfokú szakképesítéshez, felsőoktatási szakképzésben megszerzett szakképzettséget követelő munkakör
– érettségihez kötött akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképesítéshez kötött munkakör

F fizetési osztály
– olyan munkakör, ami főiskolai végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevelet igényel

G fizetési osztály
– az “F” fizetési osztályban meghatározott végzettséget + a munkakör betöltéséhez jogszabályban előírt szakvizsgát vagy jogszabályban azzal egyenértékűnek elismert vizsgát igazoló oklevélhez kötött munkakör

H fizetési osztály
– olyan munkakör, amihez egyetemi végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevél kell
– olyan munkakör aminek betöltéséhez főiskolai végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevél és ehhez kapcsolódó tudományos fokozat szükséges

I fizetési osztály
– egyetemi végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevélhez és a munkakör betöltéséhez jogszabályban előírt szakvizsgát vagy jogszabályban azzal egyenértékűnek elismert vizsgát igazoló oklevélhez kötött munkakör
– olyan munkakör, amihez egyetemi végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevél kell + vagy 1984.09.01. előtti doktori cím, vagy az előző dátum utáni egyetemi tudományos fokozat

J fizetési osztály
-egyetemi végzettséghez és szakképzettséghez kötött munkakör + a felsőoktatásról szóló törvény szerinti tudományos fokozat
– Magyar Tudományos Akadémia hazai rendes vagy levelező tagsága, akadémiai doktori cím

A közalkalmazotti fizetési fokozatok 2021-ben

2021-ban az egyes fizetési osztályok 17 fizetési fokozatot tartalmaznak.

A dolgozók fizetési fokozatokba sorolása alapvetően a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő alapján történik.

Ebben az összefüggésben viszont nem csak a tényleges közalkalmazotti múlt számít be, hanem azon felül más, annak minősített jogviszony is.
(Ennek a meglehetősen összetett kérdéskörnek a kitárgyalása meghaladja jelen írás kereteit, de akit érdekelnek mélységében is ezek a részletek, az a közalkalmazotti törvény 64.§-tól elindulva értelmezheti pontosan ezt a területet.)

Nézzük a legalapvetőbb hüvelykujj szabályokat.

A fizetési fokozatokban alap esetben háromévenként lehet egy fokozatot előre lépni.

A munkavállalót mindig a tárgyév első napján kell a következő fizetési fokozatba besorolni.

Ezt követően újra indul a hároméves várakozási idő.

Van azonban kivétel a három éves várakozási idő alól.

Fizetési fokozatonként 2 évre is csökkenthető a várakozási idő.

Ez akkor lehetséges, ha a közalkalmazott tartósan magas színvonalú munkát végez és ennek jeléül ‘alkalmas’ vagy ‘kiválóan alkalmas’ minősítést kap.

Szintén csökkenthető egy évvel a várakozási idő, ha a dolgozó állami vagy miniszteri kitüntetésben részesül.

A fizetési fokozatok és a közalkalmazotti jogiszonyban eltöltött idő összefüggését az alábbi táblázat mutatja.

Első oszlop a fizetési fokozat száma, utána pedig a közalkalmazottként eltöltött időt láthatjuk.

Fizetési fokozat

Eltöltött idő

1.

0 – 3 év

2.

4 – 6 év

3.

7 – 9 év

4.

10 – 12

5.

13 – 15

6.

16 – 18

7.

19 – 21

8.

22 – 24

9.

25 – 27

10.

28 – 30

11.

31 – 33

12.

34 – 36

13.

37 – 39

14.

40 – 42

15.

43 – 45

16.

46 – 48

17.

49 – 51

A közalkalmazotti bértábla összegei és a 2021. évre “felülírt” része

1./
Nézzük meg melyek a bértábla azon részei , amit a 2021. évre már felülírt az aktuális minimálbér illetve a garantált bérminimum összege.

Az “A” fizetési osztályba soroltak alapilletménye szolgálati időtől függetlenül a minimálbér, ami 2021-ban 167.400- forint.

A “B”, “C, “D”, “E” ,”F”kategóriába sorolt közalkalmazottak bére szolgálati időtől függetlenül a garantált bérminimum összege, ami 2021-ben 219.000,-forint.

A felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezők döntő többsége is csak a bérminimumra számíthat, mert fölé csak:

G fizetési osztályban a 46.,
H fizetési osztályban a 37.,
I fizetési osztályban a 28. és
J fizetési osztályban a 19. munkában töltött évtől emelkedik garantált bérminimum fölé az illetmény.

2./
A közalkalmazotti bértábla 2021 évi változatának – csak a felsőfokú végzettségűekre – már csak 26 olyan rubrikája maradt, amelyeket (még) nem írt felül a garantált bérminimum.
Ezek az alábbi összegeket tartalmazzák (fizetési fokozat/bruttó bér összege):

G fizetési osztály: 16/224.790, 17/232.728
H fizetési osztály: 13/227.273, 14/235.690, 15/244.108, 16/252.525, 17/260.943,
I fizetési osztály: 10/225.425, 11/233.945, 12/242.465, 13/252.405, 14/262.345, 15/272.285, 16/282.225, 17/292.165
J fizetési osztály: 7/219.390, 8/229.046, 9/238.703, 10/248.359, 11/258.015, 12/267.671, 13/278.486, 14/289.301, 15/300.116, 16/310.931, 17/321.746

A végére hagytam kedves olvasó néhány olyan érdeklődésre számot tartható, vagy inkább mélyen elgondolkodtató összefüggést, ami a közalkalmazotti bértábla 2021. évi szabályaiból és összegeiből következik.

1./ Az alapfokú A, a középfokú B,C,D és a felsőfokú szakképesítés E és F kategóriájában pont ugyanannyit keres egy kezdő mint egy már 50 éve közalkalmazottként dolgozó munkavállaló.

2./ Az iskolai végzettségnél is találunk furcsaságokat.
Például egy érettségizett kezdő pont annyit keres mint egy 18 éve dolgozó akadémiai doktor, vagy egy professzor, ami lássuk be már-már a “sztendápkomédi” kategóriája.

3./ Ez utóbbi végzettség mellett amúgy az a bizonyos 4 éve hozzáadott 3 plusz fizetési fokozat nem egészen 33.000 forinttal növeli tudományos akadémiai doktorunk vagy professzorunk fizetését 49 év munkaviszony után, pontosan 321.746,-forintra.
Az pedig már csak hab a tortán, hogy ez az összeg – ami egyben a bértábla legmagasabb összege – már a hivatalosan publikált magyar bruttó átlagkeresettől is jelentősen elmarad. (Annak csak körülbelül a 80%-a.)
Sőt, a 2021. évre vonatkozó nyilvános adatok alapján, a nyugdíj előtt álló , 51 évet ledolgozott akadémiai doktorunknak vagy professzorunknak kevesebb a bére, mint több élelmiszer kiskereskedelmi láncnál egy kezdő bolti dolgozó fizetése.
Annak megítélését, hogy ez vajon normális-e, olvasóinkra bízzuk.

4./ A közalkalmazotti fizetési osztályok első 6 fizetési fokozata szerinti garantált illetmények havi összege kimerül a minimálbér és a garantált bérminimum összegében.
Pontosan ugyanez mondható el a fizetési fokozatok első 6 fizetési osztályánál is.

Írásunkban igyekeztünk átfogó képet nyújtani a közalkalmazotti bértábla 2021. évi aktuális szabályairól és a benne szereplő aktuális összegekről.
Bizonytalanság esetén azonban javasoljuk, hogy mindig az eredeti törvényi szöveget tanulmányozzák.
A közalkalmazotti törvény – 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról/Nemzeti jogszabálytár – mindenkori aktuális szövegét a kék részre kattintva tudják elérni.

 

Forrás: mosthallottam.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!