A szakszervezetek 10 százalékos alapbéremelést kértek, miközben a Magyar Posta Zrt. egyszeri fizetéskiegészítést ajánlott – olvasható a Népszavában.

 – A kormány lényegében elismerte, hogy a postások bérkövetelései jogosak, megoldási javaslataink pedig elfogadhatóak. Csak az a kérdés, hogy miért kellett erre hónapokat várni, és mikor kapják meg emelt bérüket a dolgozók

– így reagált a posta négy nagy érdekvédelmi szervezete sztrájkbizottságának szóvivője, a Postás Szakszervezet elnöke, Tóth Zsuzsanna a csütörtöki kormányinfón elhangzottakra.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön arról beszélt, hogy „a postások méltatlanul keveset keresnek ahhoz képest, amilyen jó színvonalú szolgáltatást biztosít a vállalat.” Jelezte ugyanakkor, hogy mivel veszteséges vállalatról van szó, béremelés csak akkor lehetséges, ha ehhez az Európai Bizottság hozzájárul, ezért még csütörtökön levelet küldtek a brüsszeli testületnek.

Kitért arra is: az emelés mértékéről tárgyalnak a szakszervezetekkel, és biztos benne, hogy meg tudnak egyezni, a kérdés az, Brüsszel is jóváhagyja-e a támogatást. Tóth Zsuzsanna emlékeztetett, hogy a szakszervezetek 10 százalékos alapbéremelést kértek, miközben a Magyar Posta Zrt. egyszeri fizetéskiegészítést ajánlott. – Reméljük, a kormányzati álláspont változását is jelzi az, hogy Gulyás Gergely belátta, méltatlanul keveset keresnek a postások, vagyis nem egyszeri bérkiegészítésre, hanem alapbéremelésre van szükség – fogalmazott a Népszavának a szakszervezeti vezető. Hozzátette: örülnek, hogy most az Európai Bizottsághoz fordul a kormány, hiszen ők maguk is hónapok óta kérik, tegyék meg ezt.

A Magyar Posta vezetése kezdetben arra hivatkozott, hogy az uniós versenyjogi szabályok alapján nem támogathatja a tulajdonos, azaz a magyar állam a céget. A szakszervezetek álláspontja szerint azonban közszolgáltatások esetében „az uniós irányelvek kifejezetten lehetővé teszik az adott tagállam számára, hogy az érintett vállalkozást állami forrásokból kompenzálja.” Ezt – hangoztatták régóta a szakszervezetek – csak be kell jelenteni az Európai Bizottságnál jóváhagyásra. A szakszervezeti vezető elmondta, pénteken ül össze a sztrájkbizottság, ott döntenek majd a következő lépésükről.

Kérdésünkre hozzátette: már több ezer postai dolgozónál tájékozódtak arról, támogatnák-e a sztrájkot, és tapasztalataik szerint szinte mindenki egyetért a munkabeszüntetéssel.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!