Magán kezdi a spórolást az önkormányzat Szücsné Posztovics Ilona polgármester szerint. A HVG információi.

Tatabányának elfogyott a pénze, ezért egy városvédelmi program keretében kényszerül spórolni az önkormányzat – közölte közösségi oldalán a város polgármestere, Szücsné Posztovics Ilona (Összefogás Tatabányáért). Azt írta, a járványhelyzet és a kormányzati elvonások miatt csökkent az önkormányzat bevétele, ami "érdemben veszélyezteti" a közszolgáltatások biztosítását.

A város 16 milliárd forintos költségvetésében 2 milliárd forintos hiány keletkezett.
A városvezetés magán kedzi a spórolást, így például 30 százalékkal csökkentik a képviselők fizetését, illetve csaknem 10 százalékos létszámleépítés lesz a városházán, a jelenlegi kettő helyett pedig februártól a városnak csak egy alpolgármestere lesz.
Csökkentik a városüzemeltetést végző T-SZOL Zrt. igazgatósági és felügyelőbizottsági pozícióit, valamint a közvetett önkormányzati tulajdonban lévő cégek felügyelőbizottsági tagjainak létszámát. A törvényben előírt feltételeket betartva kettővel kevesebb igazgatósági tagra és kilenccel kevesebb felügyelőbizottsági tagra lesz szükség.

A polgármester szerint a most bejelentett intézkedéssorozat 300 millió forintos megtakarítást jelent. A racionalizálást a következő időszakban az intézmények, a sport- és civil szervezetek támogatásának áttekintésével, valamint a városüzemeltetés átvilágításával folytatják.

A járványveszélyre hivatkozva tavaly megtiltotta a kormány az önkormányzatoknak, hogy emeljenek az adók és más felmerülő díjak mértékén 2021-ben. További nagyjából 150 milliárd forintot buknak az önkormányzatok azzal, hogy a kormány elengedi a kis- és középvállalkozások iparűzési adójának felét, de az ingyenes parkolással is ezek zsebéből vett ki pénzt. Az elvonások után december végén váratlanul több milliárd forintot osztott szét a kormány 17 megyei jogú város között – ezek közül 12 fideszes vezetésű, a többi független.

Forrás: HVG

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!