A cégeknek és az egyetemi hallgatóknak is megéri diákszövetkezeten keresztül gyakornoki munkaszerződést kötni, előbbiek adó- és járulékkedvezményt vehetnek igénybe, utóbbiak magasabb bért kaphatnak – olvasható a Privátbankár oldalán.

A klasszikus diákmunka és a diploma előtti szakmai gyakorlat korábban két külön fogalom volt. Míg a tipikus diákmunkára diákszövetkezeteken keresztül jelentkeztek a fiatalok, addig szakmai gyakorlati helyet jellemzően maguknak kerestek a képzés végéhez közeledve, a cégek egyedi munkaszerződéssel foglalkoztatták őket. Ez a modell az elmúlt időben megváltozott: nő azoknak a tábora, akik felismerik, hogy gyakornoki munka is vállalható diákszövetkezeten keresztül - írja közleményében a Prohumnán Diákmunka.

Ebben kifejtik, hogy a klasszikus diákmunka és a diploma előtti szakmai gyakorlat korábban két külön fogalom volt. Míg a tipikus diákmunkára diákszövetkezeteken keresztül jelentkeztek a fiatalok, addig szakmai gyakorlati helyet jellemzően maguknak kerestek a képzés végéhez közeledve, a cégek egyedi munkaszerződéssel foglalkoztatták őket. Ez a modell az elmúlt időben megváltozott: nő azoknak a tábora, akik felismerik, hogy gyakornoki munka is vállalható diákszövetkezeten keresztül.

A közlemény szerint egyre több foglalkoztató szeretné kihasználni a diákszövetkezeti foglalkoztatásban rejlő adó- és járulékelőnyt; nem kell fizetniük a munkáltatói szociális, szakképzési és rehabilitációs hozzájárulást, így azonos nettó fizetés esetén a cégnek több mint 30 százalékkal többe kerül egy gyakornok, ha saját állományába veszi. A munkavállalók bérét pedig csak személyi jövedelemadó (szja) terheli.

A diákoknak azért éri meg ez a foglalkoztatási forma, mert a járulékmentesség miatt magasabb bért kaphatnak, másrészt a diákszövetkezet számos vállalattal áll kapcsolatban, ha például az egyikkel nem válik be az együttműködés, akkor a diákszövetkezet segítségével könnyebb lehet újra elhelyezkedni.
A klasszikusnak számító diákmunkás állásokban a bruttó órabérek 1300 és 1500 forint körül mozognak, a gyakornokok fizetése ennél átlagosan 15-20 százalékkal magasabb lehet, sőt előfordul - például IT, technológiai vagy mérnöki pozíciókban -, hogy az órabérük meghaladja a 2000 forintot is.

Forrás: Privátbankár

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!