Az idén évközben igen jelentősen változik a SZÉP-kártya szabályozása. Emiatt (nem mindegy, mikor mennyi pénz érkezik) nem árt észnél lenniük a cégeknek és a dolgozóknak. Kérdés, mi lesz a távmunka költségtérítésével. Közben jön a nemzeti utalvány. Az azenpenzem.hu cikke.

Az adóhatóság (NAV) külön tájékoztatóban hangsúlyozta: 2021. január 1. és 2021. június 30. között az szja-törvénytől eltérően a Széchenyi Pihenő Kártyára utalt juttatás keretösszege magasabb, az adókulcs pedig alacsonyabb (a részleteket jól áttekinthetően itt nézheti meg). 2021. július 1-jétől az éves rekreációs keretösszeg minden munkáltató esetében 450 ezer forint lesz, és visszaáll a nem annyira (de azért éppen eléggé) kedvezményes adóteher is.

Olyan gyorsan változnak a jogszabályok, hogy ember (munkáltató vagy munkavállaló) legyen a talpán, aki pontosan követni tudja. Ráadásul kormányrendeleteket szabnak át újabb kormányrendeletekkel. A SZÉP-kártya rendeletének (76/2018 kormányrendelet) egyik módosításaként december 23-ától a pihenőplasztikról a szálláshely zsebből lehet költeni utazási irodai szolgáltatásra (persze csak akkor, ha az belföldi turizmus). Ugyanez megtehető a szabadidő alszámla terhére is – szintén ugyanakkortól.

Eltérő az első és a második félév

A pihenőkártya persze jelenleg a vírus miatti lezárások mellett meglehetősen korlátosan használható. Azt senki sem tudja, hogy mikor jöhet az oldódás, de annak, aki teheti még így is érdemes lehet az első félévben teljes egészében feltöltenie a keretet. A szabályozás sajátossága ugyanis, hogy – mint azt a NAV 

külön tájékoztatóban is ismertette – a keretösszegek (az alszámláké is és az évesek is) az adóévre vonatkoznak.

Az eltérés jól látszik az adóhatóság munkaviszony megszűnésére vonatkozó szabályokról adott felvilágosításából. Ha a munkaviszony 2021. első félévében szűnik meg, akkor az első félévben hatályos rekreációs keretösszeget (800 ezer forintot), míg ha a második félévében, akkor a második félévben hatályos rekreációs keretösszeget (450 ezer forintot) kell arányosítani a munkaviszonyban töltött napokra.

Fontos figyelni arra is, hogy a távmunkát végző munkavállalóknak igazolás nélkül adható térítés – ami beilleszthető lenne a céges juttatási rendszerbe – előírása csak a veszélyhelyzet idejére szól. Szakértők egy része úgy véli, mivel bevált a távmunka, megmaradhat ez a tétel is, de a térítést 2020. november 12-étől lehetővé tevő 487/2020. kormányrendelet módosítás nélkül hatályát veszti 2021. február 8-án. A juttatás mostani mértéke havonta a minimálbér 10 százaléka lehet.

Nemzeti utalvány – egyelőre sok kérdéssel

Miután a kormány meglehetősen sikeresen kiszorította a magyar piacról az utalványforgalmazókat, belépett az állami Erzsébet-utalvány, majd az uniós kifogások után (mást is be kellett volna engedni) 

ki is lépett a piacról. Most olyan kurzust élünk, amikor a monopóliumokban hisznek, feltéve, ha azok az ő kezükben vannak. Akadt persze jelentkező az így magára hagyott terepen, de az adórendszerrel azóta is ütik-vágják az utalványokat. A felhasználók azonban továbbra is kedvelik ezt a formát.

A „nemzeti" utalványokat forgalmazó cég csak annyit közöl magáról, hogy 100 százalékban magyar. Tudjuk azonban, hogy ez jó, de nem elég. Megfelelő NER-bekötöttségre is szükség van. 

Nagy kérdés, mi jöhet ezen a téren az idén. Lelkesen tudatták ugyanis, hogy nem csak megjelent a „nemzeti utalvány”, az ezt kínáló cég „összefogott a hazai kereskedőkért a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetséggel” (bármit jelentsen is ez). Van nemzeti ajándékutalvány, nemzeti számítástechnikai utalvány, nemzeti ruházati utalvány és nemzeti iskolakezdési utalvány is. Utóbbi csak április elsejétől.

Furcsa módon a nemzeti utalványt kibocsátó Magyar Utalvány Zrt. honlapján úgy jelzi, mintha minden papír alapú termékére a 35,99 százalékos (a kiadott közlemény szerint 2021-ben 37,76 százalékos) adóteher lenne érvényes. Pedig – legalábbis eddig (vagy április elsejéig?) – az előbbiekben felsorolt utalványok többségét a bérrel egyező adó sújtja. Egyelőre egyébként még egyetlen helyen sem lehetne vásárolni ilyen nemzeti utalvánnyal.

Forrás: azenpenzem.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!