Megvizsgáltuk, mennyit jelent a nyugdíjemelés a kisnyugdíjasoknak, azoknak, akik átlag körüli nyugdíjból élnek, valamint azoknak, akik biztosan nem panaszkodnak az időskori ellátásukra. A százalékos nyugdíjemelés megdöbbentő mértékben fokozza a különbséget az idős emberek között – írja a 24.hu.

A nyugdíjemelés a jövő évre 3 százalék lesz, és jön a 13. havi nyugdíj első részlete is – egyelőre ennyi biztos. Ennek alapján kiszámoltuk, mit hoz 2021 az átlagnyugdíjas számára.

A Magyar Államkincstár közérdekű adatigénylésünkre tavasszal kiadott adatai szerint 2020 januárjában az öregségi nyugdíjasok ellátásának átlaga 142 114 forint volt. Ez úgy jött ki, hogy 2020-ra a költségvetésben 2,8 százalékos inflációt terveztek be, és mivel a pénzromlás ennél gyorsabb volt, a különbséget korrigálandó novemberben 1,2 százalékos, pótlólagos emeléssel toldották meg a nyugdíjakat. Így az átlagnyugdíj decemberre 143 819 forint lehetett. Januártól pedig következik megint az inflációkövető nyugdíjemelés, ezúttal 3 százalékos mértékű. Így

egy átlagnyugdíjas 2021 januárjában 148 134 forintot kaphat.

A havi járandóság mellett érkezni fog egy egyszeri összeg, a járvány kitörésekor beharangozott 13. havi nyugdíj első heti részlete, amit 2021 februárjában folyósítanak. Egy átlagnyugdíjas esetében ez hozzávetőleg 37 034 forint lesz, ami 12 hónapra elosztva havi 3086 forint plusznak felel meg, azaz feleannyinak, mint amennyivel egy év alatt nőtt az ellátás összege.

Nemcsak az összeg tér el azonban, különbség az is, hogy a 13. havi nyugdíj (így első részlete) nem épül be a nyugdíjba. Ez azért lényeges, mert ha később esetleg úgy dönt a kormány, hogy még sincs pénz a 13. havi apanázsra, eltörölhetik a juttatást, ahogy történt 2009-ben a pénzügyi válság miatt a szocialisták kormányzása alatt.

Az átlagnyugdíjnál egyébként árulkodóbb a mediánnyugdíj (aminél ugyanannyian kapnak kevesebbet, mint ahányan többet), és ha ezzel számolunk, akkor a kiindulópont az év elején 127 470 forint volt, erre jött a novemberi 1,2 százalékos emelés, amivel 129 ezer forintra emelkedhetett a mediánnyugdíj, 2021 januárjától pedig 132 870 forintra hízik. A mediánnyugdíjasoknak a 13. havi nyugdíj első részlete februárban plusz 33 217 forintot jelenthet.

A százalékban meghatározott nyugdíjemelés azoknak a kisnyugdíjasoknak jelenti a legkevesebbet, akik amúgy is csak tengődnek. És persze azoknak adja a legtöbb pluszt, akiknek semmi szükségük rá.

A minimálnyugdíj nem emelkedik januártól, hanem marad a 2008 óta változatlan 28 500 forinton. A már folyósított összegeknél azonban számoltunk az emeléssel, decemberre 342 forinttal, plusz januártól 865 forinttal, azaz összesen a minimálnyugdíjnak megfelelő összegű havi ellátás 1207 forinttal emelkedhet januárra éves szinten.

Ezzel szemben akik havi kétmilliós, csillagászati összegű nyugdíjat kapnak (nincsenek sokan), azoknak decemberben csaknem egyhavi minimálnyugdíjnak megfelelő volt a pótlólagos emelésük, és januártól még több mint kéthavi minimálnyugdíjnyi összeget kapnak pluszban, összesen majdnem 85 ezer forintot. Tehát hetvenszeres eltérés van a nyugdíjemelésnél a legkisebb és a legnagyobb nyugdíjak között.

A minimálnyugdíjas a 2021-es nyugdíjemeléssel összesen évi alig több mint tízezer forint pluszt kap, míg a csillagászati nyugdíjon lévőt több mint 700 ezer forinttal dobják meg.

Végleges létminimum-adatok még nincsenek, de a Policy Agenda szeptemberi előzetes adatai szerint 2019-ben 91 258 forint lehetett a nyugdíjas létminimum, egyfős háztartásra. 2020-ra az összeg magasabb lesz, de hogy mennyivel, az csak utólag derül ki. Talán nem tévedünk sokat, ha azt mondjuk, amelyik nyugdíjasnak havi 100 ezer forintnál kevesebb ellátása volt, és nem tudott dolgozni mellette, vagy nem volt megtakarítása, annak biztosan bajos volt a megélhetése. Márpedig a magyarok jelentős része nem tud félretenni.

Nincsenek adatok arról, hány nyugdíjas élhet a létminimum alatt, de támpontot ad, hogy a legutóbbi, a 2019. júniusi nyugdíjakat és a nyugdíjasok számát mutató statisztika szerint mintegy 550 ezer nyugdíjas kaphatott havi 100 ezer forintnál kevesebb ellátást. Ráadásul a KSH adatai szerint tavaly még több lett a nyomorgó nyugdíjas:

Forrás: 24.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!