A pályázat keretében pedig további feladatokat kell vállalniuk a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatása érdekében – közölte a szakszervezet – írja a Népszava.

Kásler Miklós miniszter szerdai bejelentésével ellentétben nem kapnak automatikusan bruttó 500 ezer forint jutalmat eddigi munkájukért a hátrányos helyzetű településeken dolgozó tanárok, az összegért pályázniuk kell

– szúrta ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).

A pályázat keretében pedig további feladatokat kell vállalniuk a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatása érdekében.

A szakszervezet pénteki közleménye szerint az oktatásért felelős államtitkárság kérdésükre meg is erősítette, hogy egy, a Klebelsberg Központ számára kiírt 6,43 milliárd forintos keretösszegű EFOP-pályázatról van szó, melynek keretében a kedvezményezett pedagógus „kétoldalú megállapodást köt majd a Klebelsberg Központtal, hogy a tanóráin megvalósít egy másfél oldal hosszan felsorolt követelményrendszert”.

A PDSZ hangsúlyozta, a miniszter által bejelentett összeg tehát nem egyszerű támogatás, sőt a pályázat komoly követelményeket támaszt a résztvevő pedagógusokkal szemben. A „támogatást” ráadásul részben vagy egészben vissza kell fizetni, ha egyes „indikátoroknak” nem feleltek meg a pályázók. 

 Forrás: Népszava.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!