Kevesebb embert lepünk meg az idén karácsonykor, de összességében többet szánunk ajándékra, mint tavaly. A slágercikk változatlanul a ruházat. Az InfoTandem infografikája.

A karácsonyozást sem kíméli a koronavírus-járvány, várhatóan a megszokottól eltérően festenek majd az idei év végi ünnepek, illetve az azokra való felkészülés is. A GKI Digital és az Árukereső.hu immár hatodik éve lefolytatott kutatása alapján talán a legfeltűnőbb változás, hogy szeretteink közül kevesebbet tervezünk megajándékozni, mint eddig. Két esztendeje még átlagosan hét, tavaly már nyolc, az idén viszont csak öt embernek készülünk ajándékot beszerezni.

Az ok nem a spórolás, hiszen a meglepetésekre szánt keret átlagosan még emelkedik is 8 százalékkal: 48,4 ezerről 52,3 ezer forintra. Inkább arról van szó, hogy a tágabb rokonságot, az ismerősöket a járvány erőteljes második hulláma miatt egyszerűen nem lesz módunk személyesen is felkeresni. Így érthető, hogy a válaszadók 95 százaléka csak a szűkebb család tagjainak vesz majd ajándékot; barátoknak csak az emberek egyötöde készül meglepetéssel. Persze lesznek olyanok, akik saját bevallásuk szerint összegben is kevesebbet költenek majd. Náluk a két fő ok (egyaránt 37-38 százalékos említési aránnyal) a járványhelyzet miatti takarékosabb életvitelben, illetve konkrét anyagi nehézségekben keresendő.

A GKI Digital és az Árukereső.hu októberi online felmérése szerint – ahol a válaszok az aktív internetező lakosság terveit tükrözik, mintegy 2,5 ezer fős válaszadói minta alapján – a karácsonyi slágertermékek köre érdemben nem változik: a nyilatkozók fele ruházati cikkben gondolkodik, a játékok 40 százalékot, a kozmetikumok és a különféle kütyük egyaránt egyharmad körüli arányt képviselnek. A legfontosabb szempont a jó ár-érték arány lesz a választásnál; az ár csak a harmadik döntő szempont, a minőség is megelőzi. Utazást és belépőjegyeket – érthető módon – jóval kevesebben terveznek vásárolni, a szokásosnál felkapottabbak lesznek viszont az otthon is használható sportfelszerelések.

A beszerzés megkezdődött, az immár lényegében egész novemberre kiterjedő Fekete Péntek-akciók során az vásárlók kétharmada már karácsonyi meglepetésekre vadászik. Az internetező több mint fele ötletekért rendszeresen pásztázza a webáruházak kínálatát, ugyanakkor minden harmadik ember inkább megkérdezi a kívánságáról az ajándékozottat.

A netes vásárlás évek óta erősödő népszerűségét a pandémia még tovább erősítette, így az idén már az aktív internetező válaszadók 86 százaléka gondolkodik online rendelésben, illetve webáruházakban az ajándékbeszerzésnél. Ezzel együtt, az emberek közel fele októberben még úgy számolt, hogy a plázákat is felkeresi majd.

 

Forrás: ado.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!