Korábbi fizetésének csak egy részét kapta meg több, Covid-betegekkel foglalkozó egészségügyi szakdolgozó – értesült a Blikk.

Információink szerint valakinek feleannyit bérszámfejtettek, mint ami a túlmunkával és pótlékokkal járt volna. Úgy tudjuk, olyan egészségügyi szakdolgozókkal történt a méltánytalanság, akiket járványkórházak intenzív osztályaira vezényeltek át. Volt, aki azt a tájékoztatást kapta az intézménytől, hogy ebben a hónapban már ne is számítson a korrekcióra, mert bérszámfejtési hiba történt: valamiért nem kerültek át az adatok a korábbi munkahelyükre, ahol a pótlékokat fizetik.

A Korányi kórházba kirendelt szakdolgozók több mint 60 százalékának azért lett jóval kevesebb a fizetése, mert nem utalták el a nekik járó 50 százalékos emelést, az úgynevezett „Covid-pénzt”, amit a nagyobb terhelés és a veszélyesebb munkakörülmények miatt kapnak, hiszen súlyos koronafertőzöttekkel dolgoznak, ráadásul 12 órás műszakban.

A Blikk úgy tudja, a járványkórház és az átvezényelt dolgozókat korábban foglalkoztató másik intézmény nem tudott megegyezni a pénzügyi feltételekről, ezért maradtak hoppon a dolgozók.

– Hallottam, hogy a Korányiban csúszások vannak a pótlékok kifizetésével 

– erősítette meg a Blikknek Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke.

– Ilyet máskor sem szabadna megcsinálni velük, nemhogy most! Más bajok is vannak a kifizetésekkel, például, akik megbetegszenek a vírustól, és ezért hetekre kiesnek a munkából, nem egyszer hónapokkal később kapják meg utólag a 100 százalékos táppénzüket 

– jegyezte meg az érdekvédő. A pontos okokat a szakszervezet sem ismeri.

Megkeresésünkre az Emberi Erőforrások Minisztériuma arról tájékoztatott, hogy mivel az átirányított dolgozók nem kerülnek személyi állományba az új helyen, így az intézmény, ahova a dolgozókat átirányították, azt javasolta, hogy az 50%-os COVID-többletjuttatást az anyaintézmény fizesse ki a dolgozóknak, amelyet később megtérítenek az intézménynek.

– Ennek rendezése érdekében a szükséges adatokat minden esetben meg kell küldeni az anyaintézmények számára 

– válaszolták.

Becsüljük meg őket

Az ügy pikantériája, hogy épp tegnap reggel került ki a kormány Facebook-oldalára, amint Müller Cecília országos tiszti főorvos köszönetet mond az egészségügyi dolgozóknak, akiknek „fizikailag és mentálisan is nehéz dolguk van”. Előző esete pedig azt üzente Müller Cecília ugyanitt, hogy „fegyelmezett magatartásunkkal segítsük azokat, akik a védekezés első vonalában dolgoznak”.

Forrás: Blikk

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!